Negyedik rész

Sziasztok!
Mint látjátok, meghoztam a blog újabb részét! Most egy Lisa szemszög jön. Remélem, hogy tetszik, és hagytok valamilyen nyomot magatok után.

Nagyon szépen köszönjük az előző részhez érkezett hozzászólásokat, valamint nagy szeretettel köszöntjük a MÁSODIK rendszeres olvasónkat. Reméljük még sokan követitek a példáját. :)

Szeretném ha itt is megjelenne, hogy kedves barátnőm és ennek a blognak a társírója Christina Brooks a másik blogján ( aminek szintén 1D a témája) társírói versenyt hirdetett meg. Nézettek be és jelentkezettek.

A blogot megtaláljátok itt : http://felloffamountain.blogspot.ro/

Jó olvasást!

Réka



 Most komolyan?!

   Miután letettem a telefont szóhoz sem jutottam. Mel csak úgy felajánlotta, hogy lakjunk nála. Nem tudja, hogy mekkora terhet vesz maga mellé velem és a húgommal. Ráadásul még ott van az öccse is, aki az ő elmondása szerint, igazán makacs és nem jönnek mi túl jól. Nem hagyott gondolkozási időt, bejelentette, hogy pakoljak össze a következő nap.  Nem sokkal később, költözni kezdtünk, szerencsére nem egyedül kellet csinálnom mindent, mert Mel barátai besegítettek. Ahogy ő hívta őket a fantasztikus ötös, habár csak négyen tudtak segíteni, mert az ötödik fiú, Liam, nem volt Londonban. Mia nagyon hamar megszokta azt, hogy a négy fiú körülötte van, sőt rögtön az ujja köré csavarta mindegyiket. Megismerkedtünk Tommal, Melissa öccsével, aki morgott, mert nem értette, hogy miért van szükség arra, hogy plusz két fő költözzön a házba. Ő igazából nem is figyelt ránk, mivel nulla huszonnégyben a szobájában volt, vagy iskolába.

   A négy fiú külön-külön megér egy misét, de így egybe, mit ne mondjak gyilkos. Nem hiszem el mai napig, hogy kereső "érett" felnőttek. Kezdjük mindjárt Niall-lal. Eszméletlen cuki srác és baromi jó mozgása van. Állandóan eszik valamit, nem tudom, hogy marad ilyen vékony, de mindig van nála étel, amit rágcsáljon. Fura, de két hét után közös szokást alakítottak ki a húgommal. Niall mindig átjött reggel és együtt reggeliztek meg. Zay-n talán ő a legkomolyabb a srácok közül,  ugyanis mindig azt hittem, hogy a turné menedzserek kegyetlen figurák, aztán megláttam őt és nevetségesnek tartottam magam, egészen addig a pontig, amíg nem hallottam meg őt telefonálni az egyik aréna igazgatójával. Kegyetlen a srác. Louis, nagyon vicces srác, emellett nagyon komoly is. Mielőtt kiadtak volna egy közleményt, hogy mi is Mellel élünk, leült mellém és megbeszélte velünk a dolgokat. Leszögezte, hogy ez az egész a mi érdekünkben van. No és ott van még Harry. Ő igazán különös srác volt. Nagyon szimpatikus és aranyos fiú, de a viccei Louisé-nál is borzalmasabbak voltak. Ami a legkülönlegesebb benne, az ahogyan Melhez viszonyul. A többi fiú testvérként kezeli, addig ő a nőt látja Melissában, szerintem. Amikor egymás mellett vannak csak úgy izzik a levegő. Nem tudom hova tenni a kapcsolatukat. Amikor azt hitték, hogy senki nem figyeli őket, folyamatosan a másikra pillantottak, mintha ez bűn lenne. Habár ha szigorú akarok lenni akkor az, mivel Mel-nek vőlegénye van. De egy eljegyzést fel lehet bontani. Sőt az eddig ismereteim alapján a szabad szájú Harry sokkal jobban illik a barátnőmhöz, mint a mindig tökéletes Preston. De nem az én dolgom döntést hozni helyette.

   Már két hete laktunk Mel-nél. Mia még mindig velem aludt, de szerencsére gyorsan megszokta az új környezetet, ellentétben velem. Folyamatosan jártam az egyetemre, sőt  mivel még nem szoktam meg az otthonunkat, aludni sem bírtam sokat. Habár a tegnap este után nem is csodálom. Átjött a négy srác és leültünk beszélgetni ők meg mi ketten. Mivel a húgom aludt könnyebb volt előszedniük a perverz humorukat. A fiúk és Mel rengeteget ittak én viszont mértékkel, mivel tudtam, hogy másnap reggel kelni kell. Körülbelül hajnali háromra tudtam mindenkit ágyba dugni. A fiúk kaptak egy szobát, habár van egy olyan érzésem, hogy Harry a barátnőm mellett fog ébredni. Nem tudtam elítélni őket, mert láttam, hogy miként néznek a másikra, nem hiszem, hogy sokáig tudnák letagadni ezt a dolgot.

   Hiába volt szombat, a szemem kipattant és mivel Mia aludt, így nem akartam felkelteni, azzal, hogy olvasok, ezért lementem a konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Amikor leértem ránéztem a faliórára, ahol láttam, hogy hét óra van. Nem sokat aludtam, de az bőven elég volt ahhoz, hogy most ne legyek fáradt. Amíg a vizemet ittam, kinéztem az ablakon és a reggeli tájat kémleltem. Éppen a második pohár vizemet töltöttem újra, amikor meghallottam kattanni a bejárati ajtó zárját. Rettenetes megijedtem, most akkor be fognak törni? Nem tudtam mit csinálni, nem láttam egy telefont sem a közelben. Sehova nem tudtam volna futni, ha meg igen akkor meg prostinak néznek az apró hálóingem miatt.

  A konyhát és az előszobát egy fal választotta el egymástól, így hallottam, hogy egyszerre lépdelünk. Nem volt nálam más fegyver csak egy üvegpohár tele vízzel. Gyorsan fogyott a köztünk lévő távolság. Mikor mind a ketten a fal végéhez értünk, én támadó pozícióba helyezkedtem és "tüzeltem". Azaz a kezemben lévő pohár tartalmát a 'betörőre' borítottam, aki ennek következtében kiabálni kezdett.

- Mi az Isten volt ez? Miért nem tudom megúszni soha a baleseteket, ha bejövök ide?! - amíg ő a vizet törölgette ki a szeméből el akartam futni mellette, de elkapta a karom és a vizes mellkasára vont, amire hála nekem rátapadt a fehér pólója.

   Rettegve néztem a fogva tartómra, aki megdöbbenten méregetett. Persze, hogy felismertem... Ezer közül is megismerném, mivel ugyanaz a barna szempár tekintett vissza rám, amitől nem tudtam szabadulni, már hetek óta. Szinte egyszerre szólaltunk meg.

- Te?
- Te?
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem meg idegesen, mert zavart, hogy még mindig nem engedett el.
- Én is ugyanezt kérdezhetném tőled - arrogáns hangnemétől bepipultam és elrántottam magam mellőle.
- Nos, ha nagyon akarod tudni, a drága barátnőd miatt kell itt laknom...
- Mi? Egyébként ne szidd nekem Donnát, mivel te voltál a szakításunk fő oka! - kezdett el kiabálni velem és visszarántott maga mellé.
- Én? Könyörgöm, hisz nem csináltam semmit, csak a munkámat végeztem! - ordítottam vissza.
- Inkább ne végezted volna.
- Nos, hála neki nem is fogom, mivel kirúgatott. Azt mondta, hogy rád másztam és... - de nem tudtam befejezni, mivel belém fojtotta szót. Sőt a nagy veszekedésünkben azt sem vettük észre, hogy közönségünk akadt.
- Ne mocskold be nekem őt. Lehet, hogy már nem a barátnőm...- itt viszont én fojtottam belé a szót.
- Ennek a "szentnek" köszönhetően, munka nélkül maradta, hol ott Miát is nevelnem kéne, fizetni neki az ovit, a ruháit..
- Szép... másokat feketítesz be, holott te sem vagy hófehér.
- Tessék? -néztem rá vissza.
- Itt beszélsz arról, hogy Donna így-meg Donna úgy. - torzította el a hangját nyavalygósra.
- Miről beszélsz? -nézek rá döbbenten és elhúzódtam tőle.
- Miáról, a lányodról. - köpni-nyelni nem tudtam, ám a választ nem én adtam meg, hanem valaki más.
- Te idióta! Mia nem a lánya, hanem a húga, akit ő nevel! - mondta Mel.
- Talán a szüleitek nem tudták elviselni a stílusod? - döfte belém még jobban a tőrt.
- Nem.- jött a húgom hangja a lépcső felől, amire mind a ketten odakaptuk a tekintetünket. - A mami és a papi már az angyalkákkal vannak - mondta és lejött hozzánk, majd Liam elé állva nézni kezdte a fiút - Te ki vagy?
- Nos a nevem Liam Payne és én vagyok Melissa személyi edzője - miközben ezt mondta leguggolt, hogy egy szintben legyenek. - Ne haragudj, amiért csúnyán viselkedtem veletek  - mondta és közben rám nézett.
- Nem haragszunk, igaz Mia?
- Nem - amikor ezt mondta megéreztem, hogy valaki egy pulóvert terített rám. Láttam, hogy Melissa volt az.
- Köszönöm.
- Nagyon szívesen, a Te érdekedben tettem.  Tudod, vizes vagy és fázol, aminek következményei vannak és a fiúk már nem tudták levenni a szemüket a melledről. - sikkantottam egy aprót és összefogtam magam előtt a ruhadarabot- Hamár itt tartunk. Miért vagytok vizesek?
- Leöntöttem, mert azt hittem, hogy betörő.
- Nos, nem az - szerencsére túllépet azon a részen, hogy én is az vagyok - Ő a fantasztikus ötös ötödik tagja, Liam, a személyi edzőm. Ő pedig - fordult Liam felé - Elizabeth, egy nagyon jó barátnőm, aki pillanatnyilag itt lakik, mivel nincs munkája. Nos ha így tisztáztunk mindent, reggelizhetnénk? Már nagyon éhes vagyok.- azzal kézen fogata a húgomat és bementek a konyhába, őt követte a négy fiú is, közben pedig hátba veregették Liamet üdvözlésképp. Már én is mentem volna, amikor megfogta a kezem.
- Nem akartam tiszteletlen lenni és sajnálom, de még nagyon friss a szakításom.
- Megértem, de attól, még nem kéne mindenkibe beletaposni.
- Megbocsátasz valaha?
- Lehet. De a bocsánatom ki kell érdemelni és ha meg is bocsátottam, akkor sem biztos, hogy barátok leszünk - mondtam neki és otthagytam, hogy had legyen egy kicsit a saját gondolataival, meg azért, hogy nehogy elgyengüljek egy pillanatban.

Harmadik rész

Aloha, people!

Péntek, akkor pedig csakis egy dolog következhet. Úgy bizony, itt a friss rész, amiben egy újabb szereplőt ismerhettek meg, a fürtös Harry személyében.

Nagyon sok öleléssel köszöntöm én is az ELSŐ rendszeres olvasónkat! Üdv!

Azt hiszem ennyit akartam, meg aztán nem jártathatom örökké a számat.

Legyetek nagyon jók.

Jó olvasást!

Puszi<3

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lakhattok nálam is

   Idegesen csörtettem be a házba, ahol a göndör fiút a kanapémon találtam. Meg sem lepett, hogy otthon érzi magát, hisz annyit volt nálam, mint a saját házában. Épp martinit kortyolgatott egy eldobható pohárból és a jegyzeteit olvasgatta, mikor lefáradva ledobtam táskámat a szekrényre, a nappali bejárata mellett. Felkapta fejét és rám vigyorgott. Smaragd szemei szikráztak és nekem is egyből mosoly kúszott arcomra. Nem tudok neki ellenállni, túl sármos ahhoz.

-  Azt hittem sosem érsz ide - csóválta a fejét rosszallást imitálva.

-  Nagyon sajnálom, de be akartam még ugrani a kávézóba, ott pedig leragadtam, mint mindig - rúgtam le lábamról a cipőimet, melyek már nagyon kényelmetlenek voltak.

-  Semmi baj. Bocsi, hogy úgy letoltalak a telefonba. Semmi jogom nem volt ellenőrizni téged.

-  Már megszoktam. Preston folyamatosan ezt csinálja.

-  Ennyire rossz? - fogta meg kezem és maga mellé húzott, szemeivel szinte lelkemig látott.

-  Csak már fáradt vagyok. Mindig ezt csinálta, de egy ideje elszaladt vele a ló - dőltem hátra a hatalmas kanapén, mely annyiszor nyújtott menedéket a problémák elől.

-  Írd ki magadból. Az mindig segít - nyomott a kezembe egy jegyzet tömböt meg egy golyós tollat.

-  Te munkamániás szemétláda! - csaptam meg a kezemben tartott tárggyal, mire felnevetett.

-  Csak gondolok a karrieredre, nem úgy, mint te - nevetett és ő is felvett egy mappát az asztalról, hogy azzal csépelhessen.
-  Azt hiszem kezdünk visszafejlődni az ovis szintre - hagytam fel a verekedéssel és csak meredtem rá, mint meg annyiszor már közös karrierünk során.
-  Hozott neked ám valamit a mukilás... - nyúlt hatalmas hátizsákjába, melyben nem jelentéktelen hosszúságú keze úgy veszett el, mintha gyerekkéz lett volna. Mindig is csodálkoztam minek cipeli magával, de sosem kérdeztem.
-  De én nem vettem neked semmit - hajtottam le a fejem szomorúan.
-  Én se vettem. A mikulás hozta - kacagott fel és kezembe adott egy lapos csomagot.

 Mindig is nagyon közel állt hozzám a fürtös fiú. Sosem tudnám megmondani mi hozott minket össze, de szerencse volt a javából. Még emlékszem mikor először találkoztunk. Borzalmas vihar volt és én a parkban ragadtam, mert a sofőröm elment kávé szünetre és ott felejtett, az őreimet pedig leráztam a stadionban, hogy kicsit egyedül lehessek. A fene meg gondolta, hogy rám szakad az ég és sz*rrá ázom. Épp elkeseredetten készültem rohangálni, amikor megjelent az én fürtös megmentőm egy hatalmas esernyővel a kezében és azonnal a segítségemre sietett. Elkísért az arénáig, közben pedig beszélgettünk. Megtudtam, hogy kirúgták az egyetemről, mert nem megfelelő volt a magaviselete és nem volt munkája. Azt is elárulta, hogy hobbi író és leginkább dalszövegeket ír. Mikor beértünk a stadionba megmutatott pár szövegét és azonnal tudtam, hogy kell nekem. Nem csak azért, hogy bosszantsam a barátomat, hanem azért is, mert a szövegei egyszerűen mesések voltak és beléjük szerettem.

  Már több, mint egy éve dolgoztunk együtt és ez alatt az idő alatt rengeteg csodálatos dalt alkottunk meg, mi ketten. Mindegyik olyan, mint a gyermekünk lenne, lélegzik és önálló életet él. Természetesen szenvedély nélkül nincs ihlet, ezért néha feldobtuk unalmas életünket egy kis jelentés nélküli szexszel, de tényleg semmi komoly érzelem nem lapult meg mögötte, csak az után, hogy kiengedtük a gőzt sokkal jobban jött az inspiráció. Nem tehettem róla, kicsit vadabb voltam a kelleténél. Nyilván ez volt a kulcsa annak, hogy olyan jól összhangba tudtuk hozni a kreativitás hiányát és a szórakozást, valamint még hasznos is volt, mert előző évben Gramy díjat kaptam az egyik közös dalunkért. Az volt karrierem legfényesebb pontja.

-  Oké, szóval.. Kibontod? - szólított meg, ezzel pedig visszarántott a jelenbe.
-  Csak mondd meg mi van benne.

-  Akkor hol marad a meglepetés? - biggyesztette le ajkait, melyek olyan teltek voltak, hogy akaratom ellenére is megbámultam.

-  Jó, legyen neked gyereknap - sóhajtottam és széttéptem a csomagolást.

   Legnagyobb meglepetésemre nem egy bizonyos banda albuma volt, hanem egy sima, fehér lemez, rajta az ő nevével és két dátummal. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, mire csak elvigyorodott. Kinyitottam a tokot és kivéve a CD-t belőle a lemezjátszóhoz sétáltam és miután elhelyeztem benne a diszket elindítottam. Először csak halk búgás hallatszott, majd meghallottam, ahogy egy férfi énekel. A dal nem volt ismert, sosem hallottam azelőtt. Viszont a hang tulajdonosát annál könnyebb volt felismerni. Harry énekelt, nem is akárhogy. Egyszerűen fantasztikus hangja volt, szinte ledermesztett milyen mély és telt. 

-  Nem mondtad, hogy énekelsz is - förmedtem rá szinte azonnal.

-  Sosem kérdezted. Nem tartottam fontosnak, hogy tudd.

-  Oké, hát most már titkolózunk egymás előtt? - ültem vissza mellé puffogva.

-  Nem titkolóztam, csak nem volt fontos tudnod, hogy ezt is meg tudom tenni - vont vállat egyszerűen.

-  Remek, akkor a következő albumon te fogsz énekelni. Mit szólsz hozzá?

-  Dehogy fogok. Én csak a dalokat írom és segítek átvágni a vőlegényed. Ennyi, amit teszek. A CD ajándék neked. Hallgasd meg a dalokat, mert talán érdekesek lesznek számodra.

-  Majd végighallgatom, most inkább dolgozzunk, mert ugye eredetileg azért rángattál haza - fintorogtam, miközben kezembe vettem az előzőleg is magamnál tartott noteszt.

  Három órán keresztül szenvedtünk, mire sikeresen összehoztunk tíz egész sort és egy fél refrént, ami nagy szónak számított, hiszen volt, hogy egy fél napot is eltöltöttünk és nagyjából a semmivel. Mikor meguntuk ő haza ment, mert a nagyija látogatását várta, aki minden hónapban eljött hozzá, hogy hozzon neki mindenféle dolgokat, amiket ugyan megvehetne a szupermarketben, de az öreg hölgy szeretett gondoskodni a prüntyikéjéről. Nemsokkal utána Tom is hazaért, megint intőt kapott és azzal fenyegették, hogy kicsapják. Nem nagyon hatotta meg a dolog. Levágta magát a kanapéra, ahol ötven perccel korábban Harry-vel ötleteltünk és bekapcsolta a tv-t.

-  Én is énekes leszek, ha befejeztem ezt a szart - mondta, miközben a jegyzeteket nézegette.

-  Hogy drogozhass és nőzhess kedvedre? - vontam fel a szemöldökeimet és elszedtem tőle a lapokat.

-  És ha igen, mit érdekel az téged? Ha betöltöm a tizennyolcat úgy is azt csinálok, amit akarok.

-  Nem mintha most meg tudnálak akadályozni.

-  Egyáltalán nem is próbálkozol. Sose vagy itthon, mindig csak a kib*szott munkáddal vagy elfoglalva, azt meg se kérdezted, hogy hányadik lettem az úszóversenyen. Fogadok azt se tudtad, hogy beneveztem?! - csattant fel és már fel is pattant a kanapéról.

-  Meg se említetted. Minek nézek én ki?! Valami médiumnak, vagy mi a f*sz? - álltam fel én is, kezdett felhúzni.

-  Itthon se voltál, mégis, hogy a pokolba mondtam volna el?!

-  Van az a csodálatos találmány, telefonnak hívják. Csak rá kellett volna tenned a kezed, felemelni az istenverte kagylót és felhívni. Nem nagy kunszt, még a hülye is meg tudja csinálni...

-  Igazad van. A hangpostáddal kellett volna közölnöm a remek hírt, hogy beneveztem. Tényleg, ő van megbízva vele, hogy te nyugodtan tudj kefélni azzal a kis hülye bodrossal!

-  Elég volt ebből, Tom! Túlfeszíted a húrt!

-  Mi van, érzékeny pontra tapintottam? - kacagott fel undorral, majd kezébe vette a CD-t amit Harry-től kaptam korábban, de mivel nem hallgattam végig, ezért visszatettem a tartójába, majd még nagyobb fintorral arcán egyszerűen földhöz vágta és elviharzott.

   A lemez apró darabokra tört és a tok se végezte jobb állapotban. A zokogás kerülgetett, de megfogadtam, hogy nem török össze. Még egyszer nem... Nem engedhettem, hogy az öcsém befolyásoljon és megint oda juttasson, ahol másfél éve tartottunk. Az nagyon sötét része volt az életemnek.. Akkor romlott el minden végleg, akkor kezdődött a Preston mizéria is, de az csak egy meghatározó része volt annak a lelki összeomlásnak, amin keresztül mentem. 

  Miközben szedegettem fel az ajándékom darabjait a földről, megszólalt a telefonom. Épp, hogy sikerült felvennem, mert majdnem a hangposta reagált a hívásra. A kijelzőn Lisa neve villogott, ez kicsit feldobott, de amint meghallottam, hogy majdnem zokog, nekem is lehervadt a mosoly az arcomról.

-  Ki bántott? - ez volt az első kérdésem.

  Nem tehetek róla, mióta megismertem éreztem, hogy rendkívüli barátra leltem benne, és az, hogy sírni hallom egyszerűen összeszorítja a szívem. Bárkit szívesebben láttam volna  összetörve, de őt nem.  Annyira rendes és őszinte lány, akivel annyira kitolt az élet, hogy azon csodálkoztam, még egyáltalán megáll a lábán. Miközben én azért rinyáltam, mert az öcsém ki nem állhat, neki komoly problémái voltak. Szinte napról napra éltek a húgával, aki még csak négy éves volt és egy olyan pici lakásban, hogy a fürdőszobámban elfért volna.

-  Senki.. Mel... kirúgtak.. - suttogta és hallottam, hogy elcsuklik a hangja.

-  Bemegyek és beszélek a főnököddel. Nem rúghat ki csak így... Az albérlet..

-  Megoldom. Nem ez az első alkalom, hogy nincs biztos tető a fejünk fölött, és szerintem nem is az utolsó.

-  Ez badarság. Nem szabad ilyen felelőtlennek lenni - oktattam ki, de azonnal megbántam.

-  Tudom, de jelenleg ez az egyetlen út, amit látok magunk előtt.

-  Lakhattok nálam is - ajánlottam fel gondolkodás nélkül.

-  Csak viccelsz, ugye? - kérdezte meglepetten.

-  Dehogy viccelek. Neked kell egy hely, ahol lakhattok, nekem pedig jól jönne a segítséged...mindenben.

-  Miben tudnék én neked segíteni, mikor még az egyetemet sem fejeztem be? - kérdezte cinikusan.

-  Amikor turnézok akkor vigyáznál, hogy az öcsém ne kerüljön nagyobb bajban, mint amiben amúgy is van, vigyáznál, hogy el ne vigyék a házam és végre valaki, aki nem érzelmileg sérült lakna ebben az átkozott házban.

-  És komolyan csak így felajánlod? Fizetek lakbért, amint találok munkát.

-  Majd kitalálunk valamit, de a pénzedet nem fogadom el.

-  Akkor takarítok...

-  Erről hallani se akarok. Kitalálunk valami, e miatt ne fájjon a fejed. 

-  De tényleg nem gond? - kérdezte félénken.

-  Ha az lenne meg se említettem volna - mosolyogtam magam elé elnézően és örültem, hogy végre normális emberekkel lesz megtöltve a ház.

-  Akkor elfogadjuk, de ha bármikor útban vagyunk vagy valami, akkor azonnal szólj.

-  Szólok, de nem áll szándékomban ilyesmi.

-  Köszönöm szépen. Az életemet mentetted meg.

-  Ne hálálkodj, csak ígérd meg, hogy hamar beköltöztök.

-  Amilyen gyorsan találok költöztetőket.

-  Megoldom én. Rendelkezésemre áll a fantasztikus ötös, akik bármikor a szolgálatomra állnak. És így megismerheted végre a barátaimat.

-  Remekül hangzik.Már nagyon várom - vidult fel szinte azonnal és tudtam, tényleg örül annak, hogy velem és az őrült öcsémmel lakhat.

-  Akkor találkozunk holnap. Szedjétek össze a cuccaitokat és holnap ott vagyunk a srácokkal - adtam ki a parancsot.

-  Értve - kacagott fel.

  Még beszéltünk kicsit, majd le kellett tennem, ugyanis az öcsém szobája felől érdekes szagok áradtak szét a lakásban. Azonnal felrohantam és épp elkaptam, ahogy elnyomja a marihuana-s cigit. Nagyon felhúzott és elszedtem tőle a tartalékait, vagyis azt, amit átadott, ezzel egy időben pedig elhatároztam, hogy hamarosan egy átfogó házkutatást fogok tartani a lakásban és összeszedem az összes tudatmódosítót, amit előlem dugdosott. Eleget mérgezte magát addig is. Eldöntöttem, hogy amint januárban vége lesz a turnénak tartok egy rövidebb szünetet amiben csakis az öcsémre fogok koncentrálni és arra, hogy rávegyem, forduljon szakemberhez, mert ez már nem buli, hogy drogozik és bulizik megállás nélkül, miközben azért van az Egyesült Királyságban, hogy normális embert faragjanak belőle. Leülve a kanapémra, belegondoltam milyen mozgalmas időszak vár rám és egyszeriben elöntött az öröm, mert végre megint fontosnak éreztem magam. Olyannak, aki tehet valamit a szerettei iránt és esetleg még sikerre is viheti a terveit. És esetleg tényleg tehet valami olyat, amire büszke lehet.

Második rész

Sziasztok!

 Itt is van a második rész. Ez most az én tollamból származik. Remélem tetszik nektek, aki olvassa, az tesz valami jelzést felénk pipa vagy komment formájában.

Nos Bloodorange-zsal  megbeszéltük ( én kitaláltam ő pedig nagyon aranyosan, belegyezett) : D, hogy rendszeressé tesszük a részek feltételét. Így mindig pénteken fogunk új részt hozni nektek. 

Jó olvasást!

Puszi: Réka

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez nem lehet igaz...

  Már egy hónap eltelt amióta megismerkedtem Melissával. Azóta a novemberi péntek óta, minden nap betért hozzánk valamiért. Végre elmondhatom magamról, hogy szereztem egy barátnőt itt Londonban. Soha nem hittem volna el, hogy ez a bizonyos valaki, a híres Melissa Jordan lesz. Először inkább félve közelítettem, mert nem tudtam milyen reakciót várjak el egy ennyire híres embertől. Hiszen mindenki ismeri őt, ha elmondom a nevét, mindenki rögtön tudja kiről van szó. Azt hittem, hogy egy énközpontú és érdektelen lány. De tévednem kellett, mivel egy nagyon közvetlen és emberi lánnyal ismerkedtem meg, aki meghallgatott és nem ítélkezett felettem. 

   Ha nem volt nagy forgalom, mindig leültem vele beszélgetni, így volt ez egy hétfői napon is, amikor éppen becsöppentem az órámról, csak magamra kapkodtam az egyenruhám és már rohantam is a pult mögé. Nem kellett volna sietnem, mert a hétfői napon alig voltak. Már egy ideje dolgoztam, kiszolgáltam azt a pár embert aki bent volt. Éppen a kávéfőzőt töltöttem fel, amikor megszólalt a csengő. Ránéztem az órára és mosolyogva fordultam meg.

- Óramű pontossággal, mint mindig. - fordultam nevetve az illető felé. Ahogy pillantásunk találkozott, láttam, hogy Melissa nagyon dühös. - Na ülj le és meséld el mi a baj.
- Ez nem az én napom. Van még abból a finom csokis sütiből?
- Tudod, hogy neked mindig van.- mosolyogtam rá, majd letettem elé az édességet. Már töltöttem volna a szokásos teáját hozzá, amikor rám szólt.

- Most nem azt kérek, hanem egy dupla forrócsokit pirított mandulával és rengeteg tejszínhabbal.
- Nem vagyok semmi rossz elrontója, de neked szabad ilyet enni? - kérdeztem meg félve, mivel tudom, hogy milyen szigorú diétára fogja a személyi edzője.

- Az sem érdekel, csak kérlek csináld meg nekem. Legalább Te legyél velem emberséges. - nézett rám azokkal a hatalmas szemeivel.

- Ne nézz rám így. Tudod, hogy úgyis odaadom. Na elmeséled mi a baj? - néztem rá kérdőn. - Egy pillanat, várj!- szóltam, mivel az egyetlen vendég aki rajta kívül volt, fizetni akart. Gyorsan odamentem és rendeztem a számlát, majd távozott. Időközben érkeztek újak, de velük a kolléganőm foglalkozott. Miután visszaértem addigra már megette a sütije felét, így raktam elé egy újabbat. - Akkor elmeséled?

 - Preston. Annyira idegesít mostanában. Nem hagy békén, mindig hívogat, hogy mit csinálok és kivel vagyok.  Folyamatosan ellenőrizget. Spontán feltűnik egy-egy pillanatban, mert kíváncsi rá, hogy mit csinálok. Ez már beteges, nem? - meg sem várva a válaszom, folytatta a mesélést. - Szeretem őt, de megfolyt. Nem hagy nekem privát szférát. Esküszöm, már csak a WC-n vagyok nélküle. Nem tudom, mit csináljak, szakítani nem akarok, mert... - de itt nem folytatta.
- Igen?
- Nem lényeg. Azt érzem, hogy Preston nem bízik bennem.
- Adtál rá okot?
- Nem. Habár nem kifejezetten szereti a fiúkat. - ugyanis Melissa közvetlen környezetében csak srácok vannak. A személyi edzője, a turné menedzsere, a sajtósa, a tánc tanára és a dalszöveg írója is férfi. - Megértem, hogy féltékeny, de ez nem ad okot arra, hogy uralkodjon felettem. Nem igaz? - kérdezte meg. Nem vette észre, de amíg mesélt megette a sütijeit és benyomta a forrócsokiját.
- Szerintem... - kezdtem volna el, de ekkor megszólalt a táskája aljáról, a Beatles - Across the universe. Valaki kereste őt. Mel nem csinált mást csak, morgott az orra alatt és könyékig a táskájában kutatott. Mire megtalálta a telefonját már rettenetesen mérges volt. Miután kivette és ránézett elkomorult a tekintete. Mikor felvette eléggé morcosan szólt bele.
- Halló?.. Nem vagyok otthon... A Carolina Coffee-ban...Egy barátnőm van velem... Nem, nem akarom elhanyagolni a munkám...Engem te ne utasítgass semmire. Felnőtt nő vagyok, azt csinálok akkor és ott, amikor akarok... NE ellenőrizgess te is folyton. Elegem van abból, hogy sem te, sem pedig Preston nem hagytok békén...- ezek szerint most nem a vőlegénye húzta fel.- Nekem fontos, hogy részt vegyek a munkafolyamatokban, de erőszakkal nem megy... Fogd be a szád és örülj. 20 perc múlva találkozunk nálam.- mondta és ledobta a telefonját a pultra, ami átszánkázott azon és belesett az előttem álló mogyoróba.
- Azt hiszem erre még szükséged lesz. - mondtam és a készüléket visszaadtam neki.
- Köszönöm. Ne haragudj de el kell mennem, ez a mocsok Harry, - ő Mel dalszövegírója. - kitalálta, hogy ő most akar dalt írni, de nélkülem nem megy neki. Egyszerűen megőrjít. Ám ezeket leszámítva egy nagyon aranyos srác.
- Ahan. - néztem rá mosolyogva és a pultot törölgettem, amíg ő felöltözött és fizetett.
- Elisa ne haragudj, de el kell mennem. Holnap jövök. - majd intett egyet és ott sem volt.

    Amíg elpakoltam utána azon gondolkoztam, hogy milyen élete is van szegénynek. Állandóan nyüstölik. Azt nézik, hogy miből mennyit ehet, mikor mit vesz fel és kivel mutatkozik. A vőlegénye állandóan ellenőrizgeti és ott van a dalszerző srác, akiről folyamatosan kétértelműen fogalmaz. Ezek mellett megpróbálja nevelni a 17 éves öccsét és megfelelni a külvilágnak. A gondolkodásomból egy éles hang szakít ki, amely az egyik sarokasztaltól jön. Úgy néz ki amíg én elmélkedtem új vendégek jöttek.

 - Liam maci! Nem hiszem el! Folyamatosan ott vagy amellett a buta tyúk mellett, hogy ne legyek féltékeny. Szinte alig vagy velem.
 - Donna! Megmondtam, hogy ne hívj macinak. Egyébként az a buta tyúk fizeti minden hülye kis hisztidet, mert ő a főnököm. Hidd el szeretnék veled lenni, de a munkám nem nagyon engedi. Látod, ahogy lett időm rögtön felhívtalak.
 - Szerintem már nem is vagyok neked fontos. - mondta a lány. Ekkor úgy döntöttem, hogy megmentem a srácot a válaszadástól.
 - Elnézést, a zavarásért! De szeretném megtudni, hogy választottak-e már. - ekkor a srác felnézett és elvesztem a barna tekintetében. Nem akartam, hogy a barátnője észrevegye, ezért inkább lesütöttem a szemeimet.
- Nos én kérek egy Latte Machiatót pörkölt mandulával és kérek egy diétás sütit. - mondta lekezelően a lány.
 - Mit ért diétás süti alatt?
 - Istenem! Hogy került maga ide, még ezt sem tudja? Esküszöm panaszt teszek a főnökénél. - affektált a lány.
 - Donna! - csattan fel a fiú. - Szeretne egy meggyes pitét ami gluténmentes és nyírfacukorral készült. Én kérnék egy eszpresszót és egy házi almás szeletet.  - mondta és rám mosolygott. Amíg vissza nem értem folytatták a veszekedést.
 - Nem értem miért voltál vele kedves.
 - Nem tett semmi rosszat, csak megkérdezte, hogy mit kérünk.
 - Tetszik a lány igaz?
 - Donna! Te vagy a barátnőm és...- de ekkor kivittem a rendeléseiket, letettem eléjük, és már épp mentem volna, amikor cica-mica utánam szólt.
-  Csicska! Ez a kávé nem sovány tejből készült.

- Elnézést kisasszony, de azt nem tette hozzá a rendeléshez.
- Nem érdekel, azonnal hozzon egy másikat. - majd felém lökte a kávét, ám az megakadt a srác tányérjában és az egyenruhámon kötött ki. - nos ez a lötty ott van, ahol lenni kell. Egy senkin.
 - Na jó ebből elég lesz, Donna! - förmedt barátnőjére - Ne haragudj kérhetném a számlát? - nézett rám sajnálkozva a fiú, azt hiszem Liam.
- Persze. Azonnal hozom. - mondtam összeszorult torokkal, még sosem aláztak meg ennyire. Miután kivittem a cechet a srác fizetett, igen nagy címletet adott. Én vissza akartam adni, amikor a kezemre tette a sajátját és annyit mondott:
- Tartsd meg, borravaló!
- Ezt nem fogadhatom el.
- Kérlek a sok kellemetlenségért.
- Én nem kérek pénzt tőled, a barátnőd miatt. Inkább adakozzon valami segélyszervezetnek.
- Ritka vagy, ugye tudod? Nem kell a pénzem. Inkább másoknak adnád. Kérlek tegezz, ez annyira hivatalos.
-  Sajnálom, de a vendégeinkkel hivatalosnak kell lenni. - mondtam és a szemébe néztem, miközben Ő az arcomat kémlelte. Egymás vizslatásából, egy éles hang szakított ki.
-  Maci! Ha végeztél az udvarlással, egy senkinek, akkor igazán mehetnénk.

   A srác kihúzta a kezét intett egyet és kilépett a kávézóból, maga után húzva a barátnőjét. A fehér blúzomon, egy hatalmas kávé folt virított, amit szerencsére el tudtam takarni, azzal, hogy magasra kötöttem a kötényem. Éppen a műszakom adtam volna le, ma pont a főnök vált, amikor valaki kicsapta az ajtót, amin hamarosan  Donna lépett be.

- Jó napot! Segíthetek valamiben?
- Nem. Nagyon megbánod még azt a napot amikor megszülettél.
- Miért is?
- Mert az én cuki Liam macim szakított velem és az egészről TE tehetsz.
- Ne haragudjon, de én nem is ismerem a párját. Ma láttam először.
- Láttam, hogy néztél rá. De ezt nagyon meg fogod bánni.- ekkor kulcszörgés zavart meg minket, tehát megérkezett a főnököm. 

   A csaj a pulton hagyott kávé maradékot az arcába öntötte és a kezembe nyomta a csészét. Szerencsétlenségemre nem Tom a nagyfőnök jött, hanem a felesége Miranda, aki kifejezetten utált. Amikor  belépett, annyit látott, hogy én ott állok a kávésbögrével a kezemben, a velem szemben álló lányról pedig folyik a kávé, e mellé pedig heves zokogást produkált. Miranda fogott egy konyharuhát és odaadta a lánynak.

- Megtudhatnám, hogy mi folyik itt? - kérdezte és idegesen fordult felém.
- Hölgyem! Velem ilyen még nem történt, ma eljöttünk ide a párommal kávézni, de ez a nő nyíltan flörtöl vele, tegezte holott ez tilos az alkalmazottaknak. Nos úgy döntöttem, hogy tisztázom a helyzetet, erre se szó se beszéd leöntött valaki maradék kávéjával. Engem így még soha nem aláztak meg. - mondta és 'sírt' tovább, arcát a konyharuhába temetve.
- Nos sajnálom a helyzetet. Azonnal orvosolni fogunk mindent. Elizabeth! Azonnali hatállyal ki vagy rúgva. Nem tűröm az ilyen viselkedést. - mondta ki az ítéletet, engem meg sem hallgatva.
- Ha nem bánják én megyek. - mondta Donna és elment. Ezután Miranda hátrament és összeszedte a cuccaim. Én pedig követtem őt.
- Én végig mondtam Tom-nak, hogy hiba téged felvenni ide. És igazam lett. Bajt hozol ránk. Miért csináltad?
- De én nem csináltam semmit.
- Persze mind, ezt mondjátok. Kérem a kulcsokat. - amit odaadtam neki, ő pedig hozzám vágta a dolgaim amik hátul voltak. Nem engedte, hogy az első ajtón menjek, hanem a hátsó beszállítók által használt bejárat felé lökdösött. - Nem vagy idevaló. Az a lány még úgy kávésan is többet ért, mint amennyit te valaha is érni fogsz.- mondta és azzal rám csapta az ajtót.
Én pedig ott álltam a kávéfoltos ingemben a Carolina Caffee mögött, amikor elkezdett szakadni az eső. Akkor és ott úgy éreztem, hogy nincs kiút és összecsapnak a hullámok a fejem felett. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mi lesz velem és Mia-val.

Első rész

Heló mindenkinek!

Megérkezett a blogunk első része, remélem tetszik majd, amit olvastok. Megpróbáljuk tartani magunkat az ütemhez és már lassan az ötödik rész is kész van, de addig azért van.

Ebben részben megismerhettek egy új karaktert, Niall-t, a koreográfust. 

Iratkozzatok fel bátran, vagy hagyjatok nyomot magatok után.

Jó olvasást!

Puszi :*

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kávé

 A kávézó baromira hangulatos volt, a rózsaszín téglás falával, a növényekkel és a nagy, falat eltakaró ablakokkal, melyek London belvárosát kémlelik, megszűrve az elrohanó taxik zaját és a buszok tülkölését. Beljebb sétáltam és kipécéztem magamnak egy asztalt, amin kockás terítő volt és egy vázában fréziák, amiket ilyenkor már nagyon nehéz beszerezni. Leültem a jó előre kiszemelt helyemre és kezembe véve az étlapot böngészni kezdtem, annak ellenére, hogy már tudtam mit rendelek.

-  Hozhatok valamit? - szólított meg a pult mögött látott szőke lány.

-  Egy dupla csokis espresso-t  kérek - mosolyogtam a lányra, aki lefirkantotta a rendelésem és már el is tűnt a pult mögött.

  Levettem a szemövegem, ezzel megkockáztatva, hogy felismernek, de inkább aláírok három képeslapot, mint, hogy idiótának nézzenek. Elővettem telefonomat és felnéztem Twitter-re, de ugyanazok az üzenetek fogadtak: kövess kérlek, mindennél jobban szeretlek, alig várom a következő koncertedet, a világot jelentené, ha követnél...stb. Persze, akit csak tudtam visszakövettem, de húsz millió embert nehéz feladat. Persze, tudtam, hogy a rajongók nélkül sehol se lettem volna, de akkor is, voltak már fanatikusan imádók, akik tudták mi a lakcímem és ha éppen otthon voltam, nem sajnálták az idejüket a kapum előtti ácsorgásra pazarolni. Sosem értettem őket. Nekem akkor sem érné meg, ha maga Paul McCartney lakna a házban, akkor se lennék képes ilyesmire. Inkább betörnék a házába és letámadnám, hogy aztán mindenképpen legyen aláírásom tőle, még ha az egy távol tartási végzés legalján lenne is. 

-  Parancsolj, a kávé - tette le elém a lány a gőzölgő bögrét.

-  Köszönöm - húztam közelebb magamhoz és közben megéreztem a frissen főtt ital aromáját.

-  Nem ismerhetlek valahonnan? - kérdezte tétován.

-  Meglepő lenne, ha nem ismernél. A képem mindenhol ott van. Csak nem tudom, hogy ez jó vagy rossz?

-  Szerintem remek. A hírnév mindig előnyt jelent.

-  Bárcsak ne lennék híres. Eddig nem sok előnyöm származott belőle - sóhajtottam lemondóan.

-  De hisz mindenki tudja a neved, szép vagy, van egy vőlegényed és minden másod, amiről egy magamfajta felszolgáló csak álmodhat.

-  Honnan tudod, hogy van vőlegényem? - szűkítettem össze a szemeim.

-  A gyűrűben az ujjadon elég nagy a gyémánt, hogy ne bizsunak nézzen ki. Amúgy pedig meseszép.

-  Köszönöm - ittam bele a kávémba és közben lábammal kijjebb toltam a széket, jelezve, hogy üljön le.

-  Nem szabad, vissza kell mennem dolgozni.

-  Lágy szíves, majd én beszélek a főnököddel, ha cirkuszolna. Olyan régen beszéltem már olyan emberrel, aki nem akar tőlem autogramot kérni.

-  Honnan tudod. Még bármi lehet - kuncogott és az asztalra téve a tálcát helyet foglalt a velem szemben lávő széken.

-  Ne, olyan kedvesnek tűnsz. Ne változz át - nevettem fel.

-  Amúgy a húgom rajongód, nem én.

-  Remek, de ugye nem fog berobbanni, mint egy őrült és körbeugrálni?

-  Kötve hiszem. Csak négy éves és vajmi keveset ért az ilyesmihez.

-  Milyen aranyos. Nekem is van egy öcsém, kár, hogy ő nem ilyen ártatlan még - nevettem bele már félig üres bögrémbe.

-  Hány éves? - könyököl fel kíváncsian.

-  Nemrég töltötte a 17-t. Igazi kanos kamasz - horkantottam cseppet sem nőiesen, mire szegény lány csak összevonta a szemöldökét - A stábom tele van fiúkkal, minden rossz szokásomat tőlük tanultam - magyaráztam, mire csak elmosolyodott.

-  Érdekes barátoknak hangzanak.

-  Inkább család, mint barátok. Az év több, mint felét együtt töltjük, szinte többet látom őket, mint a vőlegényemet, vagy az öcsémet.

-  És a szüleid?

-  A szüleim Amerikában élnek, nem nagyon beszélünk, mióta öcsémet száműzték ide.

-  Sajnálom, ezt nem volt honnan tudjam.

-  Nem számít, már olyan régen volt, hogy szinte el is felejtettem, hogy van mit a szemükre vessek.

   Ahogy beszélgettünk megszólalt a telefonom. A kijelzőn Niall, a koreográfusom neve villogott. Ijedten utasítottam el a hívést és pattantam fel. Szegény lány nagyon ijedten nézett rám, szerintem minimum hülyének nézett. Gyorsan fizettem és visszavéve napszemüvegem elrohantam a próbára. Biztos voltam benne, hogy a szöszi le fogja harapni a fejem, mikor beérek a próbaterembe, de ennek ellenére nem siettem. Laza tempóban szeltem át a várost, közben nézelődtem. Mindenki rohant, sietett a dolgára, mellettem úgy haladtak el, mintha gyorsított felvételben néztem volna őket. Sosem értettem mire ez a nagy rohanás, hiszen ugyanúgy oda lehet érni lassan, mintha sietne az ember. 

   Mikor odaértem a szőke fiú nagyon nem volt jókedvében és azonnal a kezembe nyomott egy melegítő nadrágot és egy pár tornacipőt, hogy azonnal öltözzek át és kezdhessük is a próbát. Ismertem mióta a pályán voltam, tudtam, hogy pokolian türelmetlen és a tökéletességre hajt állandóan, nekem pedig meg kellett szoknom a folyamatos változtatásokat a koreográfián és a sosem elég jó főpróbákat, amik után Niall tövig rágta a körmét, hogy el ne baltázzak valamit. Persze, hogy fölöslegesen, de ő ilyen. Nagyon szeretem, mindennek ellenére és rengeteget szórakoztunk próbákon, vagyis inkább én bénáztam, ő pedig homloka közepén kidagadt érrel járkált és állított fel kezdő pozícióba ismét.

-  Úgy érzem, a mai lesz az igazi! Olyat találtam ki, hogy eldobod az agyad - tapsolt vidáman a szöszi és ledobta magártól melegítő felsőjét, ami alatt csak egy ujjatlan trikó volt.

-  Én is ettől félek - fintorogtam lemondóan és terpeszbe állva melegíteni kezdtem.

-  Nyugi, semmi extrém, csak egy kis turbó az előző koreográfiához képest - vigyorgott betegen, amit már megszoktam tőle -  Kezdhetjük?

-  Van más választásom? - forgattam szemeimet.

-  Akkor megmutatom és utána együtt elpróbáljuk.

   Néztem, ahogy elindítja a zenét elgondolkodtam, hogy milyen sovány. Nyurga alakja inkább emlékeztetett

egy tizenhét éves kamaszéra, mint egy huszonegy éves felnőtt férfiéra. Persze mondják, hogy a fiúk lassabban érnek, mint a lányok, de azért ennyire nem hinném. Szöszi haja és cute feje annyira szerethetővé tették. Pontosan emlékeztem rá, mikor először találkoztunk. Egyidősek voltunk és ő a tánccsoportnak volt a koreográfusa, amivel mindig felléptem a tehetségkutatóban. Mikor elmondta, hogy ír nem akartam hinni a fülemnek. Oké, hogy aranyos akcentussal beszélte az angolt meg minden, de azért nem gondoltam volna róla. Szinte azonnal összehaverkodtunk, mert mindketten imádtunk kajálni, és rengetegszer volt az, hogy kilógtunk próbákról, csak azért, hogy elmehessünk a Subway-be enni egy szendvicset.

    Mikor a saját fellépésekre került a sor felhívtam, hogy nem akarna-e csatlakozni a stábomhoz, mint a koreográfusom. Először persze ellenkezett kicsit, de a nőies vonzerőmnek nem sokáig tudott ellenállni, és rábólintott. Akkor ismerkedett meg a másik három sráccal is, akikkel azonnal legjobb haverok lettek és kicsit be kell vallanom, hogy féltékeny is voltam a barátságukra, mert engem általában nem vettek be a bulikba, mert mind azt hitték, hogy karót nyelt hülye vagyok, akivel nem lehet egy normálisat hülyülni. Hát, tévedtek, mert hamar rá kellett jöjjenek, hogy rosszul ismertek. Mikor aztán végre sikerült bebizonyítanom, hogy nem olyan vagyok, azonnal bevetek minden hülyeségbe és megmutatták, milyen, mikor igazi családja van az embernek. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk és egy új taggal is bővült a családunk, a dalszövegírómmal, aki még csak másfél éve volt köreinkben.

   Egészen késő délutánig próbáltunk és rettenetesen lefáradtam. Semmi erőm nem maradt, pedig tisztában voltam vele, hogy este még jelenésem van egy tv műsorban, ahol a legújabb albumomról kellett majd beszélnem. A szöveg szerzőjével együtt kellett megjelennem, amitől már előre pici apróra zsugorodott a gyomrom, és nem csak azért, mert mióta színpadon szerepelek lámpalázas vagyok minden alkalommal, hanem azért is, mert Ő is ott lesz. Annak ellenére, hogy minden nap találkoztunk szinte, még mindig nem szoktam hozzá a jelenlétéhez. Valami van benne, amitől nem tudok összpontosítani, amitől szétszaladnak a gondolataim és egyszerűen elfelejtem, hogy mire kellene koncentrálnom. Nem tudtam még rájönni mitől van ez, de semmi jót nem tartogat, főleg, ha Preston tudomására jut. 

Bevezető II.

Sziasztok!

Itt is lenne Réka bevezetője, a történet másik fele, amit ugyan én teszek fel, de teljes mértékben az ő keze munkája. Ez egy kicsit más részét mutatja be az életnek, de így egészítik ki egymást. Szép lassan bontakoznak ki a cselekmények, remélem várjátok.

Azt hiszem itt nem is beszélek többet, inkább csak jó olvasást kívánok és várjuk a véleményeket.

Puszi :*

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Prológus 2.

   A nevem Elizabeth Rose Benett, Forest Hill-ben születtem Londontól nem messze. Igen mindenki jól látja a nevem azonos, Jane Austen hősnőjével. Nos, mikor megszülettem anyukám csak 19 volt és pont a Büszkeség és Balítélet korszakát élte. Így amikor megszülettem evidensnek tartotta, hogy így nevez el.

   A szüleim nagyon fiatalok voltak, amikor megszülettem. A családban nagyon sokáig csak hárman voltunk, de 4 évvel ezelőtt megszületett a kishúgom, Mia. Nagy volt a boldogság, hiszen végre teljes lett a család. Én végre elhatároztam, hogy illusztrátor szeretnék lenni, a szüleim mindenben támogattak, mivel szerintük nagyon jól rajzolok. Minden annyira jó volt egészen idén júniusig.

   Június 22.-én kiállították az egyik rajzom Londonba, én már hamarabb feljöttem, mert az egyik művészeti iskola meglátta a rajzom és felhívtak elbeszélgetésre. Nagyon boldog voltam, a szüleim csak este jöttek utánam. Bárcsak ne tették volna. Ez az út végzetesnek bizonyult számukra. Egy részeg sofőr nem tudta uralni a kocsiját áttért a másik sávba és nekiütközött a szüleim autójának. Apukám rögtön szörnyet halt, anyukám pedig a kórházba menet, a mentő autóban veszítette el az életét. A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy Mia-t Forrest Hill-ben hagyták. Így történt, hogy ketten maradtunk erre a világra. A egyik nagyszülőnkre sem számíthattunk, mivel kifejezetten nem szerették egymást. Mivel elmúltam 18, így én lehettem Mia gyámja. De ehhez szükségem volt állandó állásra. A rajz tanárnőm elintézte, hogy az egyik ismerőse kávézójába kapjak állást. E mellett interneten is elvégezhető munkákat kerestem. A tanárom nem akarta, hogy elússzon a tehetségem ezért megbeszélte az egyetemmel, hogy speciális oktatásban részesülök.

   A temetés utáni első dolgom volt egy olcsóbb albérletet keresni itt Londonban, majd egy óvodát Mia részére. Rögtön eladtam a Forest Hilli házunkat, a bútorokat pedig eltettem egy ismerősömmel.

   Nos így kerültem fel Londonba. Délelőtt az egyetemre járok 8-tól délután 2-ig ez csak hétfőn és szerdán. Ezeken a napokon délutános vagyok itt a kávézóba, így 3-tól 7-ig vagyok. Miáért a tündéri szomszéd nénink megy, aki vigyáz is rá ezeken a napokon és még szombaton is. Az ő unokái Amerikában élnek és már eléggé nagyok. Nem kért pénzt azért, hogy Miára vigyázzon. Cserébe én takarítok nála és vásárolok be neki. Csütörtökön és pénteken 8-tól vagyok, délután 5-ig. Szombaton pedig én nyitok 7 órakor és 2-kor leteszem a lantot. Mind az egyetem, mind a főnököm a kávézóban nagyon elnézőek velem, a helyzetemre tekintve. De én nem akarom, hogy sajnáljanak. Meg akarom mutatni nekik, hogy megállok a lábamon. Kegyetlen tempó és e mellett még Mia-val is foglalkoznom kell. De ezek a napjaim legszebb részei.

   Már novembert írtunk, amikor megváltozott minden. Egy pénteki napon történt az egész. Éppen az újabb adag süteményeket pakoltam elő, amikor meghallottam a csengőszót. Kimentem, hogy megnézzem ki az újabb vendég. Akkor és ott megváltozott minden, amikor Ő belépett azon az esős péntek délutánon a kávézóba.

Bevezető I.

Mindenkinek nagyon szép estét kívánok!

Ezzel a bejegyzéssel megnyitja kapuit egy újabb blogom, amit egy nagyon kedves barátommal írunk, aki kis győzködés után beadta a derekát, hogy összeálljon velem egy történet erejéig.

A főszereplők Melissa és Elizabeth, akik a véletlen folytán lesznek legjobb barátnők.

Többet nem szeretnék elárulni, mert akkor hol maradna az izgalom.

Részek valószínű 4-5 naponta lesznek, attól függ mennyire leszünk elfoglaltak.

Be is fejezem a szám jártatását.

Jó olvasást! <3

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Prológus 1.

  Az utcán sétálva megakadt a szemem egy plakáton. Az én képem volt rajta, alatta pedig a nevemmel, hatalmas, nyomtatott betűkkel, MELISSA JORDAN, az alatt pedig egy időpont, az első telt házas koncertem dátuma, hogy pontos legyek. Az éneklés mindig is az életem részét képezte és miután bejutottam egy helyi tehetségkutatóba Washingtonban, az életem fenekestől felfordult. Addig egy kertvárosi, tipikus tökéletes család nagylánya voltam, barátokkal és az igazival, de ennek hatására mindenkitől eltávolodtam és a családommal se tartottuk már annyira a kapcsolatot.

   Megnyertem a versenyt és ezután jött a lemezszerződés és az első kisebb sikerek, amiket egyre nagyobbak követtek. Ez volt 18 éves koromban, most pedig 21 vagyok és Londonban élek, a világ egyik legszebb városában, egy hatalmas házban, együtt az öcsémmel, Tom-mal. Az öcsém ide lett száműzve, ugyanis a szüleim nem bírtak vele otthon, Washingtonban, ezért költözött hozzám, miután új lemezszerződést kaptam az egyik itteni cégtől, négy évre. Természetesen ezt azonnal elváltam, így pedig minden problémája megoldódott a szüleimnek. Minket kívül tudhattak a házból, ők pedig tovább élvezhették a szabadság minden jótékony hatását. Ők mindig is bohémek és szabad szelleműek voltak, semmi intim szféra vagy valami, még ajtaja sem volt a szobámnak. Mindig arra bátorítottak, hogy engedjem szabadon a gondolataimat és csak azt csináljam, amit szeretek, így lettem az, aki. Ezért köszönhet vissza ma az arcom buszok oldaláról és épületek tetejéről.

   Az iskolát természetesen befejeztem, sőt akármilyen hihetetlen egyetemre is elkezdtem járni, de csak levelezőn, hiszen nem lett volna időm bejárni a szemináriumokra a folyamatos utazás miatt. Nehezebb volt így, de bevállaltam, mert szerettem volna, ha már nem az énekléssel foglalkozom, elhelyezkedni gyógypedagógusként, a diplomamunkám pedig lassan készült, hiszen még arra se nagyon volt időm, hogy normálisan leüljek egy csésze kávét meginni. Micsoda luxus is lett volna az. 

   November eleje volt, a turném még javában folyt, elképzelhetetlen volt a leállás. Pont akkor nem lehetett, hiszen épp egy hatalmas hullámot lovagoltunk meg és menedzserem azt akarta, hogy minden alkalmat használjunk ki erre. Londonban első koncertem két hét múlva volt esedékes, addig pedig volt egy kisebb fellépésem az egyik közeli városban és még néhány rendezvény megnyitója, meg műsorokban szereplés, ezért kellett korábban ide jönnünk. Legalább nem volt szükség a szállodában megszállásra, hiszen otthon tölthettem azt a két hetet és a körmére nézhettem az amúgy is elkanászosodott öcsémnek, aki majdnem egyedül élt a házamban. Természetesen volt egy dada, aki délutánonként ott volt vele és ellenőrizte, hogy egyen rendesen és a leckéje legyen megírva, de ennél többet ő sem tehetett. Nem is vártam el, hogy megzabolázzon egy tomboló hormonokkal rendelkező kamasz fiút. Az lehetetlen lett volna.

  Ránéztem az órámra, volt még fél órám a próbám előtt, ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy jól megérdemelt pihenőnek és ha csak öt percre is, de kikapcsolni. A szürke ég ellenére felvettem napszemüvegem, fejembe csaptam kapucnimat és betértem a legközelebbi kávézóba, aminek apró csengője vidáman jelezte, hogy vendég érkezett. Kedves mosolyt öltöttem az arcomra és néztem szembe a pult mögött álló lánnyal, akiről ugyan abban a pillanatban még nem sejtettem, de megváltoztatta az életemet, a szó összes jó értelmében.