Huszonkettedik rész

Sziasztok!
 Itt is lennék a részemmel, meg tudtam csinálni. Talán az összes rész közül, amit írtam ez nőtt leginkább a szívemhez. Remélem a ti tetszésetek is elnyeri.
Ha végig olvassátok rájöttök, hogy a blog a végéhez közelít. Van még egy kevés hátra, de utána Melissa és Liz története befejeződik.
De továbbra is tartogatunk nektek meglepetéseket.
Magatok után nyomot hagyni, továbbra is ér. :)
Jó olvasást. Millió puszi.
H.



A csoda

3 csodás hónap telt el azóta, hogy Harry és Mel lányai világra jöttek. Nagyon édesek mind a ketten. Már látszik, hogy habár egy petéjű ikrek, de már most teljesen különbözőek. Doris az akaratosabb, minden egyes kívánságának hangot ad. Állandóan kajabál valamiért, viszont ha Harry és Mel énekel neki akkor csendben marad, nem tűri, ha nem ő van a központban. Olivia teljesen más, ő nagyon nyugodt és csendes baba, semmiért nem sír. Ha Liam fogta semmi baja nem volt. Viszont az apukáját ő is imádta. Ha a lányok meghallják az édesapjuk hangját mosolyra húzódott a pici szájuk.

Mia részéről, eleinte volt egy kis féltékenykedés. Hiszen már nem ő volt a legkisebb a mi "családunkban". De Liam megnyugtatta, hogy számára mindig is Mia lesz az első. Így ő is megnyugodott.

Liam és köztem történtek apróbb változások. 2 hónappal ez előtt elmentünk kettesben Amerikába pihenni és egy hirtelen ötlettől vezérelve elugrottunk Las Vegasba és összeházasodtunk, habár erről nem tud kettőnkön kívül senki. De van egy ennél nagyobb, ám jelenleg sokkal kisebb titkunk is. Nem akarjuk nagy dobra verni, de már én is áldott állapotban vagyok. Most taposom a harmadik hónapom végét. De még egy ideig titkolni akarjuk, mivel tartunk a sorstól. Ám egyikünk sem hitte, hogy ennyire hamar eljön az igazság pillanata.

Éppen aznap, amikor átléptem a bűvös 4. hónapot arra keltünk, hogy csörög a telefonom. Melissa hívott, hogy ezt a napot szeretné Harry-vel kettesben tölteni és szeretne megkérni Liam-et és engem, hogy vigyázzunk az ikrekre. Amit persze nagy örömmel fogadtam el. Úgy döntöttem, hogy nem viszem Miát oviba, hanem el visszük magunkkal, hogy szokja egy kisbaba jelenlétét. Nagy nehezen mindenki elkészült. Én biztos ami biztos inkább, olyan ruhát vettem fel, ami takar. Nem akarom még világgá kürtölni a boldogságunk. Így biztosra mentem és bővebb fehér inget vettem fel. Nagy szerencsémre, nem voltam hányingeres és egyéb tünetek is elkerültek ezért nem tűnt fel senkinek. Nehezen, de eltaláltunk Melissáék-hoz, akik szinte kitörtek a lakásból, hogy kettesben lehessenek. Mi pedig örömmel vállaltuk el a piciket. Éppen végeztem a déli altatással és leértem, amikor megéreztem a  mocorgást a hasamban. Elejtettem a kezemben tartott könyvet, ami hangos puffanással landolt a földön, én pedig a pocakomra kaptam a kezem. Akkor meghallottam Liam sietős lépteit és az aggódó hangját.
- Liz! Jól vagy?
- Igen.
- Akkor mi volt ez?
- Éreztem. - mondtam és a hasamra vezettem a kezét. - Itt bent mocorgott!
- Én nem érzem! - nézett fel rám csalódottan.
 - Nem is érezhetted még vagy egy hónapig.
- Ez nem igazság. - vágott durcás képet és felvette az általam elejtett Utónevek gyűjteménye című vaskos könyvet. - Miért van ez nálad?
- Talán nevet kéne kéne választanunk, neki. - mondtam és elindultam befelé, ott leültem a kanapéra és a rajzolgató Miát néztem.
- Még a nemét sem tudjuk. - mondta miközben helyet foglalt mellettem és ösztönösen elkezdte a hasam simogatni.
- Na akkor nézzük. - mondtam és felcsaptam a könyvet. - Először a lányokat. Antonia, Beverly, Sophia, Anna, Rose, Mary, Kimberly, és Charlotte. - suttogtam az utolsót halkan, bár azt szerintem meg sem hallotta, annyira halk voltam. -  Nekem ezek tetszenek.
- Antonia, Mary, Anna és Rose kizárva, a lányom nem lesz egyik sem. Milyen név a Beverly? Nem akarom, hogy a lányom a 90210 gúnynevet kapja.
- Mi van? - fordulok felé nagy szemekkel.
- Tudod a sorozat. Beverly Hills 90210.
- Istenem. Mi a baj a többivel?
- A Kimberly, olyan pornósztáros. Volt egy Sophia nevű barátnőm, csúnya szakítás volt. Viszont a Charlotte nagyon tetszik.
- Tényleg?- néztem rá könnyes szemekkel.
- Mi a baj? - nézett rám nagy szemekkel.
- Anyukám második neve a Charlotte volt.
-A fiú nevekhez nekem van ötletem. Igaz csak egy név, de fontos nekem. Az volt a kedvenc és egyetlen ismert dédapám neve. A Tobias.
- Ez tetszik. Na tetszik a Tobias? - kérdeztem erre, elkezdett mocorogni és hangosan felnevettem.
- Mi az?
- Azt hiszem tetszik neki a Toby név.
- Anya! - néz rám Mia és odafúrja magát közénk a kanapéra. Még mindig fura, hogy így hív, de elfogadom.
- Igen? - kérdezem meg.
- Ki az a Toby?
- Tudsz titkot tartani? - kérdezett rá Liam.
- Igen.
- Nos, a mami pocakjában van Toby. - válaszolta meg Liam és Mia kezét a már lecsupaszított hasamra vezette, ahol már látszott egy apró dombocska.
- Ó!!!
- Igen testvérkéd lesz. - mondta Liam.
- De nem biztos, hogy fiú. Lehet, hogy lány. - néztem Miára, aki Liam és köztem járatta a tekintetét.
- Akkor most mi lesz nekem? - nézett ránk nagy szemekkel.
- Ezt hogy érted kicsim? - kapja fel Liam gyorsan.
- Most akkor az unokatestvér vagy a testvére leszek? - néz ránk könnyek között, közben pedig Liam nyakához bújt és a férjem pólójának a nyakát piszkálta.
 - Te mit szeretnél? - tette fel a kérdést.
-  Ha ti anya és apa vagytok, akkor ő lehet a testvérem. - kérdezi szégyenlősen.
- Igen. - mondtam és megsimogattam őt. - Mia! Egyenlőre ez a mi titkunk. Még nem tudja a senki sem.
- A nagyi és a papi sem? - utalt ezzel Liam szüleire.
- Nem még ők sem, de hamarosan elmondjuk nekik. - mondta neki megnyugtatásként Liam, majd letette a földre. A kislány azzal a lendülettel odaszaladt hozzám feltolta a pólóm és a hasamhoz kezdett beszélni.
- Szia baba! Mivel nem tudjuk, hogy fiú vagy lány vagy, ezért inkább így hívlak. Én a testvéred vagyok Mia. Igazából az anyukád a testvérem, aki most már az én anyukám is, Liam az apukád aki már az én apukám is. Mivel az én anyukámék elmentek az angyalokhoz. Nagyon várlak. Remélem sokat fogunk játszani. 

Azzal visszaengedte az ingem és mintha, mi sem történt volna játszott tovább, mi Liam-mel szóhoz sem tudtunk jutni. Az egész napot együtt töltöttük. Melissa 6 óra körül hívott, hogy a fiúkkal együtt jönnek haza. Nagyon régen voltunk együtt. Valamint imádtam nézni, ahogy 3 kicsi az ujjai köré csavarja a felnőtt férfiakat. Mikor megérkeztek, minden rendben volt, egyszerre próbáltak meg betörni az ajtón, amin már csak mosolyogni tudtam. Amikor viszont kibontották a kajás zacskókat azt hittem elhányom magam. Megéreztem a gombás pizza szagát és azzal a lendülettel rohantam fel a régi szobámhoz tartozó mosdóba és kiadtam mindent amit aznap ettem, miután végeztem kimentem a hálóba és leültem az ágyra. Liam rögtön jött utánam, hogy megnézze mi van velünk.
- Minden rendben? - kérdezte meg és megsimogatta az arcom.
- A gomba nem lesz a kedvencünk az biztos.
- Mindenki nagyon megijedt amikor felszaladtál. Liz lassan el kellene mondanunk.
- Mit mondjuk nekik? - néztem rá nagy szemekkel. - Figyeljetek! Amikor 2 hónapja Amerikában nyaraltunk átugrottunk Vegasba és összeházasodtunk, ja és emellett négy hónapos terhes vagyok. - akadtam ki hangosan. Amikor ezt kimondtam. Kicsapódott a szobám ajtaja és ott álltak a többiek megkövülten.
- Mi van? - néz ránk Melissa.
- Miről maradtam le?- replikázott  Zayn.
- Összeházasodtatok? - kérdezte Louis.
- Terhes vagy!?- bámult ránk Harry döbbenten.
- Igen két hónapja házasok vagyunk, valamint Lis négy hónapos terhes. - mondta a férjem és óvón átkarolt.
- Miért van az ha valaki terhes mi mindig későn tudjuk meg? - tette fel a kérdést Niall. - Ja és valaki adjon valami édességet. Kell egy kis cukor, hogy felfogjam az egészet.
Miután mindenki lecsillapodott elmeséltük nekik ez egész történetet, kicsit meg voltak sértődve, hogy nem lehettek ott az esküvőn, de megígértük nekik, hogy jövő nyáron megtartjuk az egyházi esküvőt és csapunk egy nagy lagzit is.

Rohamos léptekben haladt az idő, én már a kilencedik hónapot tapostam, a kisfiúnkkal Tobias-szal. Az ötödik hónapban hajlandó volt megmutatni, hogy kisfiú lesz, az apukája legnagyobb örömére. A családból mindenki nagyon örült a kicsi érkezésének. Már 1 héttel a szülés előtt megérkeztek az anyósomék, hogy segítsenek nekünk az első egy-két napban.
 A kicsi augusztus 22.-re volt kiírva de már így is túlhordtam. Nagyon fájt a hátam és a derekam is. Semmi sem volt kényelmes, semmi nem esett jól. Liam megpróbált a kedvemre tenni, de az sem kellet. Igazából az utolsó napokra hisztis lettem. Ha Liam megsütött valamit, én az főve akartam. Ha jobbra rakott egy virágot, nekem az bal oldalon tetszett. Ha fekete pólót vett fel én sötétkékért reklamáltam. Nem is tudom, hogy bírta mindezt szó nélkül. Állandóan segített, nem tudtam olyat kérni, amit ne teljesített volna.

A baba nagyon nem akart semmit csinálni. Minden házi praktikát kipróbáltunk már, sétáltam órákat, semmi. Elautóztunk a tengerhez, az sem segített. Liam masszírozta a hasam, a hátam, a derekam, de a pici erre sem reagált. Minden homeopátiás löttyöt kipróbáltam, ám azok is hatástalannak nyilvánultak. Liam beszerezte a legcsípősebb ételt, amit Londonban lehet kapni, de a mi kisfiúnk arra sem akaródzott kijönni, hiába könnyeztem amíg elfogyasztottam a csirkét. A legutolsó próbálkozásunk, a szex volt. Mind a ketten nagyon élveztük, hiába tudtuk, hogy a kisfiúnk kicsalogatásáért "dolgozunk", de Tobias Payne-t ez sem hatotta meg.
28.-án este úgy feküdtem le, hogy már nem tudunk mit tenni, az este is megpróbálkoztunk a szex-szel újra, de Toby hajthatatlannak tűnik. Aztán hajnali egykor arra ébredtem, hogy vizes a lepedő, ám semmit nem éreztem.
- Liam. - keltegettem a férjem.
- Mi a baj? - nézett álmos szemekkel.
- Azt hiszem bepisiltem. - tekintettem rá könnyes szemmel.
- Nincs baj. - mondta miközben felkelt az ágyból és magára rántotta a boxerét. Odajött hozzám és segített felülni. - Kelj fel, addig áthúzom az ágyneműt. - miközben segített felállni, éles fájdalmat éreztem és ennek hatására felnyögtem.
- Mi az?
- Azt hiszem Toby meggondolta magát.
- Mi van?
- Keltsd fel anyukádékat. Itt az idő.

Liam szemszög:

Amikor azt mondta, hogy itt az idő nem tudtam mit csinálni. Iszonyatosan kapkodtam. Segítettem neki felöltözni. Lekísértem a lépcsőn. Mikor a kórházba értünk, az orvosunk, már felkészült ránk, hiszen felhívtam út közben, hogy megyünk. A fájások nem voltak sűrűek, viszont láttam, hogy már azok is fájnak Liz-nek. Mikor az orvos közölte, hogy az elején vagyunk azt hittem belepusztulok. Láttam, ahogy a feleségem szenved, én viszont nem tehetek érte semmit. Ő meg sem nyikkant. Csak mosolygott és sétálgatott fel alá az orvos kérésére. Már vagy 2,5 órája csinálta ezt, amikor is a doki azt mondta, hogy elviszik. Nem mentem vele, mivel megbeszéltük, hogy nélkülem fog szülni. A fiúk folyamatosan érkeztek meg. Amikor megjelent a vigyorgó Harry, csak annyit mondtam neki.
- Rohadtul izgulok, hogy minden rendben menjen. Félek.
- Nyugi, Liz erős lány. Biztos rendbe fog menni minden. - próbált meg megnyugtatni a barátom.
- Tudom, de mi van ha a kicsivel lesz valami?
- Ne parázz, minden rendeben lesz velük. - mondta ezúttal Niall, aki egy sajtburgert evett. Hogy bír ez az ember hajnali 5-kor ilyet enni?
Még reggel 8-kor sem volt semmi, habár az orvos folyamatosan jött tájékoztatni minket. Időközben megérkeztek a szüleim is Miával, aki az ölembe bújva várta a fejleményeket, aztán jött Melissa is, aki az ikreket a nagybátyjuk felügyeletére bízta. 11 óra tájában egyre nagyobb lett a mozgás a szülőszoba körül. Az egyik nővér odaszólt, hogy felgyorsultak a folyamatok, most már bármikor megszülethet a kicsi. Ez a bármikor igen hosszúra nyúlt, ugyanis háromnegyed egy után kijött egy mosolygós nővér, amint megláttam felpattantam és odaszaladtam hozzá.
- Gratulálok csodaszép kisfia született! A baba és a mama is jól vannak.
- Mikor láthatom őket? - kérdeztem izgatottan, mialatt a kislányom kezemben tartott  apró kézfejét simogattam.
- Fél óra múlva bemehetnek hozzá, akkora már kicsi is bent lesz.- válaszolta a hölgy mosolyogva és otthagyott minket.
- Na Mia! 30 perc múlva láthatod a kisöcséd. - az a harminc perc, amit várnunk kellett hosszabb tűnt, mint ez elmúlt 12 óra. Az idő leteltével, visszatért a nővér és szólt, hogy bemehetünk. Kézen fogtam Miát és elindultunk a kórterem felé. Az ajtó előtt megálltam és mondtam Miának, hogy maradjunk csendben, ha nem akarjuk megijeszteni Toby-t. Amikor beléptünk a szobába, a világ legszebb képe fogadott. Liz már megtisztálkodott, a haját elfonták oldalra és visszakerültek a gyűrűi is a kezére és sugárzott a boldogságtól, ahogy a kisfiúnkat fogta. Ha eddig nem szerettem volna, most biztos beleszeretnék.
- Gyertek Közelebb! - mondta és kettőnk közül én indultam el bátortalanabbul. Mikor az ágyhoz értünk Miát felraktam én pedig mögé ültem és csak csodáltam a feleségem kezében tartott kisfiam. - Mia, ő itt a kis testvéred, Tobias James Payne.
- James? - néztem rá nagy szemekkel.
- Anyukád mondta, hogy minden elsőszülött Payne fiú a Jamest kapja meg második keresztnévként, így mi sem maradtunk ki.- mondta és megsimogatta a kicsi arcát.
- Szia Toby! - mondta Mia és közel hajolva hozzá megpuszilta az arcát.
- Milyen méretekkel született? - néztem rá, miközben a pici kezét simogattam.
- 3100 gramm és 49 centiméter, és háromnegyed egykor született meg. Nem akarod megfogni?
- Szabad?
- Ezt nem hallottam meg... - mondta és óvatosan a kezembe csúsztatta az aprócska testet. - Vigyázz! Fogd meg a fejénél is. - miután átadta nekem őt, Miát húzta magához.
- Annyira könnyű és finom baba illata van.
- Igen. Folyamatosan csak nézném és puszilgatnám. - egy ideig csendben ültünk, amikor elkezdtek beszállingózni a többiek is. Anya és a feleségem cinkosan összesúgtak, majd mind a kettejük arcára kiült a döbbenet. Nem kérdeztem rá mi az, mivel utána gyorsan el is tűnt. Láttam, hogy a családom tagja fáradtak ezért távozásra sarkalltam mindenkit. Hazamentünk fürödtünk és pihentünk. Mielőtt visszaindultam volna, anyukám egy hosszú listát nyomott a kezembe, hogy mielőtt visszamennék, ezeket mind vegyem meg és vigyem be. A bevásárlás után nagy csomagokkal indultam el a kórház felé.

Liz szemszög

- Akkor mindenki tudja mit kell csinálni? - néztem a férjem szüleire és a barátainkra.
- Igen.
- Hogy felejthette el a saját szülinapját? - kérdezte meg Louis.
- Volt más aggódni valója. - mondta Karen és szeretetteljesen simogatta meg Mia fejét, miközben Toby-t nézte.
- Egy napon születettek. - állapította meg Niall.
- Gratulálok. Erről beszélünk vagy fél órája. - mondta lemondóan Zayn és megigazította a tortába szúrt gyertyákat. Ám ekkor kinyílt az ajtó és egy nővér dugta be a fejét.
- A férje most ér fel az emeletre. Készüljenek.
- Köszönöm. - mondtam és óvatosan kivettem a kisfiam az ágyából. Mikor kinyílt az ajtó mindenki elkezdte énekelni a boldog szülinapot. Láttam a férjemen a döbbenetet, majd a felismerést, hogy mindez neki szól. Mikor vége lett, mindenkit körbepuszilt. Minket hagyott utoljára. - Boldog Szülinapot!
- Köszönöm! Ezt is te szervezted innen?
- Anyukád segítségével. Annyira szégyellem magam, amiért elfelejtettem.
- Más dolgod volt! - mondta és óvatosan megcsókolt, nehogy összenyomjuk a közöttünk lévő babánkat.
- Apa! - szólt Mia. Liam gyorsan az ölébe kapta. - Boldog Szülinapot! Ezt tőlem és Toby-tól kapod. - mondta és Liam kezébe vette a csomagot. Amikor megláttam, elakadt a szava is. Az ajándéka pedig egy kép volt, ami délelőtt készült a két kicsiről. A fiúk elvitték előhívatták és elhozták.
- Köszönöm kicsim! - mondta és magához szorította a kislányt, aki viszont csimpaszkodott a férfiba.
- Én nem vettem neked ajándékot. Ne haragudj.
- Nincs miért haragudnom, hiszen a világ legszebb ajándékát adtad nekem Toby személyében.
Nem is vettük észre, de időközben mindenki csendesen elment és csak mi négyen maradtunk a szobába. 1 évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy ekkora boldogságban lesz részem. Azt hiszem a mai nap az egyik legjobb az eddig életemben. Rettenetesen hiányoznak a szüleim. De legbelül, a mai napig úgy érzem, hogy Liam-et a szüleim küldték nekem, hogy legyen aki szeret minket és vigyáz ránk. Úgy gondolom jobb embert nem is találhattak volna arra, hogy boldoggá tegyen

Huszonegyedik rész

Sziasztok!
Itt is az új rész. Christina nevében írok én, mivel neki úgy jött ki a lépés, hogy nem tudná feltenni a részt.
Reméljük tetszik mindenkinek, hiszen van benne egy jelentős esemény.
Mint mindig a visszajelzéseitek örömmel fogadjuk. :)
A jövő héten nem ígérek semmit, mivel szombaton vizsgázom és lehet arra nagyobb figyeltem fordítanék. Megpróbálom megírni, de nem ígérek semmit.
 Millió puszi:
H.


 

Minden a helyén

- Honnan tudod, hogy mindent jól fogunk csinálni? - néztem szerelmemre, aki éppen egy palacsintát töltött

meg nutellával.

- Onnan, hogy ez amolyan apai megérzés. Mindent a lehető legjobban fogunk csinálni és szuper szülők leszünk. A mi gyerekeink lesznek a legkúlabb kis csajok az egész városban, mert nekik vannak a legjobb szüleik. - Önelégülten ült vissza mellém a kanapéra és csokis szájjal egy hatalmas puszit nyomott az arcomra, amitől én is alaposan összemaszatolódtam.

- Kérlek, többet ne használd a kúl szót a gyerekeimre. Tudom, hogy ez neked tetszik, de az én gyerekeim műveltek és zsenik lesznek, nem pedig menő kölykök, akik folyton bajba kerülnek.

- Nem csak a te gyerekeid, nekem is azt hiszem egyenlő részem van bennük.

- És kinek van akkora hasa, mint egy görögdinnye? - kérdeztem morcosan, mire oldalra biccentette a fejét a rosszallóan méregetni kezdett.

- Tudod kicsim, én nem görögdinnyét látok, hanem a hamarosan megszületendő gyermekeinket, akik olyan boldoggá tesznek majd minket, mint amilyen soha nem voltam egész életemben.

- Tényleg nem bántál meg semmit? Az elmúlt pár hónapban olyan voltam, mint egy hárpia, én már rég kikészítettem volna magam és arra várnék egy sarokban, hogy ne figyeljek, majd pedig bezárnám a szoba ajtaját és megvárnám, míg elfolyik a magzatvíz. Addig nem nyitnám ki az ajtót.

- Életem, ugye tudod, hogy butaságokat beszélsz? - fordított teljesen maga felé, most már üres kezekkel. - Te és a lányok vagytok a legjobb dolog, ami velem történhetett volna. Hálát adok az égnek, hogy az a kretén Preston volt olyan hülye, hogy ne becsüljön meg, így legalább teljesen az enyém lehettél. Nagyon szeretlek és mi négyen, vagyis öten az öcséddel, nagyon boldogok leszünk, ezt tudom. És egy percet sem bánok az egészből.
- Mi legyen a nevük? - váltottam témát, mire azonnal gondolkodó fejet vágott.
- Nem tudom te, hogy vagy vele, de én ragaszkodom a Dorishoz.
- Rendben, nekem tetszik, de én nem tudom mihez ragaszkodjak. Mindig is egy kisfiút szerettem volna, szóval csak fiú neveken gondolkodtam.
- Van még pár hónap, szóval van időd, utána pedig ráállhatunk a kisfiú projektre.
- Bolond! - csaptam mellkason, amitől felmordult, de szája sarkában ott bujkált a mosoly árnyéka.
- Komolyan mondom. Én is szeretnék egy fiút, akivel majd focizok és csajozási tippeket adhatok. Az olyan klassz lenne - szemei álmodozóan pásztázták a plafont, kezével pedig végigsimított hasamon, ami szinte azonnal megmozdult az érintésére.A lányok nagyon szerették, ha az apukájuk simogatta őket, vagy dudorászott nekik, attól mindig mocorogni kezdtek. Már akkor is apuci pici lányai voltak.

  Az orvos szerint Szenteste környékére várhattuk a piciket, ami mindenkit megmosolyogtatott, engem pedig konkrét pánikba száműzött, ugyanis meghívtam anyáékat, hogy töltsék nálunk az ünnepeket, amit a picik érkezése teljesen lehetetlenné tett, főleg mivel a terhességem a harmadik trimeszterre elérte a kritikus szakaszt, amikor már a járás is nehezemre esett, az ikrek pedig nagyobbak voltak a kelleténél, szóval minden napom egy kész rémálom volt, míg szerelmemnek és öcsémnek huszonnégy órás felügyelet, hogy minden óhajomat ki tudják elégíteni, mivel az orvos tanácsára az utolsó egy hónapot inkább fekve töltöttem el és csak akkor álltam fel, amikor muszáj volt. Anya mikor megtudta, hogy mi a helyzet beállított, teljesen váratlanul, közölve, hogy nem engedi, hogy a lánya egyedül birkózzon meg egy ikerpárral. Ő semmit nem tudott Angelről és Prestonról, vagy akármi másról és egy így volt jól. Csak fájdalmat okoztam volna neki ezzel és, hogy kihagytam mindenből, ezért okosan elhallgattuk előle.

  Anya már két hete nálunk volt és már csak két hét volt a picik érkezéséig. Mindenki izgatott volt, hisz minden olyan jól alakult. Az öcsém barátnője egyre több időt töltött nálunk, egy tündéri lányt ismerhettünk meg benne, aki megjavította az én szeleburdi öcsikémet. Liz és Liam fantasztikusak voltak együtt, annyira pezsgett körülöttük a levegő, hogy a statikus energiák szinte ráztak, ha a közelükbe mentél. Romantikusak és viccesek, egyszóval tökéletesek voltak együtt. Liza is nagyon sok időt töltött nálam, hogy figyelhessen rám, hisz a húga oviba járt, Liam pedig belevágott egy saját edzőterem kiépítésébe, mivel ugye nekem a gyerekek lesznek az elsők, amint megszületnek, vagyis legalább fél évig semmi dolga nem volt velem, máshoz pedig nem szeretett volna menni, hisz olyan jó csapat voltunk mi. A többiek sem mondtak fel, csupán mindenki kicsit más felé irányult. Zayn és Louis egy feltörekvő énekes mellé álltak, aki szintén menedzserem szárnyai alól készült kirepülni, szóval ők nem unatkoztak, Niall pedig egy tánciskolába jelentkezett, mint tanár. Még szép, hogy felvették minden gond nélkül.

  Mindenki nálunk ücsörgött a nappaliban, pop corn-t majszoltunk és valami gagyi filmet néztünk a tv-ben. Én Harry ölében megbújva simogattam tekintélyes hasamat, míg é vállaimat masszírozta, mivel azok is rettenetesen fájtak. Liz és Liam a kanapé ellentétes végében ücsörgött, majdnem azonos pózban, csak náluk fordított volt a helyzet, ugyanis a férfi végtagjait szétdobva helyélt barátnőm ölében, akit ez nagyon nem zavart, sugárzott az örömtől és ezt olyan jó volt látni. Zayn hozta Perrie-t, Louis Eleanor-t és Niall is magával rángatta új barátnőjét, akit be szeretett volna mutatni a "családjának", vagyis nekünk. Ettől nagyon boldog voltam és szerettem volna körbeugrálni a lányt és mindenről kikérdezni, de egyszerűen túl fáradt voltam még ahhoz is, hogy megmozduljak. Tom is elhozta barátnőjét, akivel egy babzsák fotelen osztoztak, egymásba gabalyodva. Az egyetlen, aki hiányzott az anya volt, ő fenn tüsténkedett a szobájában, az ég tudja mit, de örültem, hogy végre együtt tölthetek némi időt a barátaimmal, mivel amióta nálunk vendégeskedett jóformán a napfényt se láttam, látogatókat pedig csak korlátozott ideig fogadhattam.

-  Kicsim! Azt hiszem... Beszélnünk kellene! - rontott be a fennemlített, minden vidámságot mellőzve a hangjából. Éreztem, hogy baj van, de egyszerűen végre minden a helyén volt és egy picurkát sem hiányoztak a gondok az életemből.

  Nagy nehezen feltápászkodtam és elindultam anya felé, majd kisétáltunk az üres konyhába. Az asztalon egy cipős doboz hevert, ő pedig nagyon idegesen sétált oda és vehemensen kiborította annak tartalmát. Fölösleges volt, pontosan tudtam, mit is találnék benne. Abban voltak Angel megmaradt holmijai, amiket sikerült megmentenem az alapos pakolászóktól, akik mindent eltüntettek. Néhány ultrahang kép, egy maci és egy pár cipő, amit én vásároltam még titokban, mielőtt megtudtam volna milyen nemű lesz a pici.

-  Elmondanád, hogy ezek itt mik?! - kérdezte hangját felemelve, nem foglalkozva azzal, hogy a többiek mindent hallanak.

-  Angel... Vagyis amit őrizek belőle.. - adtam magyarázatot és felevickéltem egy székre a pult mögött, mivel a lábaim nagyon fájtak.

-  És az mégis ki? Miért nem tudtam én erről? Nagyon ajánlom, hogy ne az én unokám legyen, mert akkor nagyon fogok csalódni benned, lányom!
-  Ő az első kislányom, aki halva született. Nem volt csak négy hónapos a magzat, amikor a vőlegényem megtudta, hogy nem ő az apa és lelökött a lépcsőn.
-  És ÉN erről mégis miért nem tudok?! Azért vagyok az anyád, hogy elmondj mindent!
-  Azért küldtél engem is és Tomot is el otthonról, hogy ne kelljen anyáskodnod! Még te magad mondtad, amikor az öcsémet elküldtétek, hogy mostantól az én felelősségem, mert nektek elegetek van. Azon lepődtem meg a legjobban, hogy most idetoltad a képed, amikor egy éve nem is voltál kíváncsi rám, vagy Tomra.
-  Ne beszélj velem így, tudod, hogy fontosak vagytok nekünk, mindketten. De te a karrieredre összpontosítottál, míg az öcséddel komoly gondok voltak, de ahogy látom nagyon szépen megoldottad őket.
-  Ez az én házam és annak ellenére, hogy hálás vagyok az elmúlt két hétért nincs jogod veszekedni velem, főleg nem a halott gyermekről. Ő aztán tényleg nem a te bizniszed.
-  Ki volt az apja?
-  Természetesen Harry. Az lehet, hogy a vőlegényemet megcsaltam, de csak azért, mert vert és rendszeresen megerőszakolt, közben pedig zsarolt egy üggyel a múltamból. De ann.. - itt félbe kellett hagynom a mondatot, ugyanis egy hatalmas pofon csattant az arcomon. Anya keze hideg volt és erős, beleremegtem és könnyeim azonnal kicsordultak. Nem hittem el, hogy képes volt megütni.
-  Nem hiszem el, hogy ennyire felelőtlen voltál és nem jelentetted fel azt a szarházit! Én nem ilyen gyenge nőnek neveltelek. Sokkal nagyobbat csalódtam benned, mint valaha hittem volna. - Hangja keserű és megvetéssel teli volt, én pedig csak némán tűrtem, mert azt akartam hinni, hogy igaza van. El akartam hitetni magammal, hogy tényleg erős nőnek nevelt, de abban a pillanatban mindennek éreztem magamnak, csak erősnek nem.
-  Én csak..én.. - Nem találtam a hangomat, gondolataim össze-vissza csapongtak fejemben. Könnyeim megállás nélkül peregtek, az ikrek pedig mocorogni kezdtek pocakomban, egészen addig, amíg egy éles fájdalom hasított hasam aljába és egész testem össze nem rándult a fájdalomtól. Még láttam anya riadt pillantását és valamit csöpögni, de a csillogás és a fájdalom olyan erővel rohanta meg testem, hogy látásomat elvakította, majd végleg eszméletemet vesztettem.

Harry szemszöge:

  Hogy lazán kezeltem-e, amikor az orvosok közölték, hogy a szülés idő előtt indult meg? Nem... Egyáltalán nem tudtam összeszedni magam, pedig Melisszának erre lett volna szüksége. Egy olyan emberre, aki nem borul ki, nem esik össze zokogva és nem akarja szétverni a kórházi ápolókat, akik csak le akarják ültetni és egy kis nyugtatót ledugni a torkán, hogy nem csináljon olyat, amit nem szabadna. Csak egy hajszál választott el, hogy be ne rontsak a szülőszobába és meg ne rázzam az orvost, aki a műtétet vezette, hogy vigyázzon életem szerelmére és a gyermekeimre. Végül közös megegyezésre Liz ment be menyasszonyomhoz és engem majd' szétvetett az ideg, hogy nem lehetek ott közös jövőnk egyik legfontosabb pillanatában. 

-  Harry, ha nem nyugszol le hozatok még nyugtatót az ápolókkal! - fenyegetett meg Liam, aki Zayn és Tommo között ücsörgött és ő is hasonlóan ideges volt.

-  Liam, ez rohadtul nem az a pillanat, amikor elfogadom a tanácsodat! Tudod, hogy mindig hallgatok rád, de most légy szíves ülj a szádra, mert nem szeretnék megütni senkit! - Hangom még számomra is jóformán felismerhetetlen volt, olyan távolinak hangzott.

-  Nyugi haver! Szerintem nemsoká kijönnek onnan és akkor végre lenyugodhatsz, hogy minden rendben volt. Ilyen műtéteket naponta tucatszor csinálnak, én nem aggódnék, ha fordított helyzet lenne és Liz lenne terhes.

-  Még szerencse, hogy nem az! A pokol se lehet ilyen!

  Igazat mondtam, soha nem mérgelődtem és türelmetlenkedtem annyit, mint abban a másfél órában, míg kedvesem a műtőben volt. Az összes körmöm tövig rágtam, akármilyen férfiatlan dolog is legyen és mindenkit az őrületbe kergettem a folytonos járkálásommal és idegeskedésemmel. Végül egy mosolygós nővér jelent meg a társaságban és közölte, hogy minden rendben volt, a két kicsi és Melissa tökéletesen jól vannak, viszont párom még nem jött ki az altatásból, de ha szeretnénk, akkor az ikreket láthatjuk. Naná, hogy látni akartam őket, hisz erre vártam hónapok óta. Csak a karomban szerettem volna tartani az én kis csöppségeimet és elkényeztetni őket minden földi jóval. Mind elindultunk a nővér után, aki nem is kicsit sietett, szóval mi is szaporábban kezdtünk lépkedni, hogy végül egy méretes üvegfal elé vezethessen, ami mögött több apró ágyacska is volt, amikben az újszülöttek aludtak. Egyetlen olyan ágy volt, amiben két csöppség aludt, rózsaszín terítőbe bugyolálva.

-  Kénytelenek voltunk egy ágyba fektetni őket, mivel másképp sírtak. - A nővér annyira tanácstalan fejet vágott, hogy egy percre abbahagytam az idióta vigyorgást és sajnálkozó arccal néztem le rá. - A makrancos hölgyek. Remélem apuka felkészült mindenre, mert ilyen ikerpárt nem láttunk mostanában.

-  Azt hiszem felkészültem.. - idegesen vakartam közben tarkómat, mivel elbizonytalanodtam és féltem, hogy elrontok majd valamit, de aztán eszembe jutott a pár hónappal korábbi beszélgetésünk Mellel és tudtam, hogy ez a két apróság máris különlegesebb, mint az összes többi.

-  Hogy fogják hívni őket? - kíváncsiskodott mosolyogva.

-  Doris és Olivia. Csak pár napja döntöttük el, de ez lesz - mosolyogtam szégyellősen, mire sok bátorító mosoly lett a válasz, amitől egyből nekem is jobb kedvem lett, vagyis az alapnál is jobb.

  Visszafordultam gyermekeimhez és egyből szerelmes lettem beléjük. Apró arcocskájuk és picurka kezeik annyira tökéletes volt, minden porcikájuk makulátlan és hibátlan és annyira hasonlítottak Melisszára, hogy az hihetetlen. Minden porcikájukban őt láttam, minden rezdülésük rá emlékeztetett és abban a pillanatban csak egy dolgot szerettem volna. Otthon ülni a kanapén, szerelmemmel az oldalamon, karjainkban pedig az ikrekkel. Úgy éreztem minden megérte, minden tökéletes és végre...végre minden a helyére került.