Tizenkettedik rész

Sziasztok!
Nos szerencsétek van, mert gyorsan kaptátok az új részt. :)
Remélem tetszeni fog nektek és nem lesztek rám nagyon mérgesek, ha végig olvassátok.
Miben történetben kell egy kis bonyodalom.

Na a másik. Gondolom sokan hallottatok már a szerdán kitört balhéról, ami a banda, főként Louis és Zayn körül gyűrűdzik. Nem az én tisztem pálcát törni a fejük felett, de védeni sem fogom őket. Annyit viszont el kell mondjak, hogy a dolog ami tettek, abszolút helytelen. De meg kell érteni őket is, 12 hónapból 10-et MIATTUNK, rajongók miatt végig güriznek. Tele van a pelus nekik is. Állandóan jönnek-mennek, nincs egy perc nyugtuk sem.  Mindenki azt nézi, hogy hány bőrt lehet lehúzni róluk...
Meg kell érteni őket. Le akarták vezetni a felgyülemlett feszkót, csak sajnos mindezt helytelenül tették. Ez pedig "véletlen" napvilágot látott. Sajnálom őket és magunkat is. Mind a két fél csalódott bőven. De mindig a bajban kell a legerősebbnek lenni, tartsunk ki mellettük.

Na nem is szaporítom tovább a szót. Jelet hagyni magatok után ér.
Millió puszi. Jó olvasást!
Réka

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tudtam, hogy ez lesz...

  Az elmúlt két hetünk nagyon zavaros volt. Arra értünk haza, hogy Melissát megkeresték egy duett kéréssel. A duett partnere nem lett volna más, mint Marcus Brook. Mindenki nevetett amikor helyette én mondtam igent a felkérésére. De végül beleegyezett és már készül is a közös számuk. Eléggé slágergyanús.

   Nem ez volt az egyetlen izgalom az életünkben. Melissának két hetébe telt mire elment egy nőgyógyászhoz és megnézette magát. Még nem tudok róla semmit. Nem tudom mi lenne a jobb, ha gyermeket várna, vagy ha nem. Lehet, hogy a mostani káosz helyzetben az lenne a legjobb, ha nem lenne terhes, de egy gyermek mindig áldás, erről nem szabad megfeledkeznünk.

Az én életemben is volt egy probléma. Liam. A hazatértünk után nagyon édes volt, de 2 nap után minden megváltozott. Nem jött hozzánk. Nem telefonált. Ha  Melissával, volt gondosan került minket. Nem tudom mit rontottam el. Túlságosan hülye voltam? Bizonyára. Csak ez lehet a magyarázat. Mia folyamatosan kereste, de mindig hárítanom kellett. Annyira fura érzések kavarogtak bennem. Reménykedtem, hogy egyszer felhív. Habár tudom, hogy úgy sem fogja megtenni. Érzem, hogy valami nincs rendben körülöttem.

   Melissa ma végre elment orvoshoz, nagyon izgatott voltam. Ezért feszültség levezetésként, nekiálltam vacsorát készíteni. Az olasz paradicsom krémleves a tűzhelyen pihent, a tiramisu a hűtőben volt, a raviolit már el készítettem és éppen a mártásokat csináltam hozzá, amikor, meghallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó. Az órára néztem és reménykedni kezdtem, hogy hátha Liam érkezett meg. Ám csalódnom kellett, mikor megláttam, hogy csak Preston az. Félre tettem az ellenszenvem és köszöntem neki.

- Szervusz!
- Helló! - mondta és a cuccait ledobta a konyhaasztalra, utána pedig a bárszekrényhez ment és töltött
magának inni. Nem akartam vele összeveszni, ezért inkább elzártam a gázt a szószok alatt és kifelé indultam, amikor Preston elkapta  a karom és magához húzott. - Ne fuss sehova kislány!
- Mit akarsz?
- Hol van a menyasszonyom?
- Nem tudom. Nem szokott beszámolni arról, hogy mit csinál.
- Ne hazudj, ribanc. - vicsorogta az arcomba.
- Nem hazudok. Hagyd már békén. Nem élheti a saját életét.
- Azért nem mert ő is egy ribanc. Akárcsak te. Ha nem figyelek rá, mindenkivel összebújik.
- Ez nem igaz.
- Azon a nyaraláson is. Hányan voltak neki, hmm? A fél sziget, netán az egész? - kérdezte meg és egyre jobban szorította a karomat.
- ELÉG! Hagyj neki egy kis lélegzetet. Engedj el, mert fáj a karom. - mondtam már könnyes szemekkel.
- Jó! Te akartad. - mondta elengedett és a táskájába nyúlt, ahonnan egy borítékot húzott ki és felém csúsztatta az asztalon. A tasak pont előttem állt meg. - Mire vársz? Nyisd ki. -félve nyúltam az említett dolog felé, de felemeltem és megláttam, hogy képek vannak benne. Amikor kihúztam az elsőt, nem akartam hinni a szememnek. Liamet láttam rajta, ahogyan a volt barátnőjét Donnát tapizza.
- Nem hiszem el ő hűséges hozzám.
- Szívecském hinni, a templomban kell. A hűség, az kit érdekel?
- Honnan tudjam, hogy nem hamisítvány?
- Ott van a dátum a bal szélső sarokban. - a kép tegnap készült. - Nézz bele szépen és meglátod, hogy a tündérfiúkád nem tud a gatyájában maradni. Az első kép 2 nappal a házérkezésetek után készült. Azóta minden nap találkoztak. Na az a kép a kedvencem. - mondta egy 4 nappal ezelőttire, ahol Liam és Donna kézen fogva mennek be egy lakásba. - A következő kép 2,5 órával később készült és már csak Liam jött ki. Nézd csak a nyakát? Csak nem kiszívta valaki? Elég vadóc lehet a kislány. Látod-látod. Nem kellett volna megtagadni tőle a szexet, és akkor nem menekült volna máshova.
- ELÉG! - kiáltottam el magam és a kezemre dőlve zokogtam tovább. - Nem hiszem el! - motyogtam ezt folyamatosan, mint egy mantrát.
- Ha nem hiszed el szaladj és nézd meg magad. 30 perc múlva találkoznak Carol's nevű kávézóban. Ha nekem nem hiszel, higgy a szemednek.

   Nem hallgattam tovább, felrohantam és átöltöztem. Magamra kaptam mindent.  Lent a bakancsomba bújtam bele, utána gyorsan beszaladtam az ebédlőbe és a képeket, mint bizonyítékokat, gyorsan a táskámba süllyesztettem, amikor is megláttam, hogy Preston a falnak dőlve mosolyog és engem figyel.
Szóra sem méltattam. Felkaptam a kulcsaim és a táskám és már rohantam is London szívébe. Amikor a kávézóhoz értem láttam, hogy Donna már ott ül én gyorsan a bárpulthoz siettem és rendeltem magamnak egy kávét. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a lány arca felragyogott. A ragyogásának oka, az én lelkem összeomlását hozta el. Megérkezett Liam és egy csókkal köszöntötte Donnát. Szerencsére takarásban ültem, így nem láttak. Én viszont láttam őket. Nagy nehezen visszanyeltem a könnyeim és jeleztem a pultos lánynak, hogy elvinném a kávém. A szemeim könnyben úsztak és már nem láttam semmit sem. Felkaptam a kávém és rohantam ki a kávézóból. Az igyekezetemben nem vettem észre a befelé haladó férfit és ráborítottam a poharam tartalmát. Elrebegtem egy bocsánatot és elszaladtam. Rohantam, ahogy tudtam. Szerencsémre a közelben volt egy park. Ott leültem egy padra és zokogtam, mint egy kisgyerek akitől elvették a játékát. Már levegőt sem kaptam, amikor megláttam, hogy valaki zsepit nyújt felém. Elfogadtam és felnéztem. A legnagyobb meglepetésemre, aki a segítségemre sietett, nem volt más, mint a híres énekes és DJ Marcus Brook, aki nem mellesleg Melissával készült duettet készíteni.

- Nagyon szépen köszönöm! - mondtam neki rekedt hangon.

- Igazán nincs mit. Gondoltam megnézem, mi történt veled. Ugye nem baj, hogy tegezlek? - kérdezte meg. A pasi 10 évvel volt idősebb, mint én.

- Nem baj és honnan tudtad, hogy itt vagyok és sírok? - kérdeztem meg, ő pedig leült mellém a padra.

- Nos követnem kellett egy zokogó lányt. Ez annyira nem volt nehéz. A sírást meg még a kávézóban észrevettem.

- Ott voltál? - néztem rá nagy szemekkel. Észre sem vettem, hogy a sírásom hüppögéssé szelídült.

- Igen. Én voltam a szerencsés, akin a fahéjas cappucinod landolt. - miközben ezt mondta, lehúzta dzsekijét és megmutatta a foltos krémszínű garbóját.

- Istenem! Ne haragudj! - szégyelltem el magam.

- Nincs baj! Így legalább volt okom utánad jönni. - mosolygott.

- Kitisztíttatom. Melissával küld el nekem.

- Melissa Jordan énekesnőről beszélünk?

- Igen, róla. A legjobb barátnőm. - mondtam, közben pedig megdörzsöltem a fázós karjaim.

- Gyere menjünk vissza a kávézóba. Meghívlak egy új kávéra. - mondta és felállt velem szembe.

- Nem szeretnék visszamenni. Ott van az az ember aki nagyon megbántott.

-  Fiú? - bólintottam. - Akkor tegyük féltékennyé. -mondta és a kezét nyújtotta. Én pedig odanyújtottam a kezem és felhúzott a padról.

   A kávézóhoz érve átkarolta a derekam és úgy mentünk be. Liam pont felénk nézett, amikor Marcus megfogta a kezem. Láttam, ahogy a keze ökölbe szorul az asztalon, de nem foglalkoztam vele. A pincérnőnk egy kis eldugott asztalhoz ültetett minket. Amikor leültünk jöttem rá, hogy még még be sem mutatkoztam.

- Istenem! - fordultam a férfi felé. - Nem mutatkoztam be. A nevem Elisabeth Benett, de szólíts csak Lisa-nak.

- Akkor Lisa, az én nevem Marcus Brook. Svéd Dj és énekes vagyok. Nemsokára 30 éves leszek. Jelenleg egyedülálló vagyok. - mondta nekem mosolyogva.

- Nos, én 20 leszek, szerintem ma lettem szingli. - ekkor nagy levegőt vettem és úgy döntöttem, jobb ha elmondom neki a fekete levest. - Én nevelem a 4 éves húgom, mivel a szüleim meghaltak.

- Őszinte részvétem. - láttam az arcán, hogy komolyan gondolja.  - Hogy hívják?

- Mia. Nagyon édes, imádom. Bármit megtennék érte.

Ezek után semleges csevegésbe kezdtünk, csak úgy simán ismerkedni kezdtünk a másikkal. Marcus nagyon kedvesnek és viccesnek bizonyult. Kiderült, hogy még ügyetlenebb, mint Én. Rengeteget nevettünk, és egy kis időre sikerült elfeledtetnie velem Liamet. Mikor ránéztem az órámra láttam, hogy nagyon elszaladt az idő, gyorsan felhívtam Mel-t, hogy szaladjon el Miáért az oviba, mert nekem nem esik útba és nem érnék be érte időben.

- Ne haragudj, de mennem kell! - mondtam és asztalt bontottam.

- Nem haragszom. Örültem, hogy megismerhettelek.

- Én is örültem. Köszönöm a délutánt. Viszlát! - mondtam és kimentem a kávézóból. Éppen a frissen leintett taximba szálltam volna be, amikor meghallottam a nevemet, hátrafordultam és a felém rohanó Marcus-t pillantottam meg.

- Láthatlak még? - nézett rám reménykedve.

- Majd még meglátom. - válaszoltam nevetve és beszálltam az autóba.

Amint beültem az autóba letöröltem az arcomról a mosolyt és bezárkóztam. Újra és újra lepergett a szemem előtt Liam és Donna látványa. Nem akartam tudni róluk, de az agyam nem hagyta kitörölni a képet. A házhoz érve megláttam, hogy az egész díszes kompánia jelen van. Éreztem, hogy hangos szóváltás lesz a vége, de a bizonyítékaim ott lapultak a táskámban. Amikor beléptem a házba, érezhetően minden megváltozott. Amikor Melissa meglátott, gyorsan az öccse fülébe súgott valamit, aki vonakodva bár de eleget tett a súgott kérésnek. Megfogta Miá-t felöltöztette és elmentek kutyát sétáltatni. Bent a nappaliban egy emberenként minket figyeltek. Egy idő után elegem lett abból, hogy csak bámulnak, ezért megszólaltam.

- Vége. - erre mindenki felkapta a fejét.

- Hogy érted, hogy vége? - nézett rám nagy szemekkel Niall.

- Annak ami köztem és Liam között elkezdődött.

- Nem csak elkezdődött, volt is. - szólt bele az érintett.

- Tényleg volt? Akkor jól elcseszted.

- Én csesztem el? - nézett rám nagy szemekkel.

- Meg én is. Én azért, mert nem feküdtem le veled. De valljuk be, nem szoktam lefeküdni senkivel 2 napos ismertség után.

- A pasival a kávézóból tuti megtennéd.

- Nem vele sem. Ő volt az aki meghallgatott, aki segíteni akart. Ne felejtsük el a kávézóban nem csak ő volt ott rajtunk kívül...

- Ki volt ott? - kérdezték a többiek.

- Véletlenül összefutottam Donnával és elmentünk kávézni. Persze Liz rögtön arra gondolt, hogy valamit csinálok a háta mögött. - erre a hazugságra kibukkantak az első könnycseppjeim.

- Liam ne ásd magad még mélyebbre. tudom, hogy azért nem láttalak az elmúlt napokban, mert vele voltál.

- Nem igaz. - ez volt az a pont amikor felszívtam magam. Belenyúltam a táskámba és kivettem a sárga borítékot és hozzávágtam.

- A képek nem ezt mondják. - ekkor már patakokban folytak a könnyeim. Ő pedig kivette a borítékból a képeket.Amikor rám nézett folytatnom kellett. - Bárcsak elmondtad volna, hogy nem kellek neked. Így legalább Preston nem alázott volna meg annyira.

- Preston? - nézetek rám.

- Igen. Valószínűleg mindenkit megfigyeltet. - nem bírtam tovább és kimondtam a fájdalmas szavakat. - Liam köztünk vége. Nem akarok haragban elválni. Nem azt mondom, hogy legyünk barátok, nekem az nem menne. Csupán ne öljük egymást, jó ? - fiú nem tudott megszólalni. - A hallgatás beleegyezés. Ha nem haragszotok felmennék lepihenni. - már a lépcsőn tartottam, amikor lábdobogást hallottam és két kezet éreztem meg a csípőmön. Az érintéséből tudtam, hogy Liam az.

- Nem hagyod, hogy elmagyarázzam...

- Inkább ne. A képek magukért beszélnek és ez a folt itt a nyakadon. - mondtam és megsimogattam az anyajegye alatti kis lila részt. Ő elkapta a kezem és belepuszilt. Erősnek kellett maradnom, nem akartam elgyengülni.

- Miért nem tudsz a barátom lenni? - kérdezte kétségbeesetten. A homlokát pedig az enyémnek döntötte, éreztem az arcomon a meleg lehelettét. Nagy levegőt véve elmondtam neki.

- Mert még mindig szeretlek és szeretni foglak nagyon sokáig. Az ember nem felejti el soha az első szerelmét. - gyorsan elkaptam az arcom mielőtt megcsókolt volna és berohantam a szobámba. Ott az ágyra vetettem magam és sírtam, mint egy óvodás. Egy idő után két kezet éreztem meg a hátamon. Tudtam, hogy Melissa az. Egy ideig még sírtam, aztán erőt vettem magamon és ránéztem.

- Mi van veled? - kérdezte meg.

- Most lényegtelen. - válaszoltam és kitöröltem a szememből a könnyeket. - Veled mi van? Mit mondott az orvos? - ekkor belenyúlt a zsebébe és elővett egy papírdarabot, amit megmutatott nekem.

- Ő a kisbabám. 2  hónapos terhes vagyok.

- Istenem. Megtartod? - néztem rá nagy szemekkel.

- Nem tudom. Ha Harry-é biztos, Preston-ét nem.

- Álljunk meg egy pillanatra. Az a gyerek nem tehet arról, hogy ki az apja. Egy baba mindig áldás. Ő csak jót hozhat az életedbe. Mindig lehet változni. A babának, ha Prestoné is, nem kell olyannak lennie, mint ő. Lehet jó gyerek is. Attól függ milyen nevelést kap.

- Nem tudom, mit csináljak.

- Bárhogy is dönts Én melletted fogok állni. Egyébként az orvos nagyjából meg tudja mondani a fogantatás időpontját.

- Tényleg?

- Igen.

- Akkor gyorsan megyek és időpontot kérek hozzá. Lehetőleg, minél hamarabb. - mikor az ajtóhoz ért újra megszólaltam.

- Melissa!

- Igen?

- Segíts nekem. Át akarok változni.

- Ezt, hogy érted?

- Nem akarom, hogy egy kislánynak nézzenek, akin át lehet tiporni. Meg akarok változni. Meg akarom mutatni az egész világnak, hogy Elisabeth Benett, egy erős és gyönyörű nő, nem pedig egy gyenge és könnyen rászedhető kislány.

Tizenegyedik rész

Kedves mindenki!
Sajnálom, hogy késett a rész, de mostanában elég sűrű lett a programom és nem nagyon voltam képes összehozni egy részt.
Azért nagyon remélem, hogy tetszeni fog, amit olvastok és hagytok véleményt vagy pipáltok!
Legyetek nagyon jók!
Puszi :*

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Pofon

  Kínos mosollyal arcomon üldögéltem a rendelő várótermében és imádkoztam, hogy megnyíljon alattam a föld és elnyeljen. Két hetembe telt, hogy rá tudjam venni magam erre a lépésre, de végül is megtettem, most pedig ha lehetne elszaladnék. A vakáció nagyon remek volt, hisz a fürtös gyanakvását sikerült elaltatnom a gyomorrontásos maszlaggal, de a rideg valóság ott hevert a táskám legalján egy nagy halom cucc közé rejtve. Egy pozitív terhességi teszt, amit bár ne végeztem volna el. Jobb lett volna a boldog tudatlanság, mint a borzalmas igazság. Teljes erőmmel azon voltam, hogy a meglévő hitemet összegyűjtve imádkozzak a teszt hibásságáért és azért, hogy ittlétemről senki ne szerezzen tudomást.

   Még a rajongóknak megmagyaráznám valahogy, azt Louis kitalálná, de nem tudom mit mondanék Preston-nak. Mármint semmi indokom nem lehetett, hogy oda menjek, hacsak nem az ő gyerekével voltam terhes, aminek valljuk be, megvolt az esélye, de abba bele se mertem gondolni. Egy ilyen szörnyetegnek a gyermeke sem lehet egy túlzottan szívmelengető lény.

-  Miss Jordan, a doktor úr fogadja - jelent meg egy kedves arcú asszisztensnő előttem, ezzel alaposan megzavarva gondolkodásomban.

-  Köszönöm - bólintottam erőtlenül és követtem őt a rendelőbe, ahol azonnal leültettek, hogy el tudjak beszélgetni a dokival.

   A gyomrom remeg, félek mi lesz az eredmény. A fickó nagyon kedvesnek tűnt, az ötvenes évei végén járhatott, ősz szakállal és középen hiányzó szürke hajjal. Kicsit emlékeztetett Dumbledor-ra a Harry Potterből, de azért a szakálla kicsivel rövidebb volt. Kedélyesen üldögélt az asztala mögött és igen csak meglepődött, mikor felismert. Persze azonnal beszélgetni kezdtünk és gondosan kikerültem a kérdést, hogy az apuka várja-e már a babát. Semmi kedvem nem volt bájosan csevegni vele a magánéletemről, így csak annyit mondtam, hogy még minden nagyon bizonytalan. Ezzel meg is nyugtattam. Szerencsére ez után átrágtuk az általános kérdéseket és végül jöhetett az ultrahangos vizsgálat, amitől a legjobban féltem. Felfeküdtem a vizsgálóasztalra, majd miután a hasamra nyomta azt a szutymót, ami hideg és zöld, elkezdte a vizsgálatot.

   Nem mertem a monitorra nézni, de amikor erre a doktor vidáman felszólított, mégis megtettem. Legnagyobb félelmem ott volt, feketén fehéren. Bár még alig volt nagyobb egy borsónál, ott volt, a picike szíve pedig úgy dobogott, hogy tisztán hallottam. Túl sok minden nem látszott belőle, viszont tagadhatatlanul élt. Szemeimből akaratom ellenére elkezdtek potyogni könnyeim és remegés fogott el. Nem voltam boldog, egyáltalán nem. Minden rossz volt. Az időzítés, a hely és a személy. Nem akartam anya lenni, nem álltam készen rá. Rettegtem attól, hogy mi fog történni, ha Preston vagy Harry megtudják. Mondjuk az a szemét disznó biztosan örült volna neki, ha övé a gyerek, hisz ezzel véglegesen is magához köthetett volna, de tudtam, hogy borzalmas apa lett volna belőle. Harry viszont egyszerűen fogta volna magát és agyon verte volna Prestont, azért, amit velem tett, utána pedig ha kiderül, hogy övé a pici, akkor meg... abba bele se akartam gondolni.

-  Szeretne egy képet? - kérdezte mosolyogva az orvos.

-  Úgysincs kinek megmutatnom - szaladt ki a számon, de azonnal meg is bántam.
-  Ne mondjon butaságokat. Minden rendben lesz és úgy fognak majd örülni ennek a picinek, mintha semmi gondjuk nem lett volna.
-  Biztos benne? - kérdeztem könnyes szemekkel és igyekeztem letörölni azokat, de nem nagyon ment.
-  Teljesen biztos vagyok benne. Csak vigyázzon magára, egyen rendesen és ne erőltesse meg magát, ugyanis a magzat méretei alapján azt mondanám, hogy hamarosan belépünk a veszélyzónába. Az első trimeszter vége a legveszélyesebb, ugyanis ilyenkor a leggyakoribbak a vetélések.
-  Megpróbálom - bólintottam.
-  Akkor, szeretné azt a képet? - mosolygott rám várakozás teljesen.
-  Persze - suttogtam erőtlenül és míg ő előhívta a képet, én megtöröltem hasamat és visszaengedtem felsőmet.

   Még benn tartott, hogy kitöltsem a papírokat, de utána utamra engedett. Szemembe húztam a napszemüvegem, annak ellenére, hogy szakadt az eső és kabátomat összeszorítva, sietős léptekkel haladt előre az utcán. Nem engedtem a sofőrnek, hogy elhozzon, mert egyedül akartam lenni, ezzel is kisebb feltűnést keltve. Gondolkodnom kellett, hogy mit is tegyek a babával, vagyis inkább az icipici borsóval a méhemben, aminek szíve volt és dobogott. Tenyeremet óvatosan hasamra illesztettem, amin még semmi jele nem mutatkozott terhességemnek, mégis úgy éreztem, hogy hatalmas dudorral mászkálok az emberek között.

  Csak arra vágytam, hogy hazaérjek és pihenhessek egy kicsit. Ám azzal tisztában voltam, hogy ez lehetetlen. Az öcsémmel nem tudtam még megbeszélni, amiket ígértem neki, ráadásul Marcus miatt el is kellett halasztanunk a közös hétvégézésünket, mert nem volt időm bezsúfolni még azt is, hisz az újságírók egyre jobban várják a visszatérésemet, csámcsognak az esküvőnk miatt Preston-nal és mivel bejelentettük a duettet Marcus Brook-kal, ezért a levegő ismét felizzott és azonnal megindultak a találgatások, hogy esetleg több is lehet köztünk idővel, mint munkakapcsolat, hiszen a svéd férfi fiatal, vonzó és mellesleg facér is volt egy időben. Persze ez teljességgel lehetetlen képzelgés, mégis, nagyon sokan rácuppantak, ahogy kipattant a szikra. Nem voltam boldog, de ami azt illeti, Preston még jobban tombolt. Azzal fenyegetett, hogy ha megcsalom, akkor megöl és ennél még rosszabbal, elmondja a mi közös kis titkunkat mindenkinek, amitől jobban féltem, mint egy kiadós veréstől.

-  Végre itthon vagy! - támadott le vőlegényem, ahogy beértem a lakásba, ezzel pedig nem is kicsit lepett meg, hisz nem számítottam az ottlétére, főleg nem úgy, hogy a kezemben szorongattam az ultrahangos képet.

-  Sajnálom, dolgom volt. Nem kell minden lépésemről beszámolnom.

-  Nem kell, de jó lenne. Szeretném tudni, hogy a leendő kicsi feleségem mit csinál a nap minden órájában - lépett hozzám és minden figyelmeztetés nélkül lenyomta a nyelvét a torkomon.

-  Hagyj békén! - löktem el magamtól, de sajnos meglátta a képet a kezemben, amit azonnal el is vett.

-  Ez mi? - kérdezte idegesen, mikor alaposan szemügyre vette.

-  Az egy ultrahang kép - válaszoltam minden bátorságomat összeszedve, láttam raja, hogy nem igazán tetszik neki, amit hall.

-  Enyém a gyerek, vagy másé?

-  Honnan tudod, hogy az enyém a kép egyáltalán?

-  Ne szórakozz velem, te kis lotyó! Az enyém, vagy nem?

-  A tied - suttogtam, mire azonnal lesápadt.

-  Nem lehetsz terhes! Nem eshettél teherbe, a kibaszott életbe is! - vágta a földhöz a papírt, majd vészjóslóan közeledni kezdett felém.

-  Mit akarsz?! - kérdezem elcsukló hangon, majd hátrálás közben neki ütődtem az egyik pultnak.

   Egész testemben remegtem, futni akartam, de lábaim gyökeret vertek a csempébe. Láttam, ahogy kezet emel rám, majd lesújt, aztán pedig csak a fájdalmat éreztem az arcomon. Nem tudtam hangot sem kiadni, ujjaimmal erősen megmarkoltam a pult szélét és reménykedtem benne, hogy ennyi elég volt neki. Arcom zsibbadt, ahol megütött, könnyeim peregni kezdtek. Lassan felnyitottam a szemeim és olyat láttam, amire soha nem számítottam. Preston felemelt jobb kezét az öcsém fogta, megakadályozva ezzel, hogy megüthessen.

-  Ha még egyszer kezet emelsz a nővéremre, esküzöm, hogy egy börtöncellában fogsz megrohadni! - préselte Tom fogai között és kihasználva vőlegényem megdöbbenését hasba ütötte, amitől az összegörnyedt és a földre esett.

-  Nem te mondod meg mit teszek a szuka nővéreddel! - mondta, ám hangja nem volt elég magabiztos, ezért öcsém egyszerűen kinevette.

-  Jól vagy, Mel? - kérdezte Tom, miközben égő arcomat vizsgálgatta.

-  Igen, most már igen... - suttogtam és nyaka köré fonva karjaimat szorosan átöleltem.

-  Hívom a rendőrséget, azonnal itt vagyok - bontakozott ki az ölelésből, ám én azonnal visszahúztam.

-  Ne, majd én elintézem, te menj csak fel, majd beszélünk miután ezzel végzek.

-  De....

-  Csak tedd amit mondok és megbeszéljük utána.

-  Biztos ezt akarod?

-  Igen - bólintottam erőtlenül, mire csak vállat vont és elment. Tudtam, hogy ennek itt még nincs vége.

   Miután felment szerencsére Preston minden ellenállás nélkül távozott. Azt még hozzá tette, hogy ezzel itt még nem végeztünk, de abban a pillanatban csak az érdekelt, hogy nyugtom legyen tőle. Gyűlöltem minden porcikámmal és csak távol akartam magam tudni tőle. Persze még így is sakkban tartott és fenn állt a lehetősége, hogy egyenes út viszi a rendőrségre, de meg kellett kockáztatnom. Bezártam mögötte az ajtót és miután a konyhában felszedtem a képet a földről, felmentem az öcsém szobájába, aki az ablakmélyedésben ült és cigizett. A szobában csak nagyon kevés füst volt, de így is érződött.

-  Azt hittem minden anyagot elszedtem tőled - csuktam be magam mögött szobája ajtaját.

-  Úgy tűnik nem voltál elég alapos- horkant fel cinikusan, majd kidobta az ablakon a maradékot.

-  Köszönöm.

-  Miért ütött meg az a szemétláda?

-  Azért, mert olyat tettem, ami nem tetszett neki. Sőt, szerintem még visszatérünk majd erre a témára.

-  És elmondod, hogy mi volt az?

-  Úgysem tudom sokáig titkolni, ezért akár te is lehetsz az első, aki megtudja - vontam vállat és lehajtott fejjel a kezébe adtam terhességem jelenlegi egyetlen kézzel fogható bizonyítékát.

-  Te terhes vagy? - kérdezte döbbenten, mire a válaszom csak egy gyér bólintás volt - De ugye Harry az apa, nem ez a szarházi?!

-  Nem tudom. Együtt voltam Prestonnal is, mármint úgy...meg Harry-vel is. A különbség az volt, hogy az utóbbit én is akartam.

-  Tehát az a szemétláda nem csak megütött, hanem rendszeresen meg is erőszakolt. Na szép.... - pattant fel idegesen - Most megyek és a szart is keverem belőle!

-  Állj meg! Nem teheted! - kaptam utána, könnyeim pedig ismét csorogni kezdtek.

-  És ugyan miért ne védhetném meg a nővéremet egy ilyen szemétládától?

-  Mert...az a szemétláda sakkban tart - mondtam zokogva.

-  Az Isten szerelmére, mégis mi az, amivel sakkban tudna tartani, olyan szinten, hogy az összes szemétségét eltűrd neki.

-  Én...Én... - már majdnem kimondtam, amikor csörömpölés zaja ütötte meg a fülünket és mindketten azonnal rohanni kezdtünk, mert én személy szerint azt hittem Preston jótt vissza, öcsém pedig fogalmam sincs mire gondolhatott, de mire én leértem, addigra ő már rég ott volt és hangosa üvöltözött Harry-vel, akit ez a heves reakció alaposan meglepett.

-  Légy szíves, mondd meg az állat öcsédnek, hogy fogja be a száját, mert ráfázik! - hangja inkább kérlelő, mint parancsoló volt, de tudtam, hogy komolyan gondolja, ezért természetesen leállítottam Tomot és felzavartam a szobájába, szerencsére nem ellenkezett.

   Mikor végre kettesben maradtunk Harry-vel azonnal karjai közé vetettem magam és nem foglalkozva azzal, hogy biztosan rengeteg kérdése lesz, zokogni kezdtem. Azt hiszem soha nem esett ilyen jól a sírás, mint abban a pillanatban. Minden feszültségemet és keserűségemet kiadtam végre magamból, ő pedig csak állt, karjaiban szorosan tartva és édes szavakat suttogott a fülembe, ezzel is megpróbált lenyugtatni. Nem tudtam, hogy fog reagálni, mikor elmondom neki, hogy terhes vagyok, de abban biztos voltam, hogy ő sem fog örülni neki, hisz a helyzetet tekintve az időzítés minden volt, csak alkalmas nem. Tartottam ettől az egésztől, de ha a doktor igazat mondott, akkor még legalább másfél hónap állt rendelkezésre, hogy kifundáljam, mit teszek, ha a dolgok Prestonnal nem úgy alakulnak, ahogy szerettem volna.

Tizedik rész

Sziasztok!

Hoztam volna az én részem. Remélem mindenki tetszését elnyeri.

Mindig megemlítem, hogy nem baj, ha hagytok magatok után jelet, nyomokat.  :D

Teljesen más téma, de blog másik szerzője Christina Brooks, készít egy nagyon szuper blogot, nem a fiúkhoz kapcsolódik, teljesen pártatlanul mondhatom, hogy nézzétek és Olvassátok. Itt megtalálhatjátok.

Millió puszi és jó olvasást!

Réka

Egyre bonyolultabb lesz...

   Liam hirtelen jött kérdéstől köpni-nyelni nem tudtam. Teljesen elfelejtkeztem arról, hogy Melissán kívül senki nem tudott róla. Eddig. Félve fordultam felé és gyorsan a szomszédos napágyon  kendőmért, nyúltam. Egyszerre Liammel. Ő volt a gyorsabb így nem tudtam eltakarni magam. Amit ő pofátlanul ki is használt és leplezetlenül bámult engem.

- Kérdeztem valamit! - mondta és továbbra is bámult.

- Zavar? - kérdeztem vissza. - Ha jól látom, neked is van egy pár. - mutattam rá a karját díszítő motívumokra.

- Igen, van. De én férfi vagyok. Te meg nő.

- Ez egy igazán újszerű felfedezés. Azt hittem te majom, én meg dromedár vagyok. - jegyzetem meg cinikusan.

- Egyébként jól áll. - mondta, miközben leguggolt és megsimogatta a madarakat. - Mikor csináltattad?

- Tavaly június 21.-én. Egy nappal a szüleim halála előtt. Sosem engedték, én meg amint nem figyeltek árgus szemekkel, azonnal megcsináltattam. Sohasem tudták már meg. - mondtam és a szemembe könnyek szöktek. Liam felhúzott az ágyról és megölelt.

- Nincs baj. De én már tudom. - mondta és megcsókolt, miközben a derekamon lévő kezével a kismadarakat simogatta. Miután elváltunk egymásnak döntöttük a homlokunkat. Újra Liam szólalt meg. - Napozz csak tovább, én addig lefürdőm. Utána pedig menjünk le a partra. Rendben?

   Válaszul csak bólogattam. Ő pedig nagyon vidáman elindult, hogy lemossa magától az izzadságot. Visszafeküdtem és megpróbáltam olvasni, de nem ment. Hiszen folyamatosan Liam teste járt ez eszemben. A tetoválásai, az izmai. Az a pasi egy félisten és nekem udvarol. Én meg képes lettem volna figyelmet sem fordítani rá. Nem tudom mennyi ideje bambultam, de azt éreztem, hogy égetni kezd a nap. Mosolyogva tápászkodtam fel. Bent már azt láttam, hogy Liam és Mia kirakásoznak az asztalnál, így nyugodtan mentem be a hálóba, hogy átvegyem a már megszokott fürdőruháim valamelyikét. Ám a legnagyobb meglepetésemre nem volt egyik sem a helyén. Helyettük aprócska bikinik voltak odakészítve. Tudtam kinek a műve az egész.

- Liam James Payne! Azonnal gyere be a szobába! - ordítottam magamból kikelve. A fiú mindent hátrahagyva rohant be hozzám.

- Mi történt?

- Hol vannak a fürdőruháim? - erre mondatra sunyin elvigyorodott.

- Ott vannak a polcodon.

- Nem, azok amelyeket még viselnék is.

- Nem tudom miről beszélsz. - évődött tovább velem.

- Kérem vissza a fürdőruháim! - kezdtem hisztizni, mint egy ötéves.

- Nem adom vissza azokat a nagymama ruhákat. Bomba alakod van, nem takargatnod kéne.

- Rendben, te akartad. De ha nem tetszik, nem visszakozhatsz. - mondtam neki dühösen és felkaptam az első utamba kerülő fürdőruhát, majd a nevetésével kísérve bevágtattam a fürdőbe. 

   Ott elkezdtem szitkozódni, hiszen a korall színű fürdőruha igencsak aprócska volt. Nagyon felhúztam magam és felvettem egy tunikát is a bikini felé. Hamár meglepetés vagyok, csomagoljam be magam rendesen. Mikor kimentem már láttam, hogy Liam és Mia is startra készen voltak. Láttam Liam arcán a döbbenetet, hogy be vagyok öltözve.

- Indulhatunk? - kérdeztem és kézen fogtam a húgomat.

   Mögöttünk Liam kullogott a strandfelszerelésekkel. Kivételesen a nagy strandra mentünk, nem pedig a sajátunkra. A parton viszonylag kevesen voltak. Miután lepakoltak a két "gyerek" elment kagylót keresni a homokvárukhoz. Addig én levettem a felsőt, mivel azt éreztem, hogy rám fog sülni. Miután levettem érezte, hogy rengetegen figyelnek. Nem sokkal később a húgom és Liam visszatért. Mia leült és elkezdett homokozni. A fiú helyet foglalt mögöttem. Behúzott a két lába közé és éreztem, hogy szétkeni a hátamon a naptejet.

- Téged nem kéne bekenni? - kérdeztem mikor visszafordultam. Cserébe kaptam egy puszit az orrom hegyére.

- Nem köszönöm. Miával mi már otthon bekentük egymást. - majd gondolkodó arcot vágva rám nézett. - Tudod mérges vagyok.

- Miért is?

- Mert nem szabadott volna hagynom, hogy ebben gyere el.

- Mondtam, hogy meg fogod bánni. - hajtottam le csalódottan a fejem.

- Megbántam. De nem azért amire gondolsz.

- Akkor miért? - nézek fel rá újra.

- Minden férfi téged bámul a strandon. Nem vetted észre igaz? - nemlegesen ráztam a fejem. - Pedig így van. Nagyon csinos vagy. Mindenki látja is ezt, de én nem akarom. - vágta be a durcit .

-Az előbb még az volt a baj, hogy nem vettem föl, most meg az, hogy igen. Mi a bajod?

- Féltékeny vagyok. Utálom, hogy mások is néznek. - vágta be a durcit. Ezért úgy döntöttem megviccelem.

- Sajnálom Liam.

- Mit?

- De már régóta szemezek egy fiúval. - láttam,  ahogy felszívta magát és elkezdte kémlelni a körülöttünk lévő férfiakat.

- Melyik az? A szőke fürtös vagy a fekete ecset fejű? - kérdezi morcosan. nem sok választott el attól, hogy hangosan nevessek.

- Egyik sem.

- Akkor ki az?

- Nos az én partneremnek vannak a legkülönlegesebb és legszebb barna szemei a Földön. Sőt nagyon jó hangja is van. De leginkább azt szeretem amikor mosolyog. - láttam, hogy még mindig nem esett le neki. - De legjobban a szépség pöttyét szeretem, ami a nyakán van. - Ekkor esett le neki, hogy végig róla beszéltem, szélesen elvigyorodott

- Átvertél igaz? Végig rólam volt szó?

- Igen.

   A válaszom meghallva hanyatt döntött és elkezdett puszilgatni. Ezzel megalapoztuk a délutánunk hangulatát. Nagyon vidám napunk volt, még a legnagyobb nap előtt bementünk. A délután további részére pihit és játékot terveztünk. Éppen készültünk volna egy újabb kör memóriára, amikor elkezdett szólni  a telefonom. Mikor megláttam ki az megijedtem. Ugyanis Harry neve villogott a kijelzőn.

- Halló? -szólt bele a telefonba.

- Szia Harry! Miben segíthetek?

- Melissáról van szó.

- Mi történt vele?

- Nem tudom. Szerintem gyomorrontása van. Folyamatosan hány és nem hajlandó gyógyszert bevenni. Ha nincs rosszul akkor alszik.

- Mióta tart ez? - kérdeztem meg. Amíg Harry beszélt leírtam Liam-nek, hogy átmegyek hozzájuk és utána átküldöm Harry-t. 

  Ő csak bólintott és tovább folytatták Miával a játékot. Volt egy gyanúm, és nem tudom akarom e, hogy igaz legyen. Gyorsan felkaptam a táskám, és a neszesszerem is beleraktam, hogy ha  kellene, adtam egy puszit az otthonmaradóknak  és elindultam hozzájuk.

- Tegnap fordult csúnyára a dolog. Addig egészen jól volt. Utána ehetett valamit. Szerencsére most alszik

- Figyelj Harry átmegyek hozzátok. Hagyd őt pihenni. Mikor odaértem te átjössz hozzánk. Én megpróbálom megoldani a helyzetet. Tiltakozást nem fogadok el, rendben?

- De...

- Nincs de! Megoldom és punktum.- mondtam neki és leraktam a telefont. Nagyon siettem a szerelmespárunk felé. Amikor a bungalójukhoz értem kérdés nélkül benyitottam, a nappaliban egy ifódeges Harry-t találtam. - Merre van?

- A vendégszobában alszik. Nem akart engem zavarni. - erre a mondatára megálltam.

- Nektek van vendégszobátok?

- Igen. Miért?

- Nekünk nincs. Összecserélték a szobákat. Mi hárman vagyunk egy szobában.

- Akkor ez azt jelenti, hogy TE és Liam egy ágyban alszotok? - egy pillanatra előtört a perverz énje.

- Igen. De Mia is ott van a szobában, remélem lelohasztottam a perverz fantáziád! - mosolyogtam rá és kitoltam az ajtón. - Szia! - majd se szó, se beszéd rácsaptam az ajtót. Pont amikor kattant a zár, meghallottam Melissa öklendezését. gyorsan szaladtam a fürdő felé. Őt a WC fölé hajolva találtam, nem sokkal később lehúzta a azt és rám nézett.

- Te hogyhogy itt vagy? - kérdezte meg igen halvány hangon.

- Harry aggódott érted. Ezért felhívott én meg átjöttem. - mondtam és kitámogattam a szobából.

- Köszönöm. De ez csak gyomorrontás.

- Szerintem nem az. - válaszoltam halkan.

- Ugyan mi más lehet?

- Nem tudom, hogy mondjam. Nem fogok köntörfalazni, de szerintem terhes vagy. - erre elnyílt szája és a kezét a pocakjára simította.

- Az nem lehet. Nem. - mondta könnyek között.
- Felteszek egy kínos kérdést. Ne haragudj. Ha terhes vagy, ki az apa? Preston vagy Harry?
- A legnagyobb valószínűséggel Harry. Nem akarom, hogy az a vadállat legyen az apa.- miközben ezt mondta az ágyra kuporodott és elkezdett sírni. Azt éreztem, hogy valami fontosat nem mond el. Leültem mellé és elkezdtem simogatni.
- Mi a baj? Bántott Preston? - ezután a kérdésem után zokogva az ölembe hajtotta a fejét, én pedig simogatni kezdtem a hátát.

- Igen. Az elején még kedves volt, de utána egy vadállat lett. Mára már tűröm, de annyira félek, hogyha ellenállok akkor mi lesz. Harry annyira más, ő kedves és gyengéd, perverz de gyengéd. Sosem emel rám kezet és mindig azt nézi, ami nekem jó.

- Figyelj. Mikor voltál utoljára együtt Prestonnal?

- Mielőtt elindultunk.

- Azelőtt? Tudom, hogy kínos, de tudnunk kell.

- Szerintem október vége-november eleje. Utána minden a koncertek szervezésével ment el. 

- Akkor az jelenti, hogy nem lehet mert akkor már legalább 2 hónapos terhesnek kellene lenned, már ha az

vagy.

- Akarok az lenni meg nem is. Akarom mivel lenne egy részem Harryből, de félek Preston haragjától.

- Akkor győződjünk meg róla.- mondtam és a táskámban lévő neszesszerért nyúltam, amiből előhúztam két terhességi tesztet és a kezébe nyomtam. Ő pedig kérdőn nézett rám. - Gondoltam valamikor szükség lesz rájuk, mindig van nálam. Nem tudom, mikor kinek kellhet.

- Köszönöm. -mondta és a nyakamba ugrott. - Kérnék valamit. Bármi is lesz a teszt eredménye ne mondjuk el SENKINEK. Kérlek. Erről csak otthon akarok vele beszélni.

- Rendeben. Legyen ahogy szeretnéd. Itt az idő. - mondtam és beküldtem a fürdőszobába. Miután végzett rettenetesen hosszú 3 perc következett. Az idő letelte után mind a ketten arra várt, hogy a másikunk megnézi. - Háromra vegyél fel egyet utána mutassuk meg egymásnak. 1-2-3! - felkaptam a tesztet megnéztem és Melissa felé fordítottam. Ő is ugyanazt tette. A két teszt ugyanazt az eredményt hozta. Biztos diagnózist kaptunk. De nem beszéltünk róla.

- Nem beszélünk semmiről. Jó?

- Rendben. Mit szólnál, ha átmennénk hozzánk és ott főznénk valamit? - kényesen kerültem az előbbi előbbi eseményeket.

- Jó menjünk.

Mielőtt elindultunk volna elment fürdeni és rendbe szedte magát. Addig én pakolásztam a lakásban. Egyikük sem egy rendszertő ember. Egy nap alatt hatalmas kupit csináltak. Sőt a mosogatóból is folytak ki a cuccok. Gyorsan pakoltam és mosogattam. Mire végeztem, a barátnőm is végzett. Gyorsan elindultunk hozzánk. Sokat nevettünk és elfeledkeztünk a gondjainkról. A bungalónk elé érve hatalmas nevetést hallottunk valamint azt, hogy Jason Derulo Talk Dirty to Me című száma ezer decibellel üvölt. Mikor beértünk annyit láttunk, hogy Liam és Harry divatbemutatót tart Miának, aki pontozta őket.

- Ez csak egy vicc, ugye ?- kérdezte tőlem Melissa halkan, ugyanis a fiúk még nem vettek észre.
- Szerintem nem. Inkább menjünk a konyhába és készülődjünk. Hagyjuk játszani a gyerekeket. - halk kuncogások közepette hátrahagytuk őket. Egy idő után észrevettek minket és megkérdezték mennyit tudunk. Csak mosolyogtunk rajtuk. Harry-n láttam, mennyire boldog azért, hogy Mel-nek van egy kis színe és nem halotthalvány. A vacsorát közösen készítettük és fogyasztottuk el. A desszertet már a teraszon ettük meg. A fiúk söröztek, mi pedig üdítőztünk.

Mia bevacakolta magát Liam ölébe és onnan figyelte az eseményeket. Liam folyamatosan simogatta őt, Mia pedig a tetoválásait piszkálta, ám ez nem zavart a fiút, mivel ugyanúgy beszélgetett Harry-vel. Féltem ettől- Féltem mindentől. Attól, hogy mi lesz velünk és főleg mi lesz az ő kapcsolatukkal. A viszonyukra nyugodtan mondhatom, hogy olyan, mint egy apa és lánya viszonya. De nem filóztam ezen tovább, nem akartam tönkretenni a boldog napjainkat a borúlátásommal.

A hét hátralévő része megint jól ment, folyamatosan együtt voltunk és nem volt semmi baj. Minden rendben ment. Mielőtt hazaindultunk volna, az jutott az eszembe, hogy túl jó volt ez a két hét. Nem lehet, hogy minden zökkenőmentesen történjen, ez a valóság és nem egy tündérmese. Biztos voltam benne, hogy valami rossz fog történni. Még ott volt Harry-Melissa-Preston hármas, valamint mi különleges kis kapcsolatunk is. Egyre bonyolultabb lesz minden....

Kilencedik rész

Sziasztok!

Először is elnézést kérek, amiért tegnap nem volt rész, de az egész napom egy rohanás volt és amilyen lusta vagyok, korábban egy betűt nem gépeltem.

Azonban ma reggel nekiláttam és befejeztem a rövidke fejezetet. Remélem tetszeni fog nektek.

Amint láthatjátok megújult a kinézet, amit hatvanadjára is nagyon szépen köszönök Catalina-nak, aki azonnal elvállalta és megalkotta ezt a fantasztikus dizájnt.

A következő rész jövő pénteken érkezik, addig is legyetek jók!

Puszi :*

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Bonyolult

  A bungalónk maga volt a tökély, minden túlzás nélkül. Volt egy plusz hálószobánk, ahová a cuccainkat pakolhattuk, konyha és fürdő, valamint egy körterasz, ami napozóágyak voltak elhelyezve, valamint kis asztalok, ahová az italokat lehetett tenni, vagy kiülni enni. El se akartam hinni, hogy tényleg nekem adatott meg, az, amiről álmodni se mertem a sok éber éjszakán, amikor kénytelen voltam Preston mellett feküdni. De nem volt más választásom.

-  Mit szeretnél vacsorázni? - karolt át Harry hátulról, miközben a ruháimat pakoltam ki, vagyis inkább dobáltam szét, de nálam a kettő közt nem sok különbség volt.

-  Nem tudom, menjünk le a partra, olyan szép az idő. Nem vagyok éhes - szembe fordultam vele és nyaka köré fontam karjaimat.

-  Ahogy szeretnéd. Nekem úgy is nagyon jó.

-  De te nem szeretnél enni valamit? Úgy értem a repülőn is alig ettél.

-  Miattam egy percig se aggódj. Megvagyok - csókolt meg mosolyogva, majd lerántott az ágyra és úgy csókolt tovább.

-  Te őrült. Összegyűröd a ruháimat - csaptam meg a mellkasát játékosan, de nem igazán hatotta meg.

-  Sokkal szívesebben gyűrném össze a lepedőt veled - markolt fenekembe, amitől halkan felnyögtem és fejemet a mellkasára hajtottam.

-  Azt elhiszem, de lesz az ilyesmire két kerek hetünk, szóval ne kapkodjunk el semmit - motyogom szinte hangtalanul.
-  És ha a hátra levő két hétre csak itt feküdnénk és engednénk, hogy a kreativitás szárnyaljon?
-  Perverz állat.
-  Túl szép vagy, hogy visszafogjam magam - csókolt bele nyakamba és kezeit szétdobta teste mellett.
-  Ez még semmi. Csak figyeld meg, amikor végre teljesen eljut a tudatomig, hogy két teljes hétig csak mi ketten leszünk. Egészen ki fogok virulni - ülő helyzetbe evickéltem, tenyereimet pedig kiálló csípőcsontjain pihentetettem.
-  Így vagy a legimponálóbb - hunyorgott fejét oldalra döntve.
-  Persze... Azt meghiszem. Szedd magad és menjünk le a partra. Kellenek kagylók.
-  Mindent az én hercegnőmért - könyökölt fel mosolyogva.

   Negyed órával később már a tengerparton sétáltunk, kéz a kézben, ami annyira fura volt, hisz végre nem kellett attól tartanunk, hogy valaki lencsevégre kap minket, vagy esetleg Preston őrjöngve rohan be, hogy megöljön engem is és Harry-t is. Lassú, szinte nyugidíjas tempóban haladtunk előre a finom homokban, közben hülyeségekről beszélgettünk és csak egyszerűen élveztük egymás társaságát. Szedtünk egy nagy halom kagylót meg tengeri csillagot, amit sajnos el kellett engedjek, mert dalszövegíróm nem nagyon rajongott a gondolattól, hogy egy ilyen nyálkás lény a bungalónkban éljen. Eleget tettem kérésének és szabadon engedtem szerencsétlent, de cserébe fogtam neki egy medúzát, amivel végigkergettem a parton. Mondhatom boldog volt.

-  Tudod, sokszor gondolkodtam már rajta, de eddig nem akartam megkérdezni, mert gondoltam, majd elmondod mi a helyzet, de szeretném tudni. Ugye őszintén válaszolsz majd a kérdésemre? - szólalt meg Harry, mikor éjfél körül a teraszon ültünk és chips-et ettünk, közben a csillagokat bámultuk.

-  Attól függ mit akarsz kérdezni. Vannak dolgok, amiket nem jó bolygatni.

-  Miért vagy még mindig együtt Prestonnal?

   Kérdésére teljesen lefagytam, hisz bár azzal tisztában voltam, hogy ezt mindenki tudni szeretné, de azt csak nem mondhattam neki, hogy azért, mert őrülten szeretem, hisz akkor nem csalnám meg. Az igazság túlságosan borzasztó ahhoz, hogy megtudja, mert ha ez kiderül, akkor rájön, mekkora szörnyeteg vagyok és biztosan az első géppel repül vissza Londonba, hogy szedje a sátorfáját és eltűnjön az életemből, mondjuk örökre. Tanácstalan voltam, de hazudni se akartam neki, mert akkor már semmi nem maradt volna amit nyújtani tudok neki. Igazából abban sem voltam biztos, hogy azért kérdezi, mert zavarja, hogy még mindig együtt voltam a vőlegényemmel. vagy csak a kíváncsiság hajtja.

-  Azért, mert kényelmes -válaszoltam egyszerűen és máris azon kezdtem gondolkodni, mennyire lehet hülye, ha elhiszi, amit mondtam.

-  És mikor fogod az igazat elmondani? - túrt bele hajába fáradtan, majd mélyen a szemembe nézve próbálta kifigyelni, mire is gondolhatok pontosan.

-  Nem tudom. Ez bonyolult.

-  Ha annyi pénzem lenne, ahányszor ezt már tőled hallottam, most konkrétan milliomos lennék és nem Lou kellett volna a magángépet intézze, hanem a sajátomon jöttünk volna.

-  Tudod, hogy elmondanám, ha lehetne, de ez most olyan, ami nem rád tartozik.

-  Aggódom érted, akárhányszor az a szemétláda a közeledbe megy, mert rettegek, hogy bántani fog és egyszerűen nem értem, miért nem hagyod ott a fenébe. Szerintem pontosan rám tartozik, minden, amit nem akarsz elmondani.

-  Van egy határ, amit nem léphetsz át és azt hiszem, te pontosan efelé a határ felé közeledsz. Állj le, ha azt akarod, hogy szóljak hozzád ez alatt a két hét alatt - figyelmeztettem, mert abban bíztam, hogy így majd lecsillapszik egy kicsit.

-  Akarom, sőt azt hiszem többet is akarok, de ha nem vonsz be az életedbe, akkor nem fog menni.

-  Így is túlságosan belekeveredtél. Nem akarom, hogy te is sérülj, ha valami rosszul sül el.

-  Mi sülhetne el rosszul. Csak otthagyod és kész. Nem kell ekkora ügyet csinálni belőle. Ez csak egy szemétláda, aki élvezi, hogy szenvedni láthat, meg persze a pénzedet is nagyon imádja. Szerintem ha tehetné, azt venné feleségól, nem téged.

-  És te nem a pénzért vagy velem? Ha nem lennék híres, nem is ismernénk egymást. 

-  Ha nem lennél híres, akkor sosem menekültél volna el a stadionból, hogy a véletlen folytán belém botolj, szóval hülyeséget beszélsz. Nem abba szerettem be, ami a bankszámládon szerepel, hanem abba, ami itt van benn - suttogta és mellkasomra helyezte hatalmas tenyerét, pontosan a szívem fölé.

-  Nem szabadott volna belém szeress. Csalódni fogsz, ha minden titkom kideríted - veszem kezét tenyereim közé és játszani kezdek ujjaival, gondosan ügyelve arra, hogy ne nézzek a szemébe, mert tudtam, hogy akkor elmondok neki mindent.

-  Késő.

-  Ugye tisztában vagy vele, hogy ez lehetetlen és még ha akarnám is a komolyabb kapcsolatot, ott lenne Preston.
-  De mégis mivel tart ennyire sakkban, hogy nem mered még nekem sem elmondani? - emelkedett fel székéből és hozzám sétálva elém térdelt.
-  Bonyolult - toltam el magamtól és én is elhagytam helyemet, hogy a korláthoz sétálva nézhessem, ahogy csalódottan feláll és besétál.
-  Miért nem lehet minden annyira egyszerű, mint  más lányokkal. Ha azt akarod, hogy együtt legyél vele, akkor együtt vagy vele. Ha szakítani akarsz, akkor csak szakítasz vele, de nem.... Miért is lenne?! - a következő pillanatban egy doboz sörrel a kezében jelent meg és lehuppant a székébe.
-  Akkor most vége?
-  Dehogy van, hisz nekem megéri a kockázatot, mert szeretlek. Az már más kérdés, hogy te csak használsz, mint egy játékot. Felveszel, leteszel ahogy kedved tartja, de nem érdekel.
-  Te hallod magad mekkora... - kezdtem volna bele, de félbe szakított.
-  Mondd ki. Mondd ki, hogy nincs igazam. Cáfolj meg és mindent visszaszívok. Csak kérlek, cáfolj meg és tegyél róla, hogy ne legyen igazam.
-  És mégis, hogy?
-  Hagyd ott Preston-t és élj velem. Nem hiszem, hogy ő olyat tud neked nyújtani, amit én ne tudnék.
-  Ő megvéd engem - suttogtam elcsukló hangon és felidéztem magamban, hogy mennyiszer emlegette már fel az a szemétláda, hogy ez mind az én védelmemben van és, ha csak nem akarom komolyan megütni a bokámat, akkor nem hagyom el, mert komolya bajba keverhet, egyetlen telefonhívással.
-  Mert én nem tudnálak?! - hangja éles volt, mégis keserű, annyira sajnáltam, hogy miattam szenved.
-  Úgy nem, ahogy ő.
-  És ő mitől véd meg? Hogyan is tehetném meg én, amikor azt sem tudom, hogy mitől.
-  Jobb ha nem tudod. Most pedig megyek és lefekszek aludni.
-  Ma este a másik szobában alszom, ha nem baj.

   Szavai hallatán megfagy bennem a vér, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz a helyzet. Azt hittem, hogy ha kinn üldögél egy picit, rájön, hogy jobb ha nem tudja miért nem hagyom ott Prestont, de ezek szerint tévedtem. Ő volt szinte az egyetlen ember, akinek az elvesztését nem bírtam volna túlélni, de ha a titkom kiadása árán történt volna, akkor mégsem az ő oldalára billent a mérleg. Tudtam, hogy ezzel megkockáztatom, hogy egyenesen otthagy a szigeten, de hamarabb megbékéltem volna azzal a tudattal, hogy a szakítás miatt utál, mint azzal, hogy azért, mert megtudja, mekkora egy szörnyeteg vagyok vagyok valójában.

-  Ott alszol ahol csak akarsz - válaszoltam ridegen és elfordulva a tenger hullámait kezdtem tanulmányozni, hogy ne láthassa könnyeimet.

  Akkor este egy szemhunyást sem aludtam. Lementem a tengerpartra, hátha kitisztul egy kicsit a fejem, de annyit értem el vele mindössze, hogy megvágtam a talpam egy kagylóval és megzavartam a karbantartókat és a kertészeket. Borzalmasan éreztem magam és féltem a másnaptól, de kiderült, hogy fölöslegesen. Arra ébredtem ugyanis, hogy valaki halkan kopog a szoba ajtaján, majd miután sikeresen kinyögtem egy igent,lassan kinyílt az bejárat és Harry állt előtte, egy nagy kagylót szorongatva. Először nem értettem, hogy most akkor azzal akar meggyilkolni, vagy mit is szeretne vele, de azért intettem neki, hogy jöjjön már közelebb és ne szobrozzon az ajtóban, mert azzal senkinek sem segít egy icipicit sem.

-  Gondolkoztam - kezdett bele, hangja komoly és mély volt, még a hideg is kirázott tőle.

-  És mire jutottál? Mert ha el akarsz menni, akkor én azt is megértem.

-  Dehogy megyek sehová. Nekem itt a helyem, melletted - szemei csillogtak, ajkai pedig halvány mosolyba görbültek, ami mindig is nagyon jól állt neki.

-  Mi vett rá erre?

-  Az, hogy realizáltam, mennyire kötődöm hozzád, még akkor is, ha ez az egész csak egy kis inspirációs különórának indult anno. Azt hiszem nagyon jó úton haladok, hogy még ennél is jobban beléd szeressek.

-  Nem lenne szabad. Úgy értem nézz rám. Hozzá vagyok kötve egy olyan emberhez, akit te magad is láthattad, hogy a legnagyobb mértékben megvetek és túlságosan félek mások véleményétől és attól, hogy börtönbe kerülök.

-  Várj. Börtönbe?! - kerekedtek el szemei.

-  Igen. Nem azért mondtam, hogy nem rád tartozik, mert nem akartalak tovább az életem részeként, hanem, mert ha tudnád, mi is történt, több, mint valószínű, hogy kiborulnál.

-  Bármit elmondhatsz. Előttem nem kell, hogy titkaid legyenek.

-  De ez annyira borzalmas, hogy te sem bírnál rám nézni utána, meg merem kockáztatni, hogy el is szaladnál tőlem.

-  Ugyan, nem beszélj butaságokat. Nem kell most elmondanod, de tudd, hogy meg fogom kérdezni még egyszer. Nem holnap, nem holnap után, de akkor őszinte választ várok.

-  Ha kitalálom, hogy mondjam el, akkor ígérem, elmondom. Csak nem most...

-  Ez nekem elég - hajolt közelebb, majd egy apró puszit nyomott a homlokomra.

-  Akkor most már megkérdezem. Minek a kagyló?

-  Neked hoztam. Ma reggel sétálni voltam és ott hevert a homokban. Tegnap annyit kerestél egy ilyen izét, hogy gondoltam örülni fogsz neki, na meg ha ennek a beszélgetésnek veszekedés lett volna a vége, akkor hozzám is vághattad volna - vigyorodott el.

-  Igen. Ez soha nem következik be. Veled nem tudok veszekedni. Túl nyugodt vagy hozzá.

-  Én mindig nyugodt vagyok, csak néha túl jól titkolom.

-  Hiszek neked.

-  Jól is teszed. Soha nem tudnálak átverni, vagy kihasználni. 

-  El sem hiszem, hogy téged nem csak álmodlak - tenyereim közé fogam arcát és közel húzva magamhoz a homlokom az övének döntöttem.

-  Pedig nyugodtan elhiheted, mert nem megyek sehová.

-  Te adsz nekem erőt ahhoz, hogy folytassam - suttogtam és lassan megcsókoltam.

   Testének közelségétől izzani kezdett a vér az ereimben és nem foglalkoztam már semmi mással. Örültem, hogy ketten vagyunk egymásnak és a külvilágot teljesen kizárhatjuk a következő két hétre. Szerettem volna minél többet magamnak Harry-ből, de ahogy egyre szenvedélyesebbé váltak csókjaink, elkezdtem szédülni és hányingerem támadt. Azonnal kipattantam az ágyból és a mosdóba rohantam, ezzel pedig alaposan megrémítve a fürtöst. Igazából volt is miért aggódnunk, de akkor ez csak egy egyszerű rosszullétnek tűnt, ami a nap további részében nem is jelentkezett.