Harmadik rész

Aloha, people!

Péntek, akkor pedig csakis egy dolog következhet. Úgy bizony, itt a friss rész, amiben egy újabb szereplőt ismerhettek meg, a fürtös Harry személyében.

Nagyon sok öleléssel köszöntöm én is az ELSŐ rendszeres olvasónkat! Üdv!

Azt hiszem ennyit akartam, meg aztán nem jártathatom örökké a számat.

Legyetek nagyon jók.

Jó olvasást!

Puszi<3

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lakhattok nálam is

   Idegesen csörtettem be a házba, ahol a göndör fiút a kanapémon találtam. Meg sem lepett, hogy otthon érzi magát, hisz annyit volt nálam, mint a saját házában. Épp martinit kortyolgatott egy eldobható pohárból és a jegyzeteit olvasgatta, mikor lefáradva ledobtam táskámat a szekrényre, a nappali bejárata mellett. Felkapta fejét és rám vigyorgott. Smaragd szemei szikráztak és nekem is egyből mosoly kúszott arcomra. Nem tudok neki ellenállni, túl sármos ahhoz.

-  Azt hittem sosem érsz ide - csóválta a fejét rosszallást imitálva.

-  Nagyon sajnálom, de be akartam még ugrani a kávézóba, ott pedig leragadtam, mint mindig - rúgtam le lábamról a cipőimet, melyek már nagyon kényelmetlenek voltak.

-  Semmi baj. Bocsi, hogy úgy letoltalak a telefonba. Semmi jogom nem volt ellenőrizni téged.

-  Már megszoktam. Preston folyamatosan ezt csinálja.

-  Ennyire rossz? - fogta meg kezem és maga mellé húzott, szemeivel szinte lelkemig látott.

-  Csak már fáradt vagyok. Mindig ezt csinálta, de egy ideje elszaladt vele a ló - dőltem hátra a hatalmas kanapén, mely annyiszor nyújtott menedéket a problémák elől.

-  Írd ki magadból. Az mindig segít - nyomott a kezembe egy jegyzet tömböt meg egy golyós tollat.

-  Te munkamániás szemétláda! - csaptam meg a kezemben tartott tárggyal, mire felnevetett.

-  Csak gondolok a karrieredre, nem úgy, mint te - nevetett és ő is felvett egy mappát az asztalról, hogy azzal csépelhessen.
-  Azt hiszem kezdünk visszafejlődni az ovis szintre - hagytam fel a verekedéssel és csak meredtem rá, mint meg annyiszor már közös karrierünk során.
-  Hozott neked ám valamit a mukilás... - nyúlt hatalmas hátizsákjába, melyben nem jelentéktelen hosszúságú keze úgy veszett el, mintha gyerekkéz lett volna. Mindig is csodálkoztam minek cipeli magával, de sosem kérdeztem.
-  De én nem vettem neked semmit - hajtottam le a fejem szomorúan.
-  Én se vettem. A mikulás hozta - kacagott fel és kezembe adott egy lapos csomagot.

 Mindig is nagyon közel állt hozzám a fürtös fiú. Sosem tudnám megmondani mi hozott minket össze, de szerencse volt a javából. Még emlékszem mikor először találkoztunk. Borzalmas vihar volt és én a parkban ragadtam, mert a sofőröm elment kávé szünetre és ott felejtett, az őreimet pedig leráztam a stadionban, hogy kicsit egyedül lehessek. A fene meg gondolta, hogy rám szakad az ég és sz*rrá ázom. Épp elkeseredetten készültem rohangálni, amikor megjelent az én fürtös megmentőm egy hatalmas esernyővel a kezében és azonnal a segítségemre sietett. Elkísért az arénáig, közben pedig beszélgettünk. Megtudtam, hogy kirúgták az egyetemről, mert nem megfelelő volt a magaviselete és nem volt munkája. Azt is elárulta, hogy hobbi író és leginkább dalszövegeket ír. Mikor beértünk a stadionba megmutatott pár szövegét és azonnal tudtam, hogy kell nekem. Nem csak azért, hogy bosszantsam a barátomat, hanem azért is, mert a szövegei egyszerűen mesések voltak és beléjük szerettem.

  Már több, mint egy éve dolgoztunk együtt és ez alatt az idő alatt rengeteg csodálatos dalt alkottunk meg, mi ketten. Mindegyik olyan, mint a gyermekünk lenne, lélegzik és önálló életet él. Természetesen szenvedély nélkül nincs ihlet, ezért néha feldobtuk unalmas életünket egy kis jelentés nélküli szexszel, de tényleg semmi komoly érzelem nem lapult meg mögötte, csak az után, hogy kiengedtük a gőzt sokkal jobban jött az inspiráció. Nem tehettem róla, kicsit vadabb voltam a kelleténél. Nyilván ez volt a kulcsa annak, hogy olyan jól összhangba tudtuk hozni a kreativitás hiányát és a szórakozást, valamint még hasznos is volt, mert előző évben Gramy díjat kaptam az egyik közös dalunkért. Az volt karrierem legfényesebb pontja.

-  Oké, szóval.. Kibontod? - szólított meg, ezzel pedig visszarántott a jelenbe.
-  Csak mondd meg mi van benne.

-  Akkor hol marad a meglepetés? - biggyesztette le ajkait, melyek olyan teltek voltak, hogy akaratom ellenére is megbámultam.

-  Jó, legyen neked gyereknap - sóhajtottam és széttéptem a csomagolást.

   Legnagyobb meglepetésemre nem egy bizonyos banda albuma volt, hanem egy sima, fehér lemez, rajta az ő nevével és két dátummal. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, mire csak elvigyorodott. Kinyitottam a tokot és kivéve a CD-t belőle a lemezjátszóhoz sétáltam és miután elhelyeztem benne a diszket elindítottam. Először csak halk búgás hallatszott, majd meghallottam, ahogy egy férfi énekel. A dal nem volt ismert, sosem hallottam azelőtt. Viszont a hang tulajdonosát annál könnyebb volt felismerni. Harry énekelt, nem is akárhogy. Egyszerűen fantasztikus hangja volt, szinte ledermesztett milyen mély és telt. 

-  Nem mondtad, hogy énekelsz is - förmedtem rá szinte azonnal.

-  Sosem kérdezted. Nem tartottam fontosnak, hogy tudd.

-  Oké, hát most már titkolózunk egymás előtt? - ültem vissza mellé puffogva.

-  Nem titkolóztam, csak nem volt fontos tudnod, hogy ezt is meg tudom tenni - vont vállat egyszerűen.

-  Remek, akkor a következő albumon te fogsz énekelni. Mit szólsz hozzá?

-  Dehogy fogok. Én csak a dalokat írom és segítek átvágni a vőlegényed. Ennyi, amit teszek. A CD ajándék neked. Hallgasd meg a dalokat, mert talán érdekesek lesznek számodra.

-  Majd végighallgatom, most inkább dolgozzunk, mert ugye eredetileg azért rángattál haza - fintorogtam, miközben kezembe vettem az előzőleg is magamnál tartott noteszt.

  Három órán keresztül szenvedtünk, mire sikeresen összehoztunk tíz egész sort és egy fél refrént, ami nagy szónak számított, hiszen volt, hogy egy fél napot is eltöltöttünk és nagyjából a semmivel. Mikor meguntuk ő haza ment, mert a nagyija látogatását várta, aki minden hónapban eljött hozzá, hogy hozzon neki mindenféle dolgokat, amiket ugyan megvehetne a szupermarketben, de az öreg hölgy szeretett gondoskodni a prüntyikéjéről. Nemsokkal utána Tom is hazaért, megint intőt kapott és azzal fenyegették, hogy kicsapják. Nem nagyon hatotta meg a dolog. Levágta magát a kanapéra, ahol ötven perccel korábban Harry-vel ötleteltünk és bekapcsolta a tv-t.

-  Én is énekes leszek, ha befejeztem ezt a szart - mondta, miközben a jegyzeteket nézegette.

-  Hogy drogozhass és nőzhess kedvedre? - vontam fel a szemöldökeimet és elszedtem tőle a lapokat.

-  És ha igen, mit érdekel az téged? Ha betöltöm a tizennyolcat úgy is azt csinálok, amit akarok.

-  Nem mintha most meg tudnálak akadályozni.

-  Egyáltalán nem is próbálkozol. Sose vagy itthon, mindig csak a kib*szott munkáddal vagy elfoglalva, azt meg se kérdezted, hogy hányadik lettem az úszóversenyen. Fogadok azt se tudtad, hogy beneveztem?! - csattant fel és már fel is pattant a kanapéról.

-  Meg se említetted. Minek nézek én ki?! Valami médiumnak, vagy mi a f*sz? - álltam fel én is, kezdett felhúzni.

-  Itthon se voltál, mégis, hogy a pokolba mondtam volna el?!

-  Van az a csodálatos találmány, telefonnak hívják. Csak rá kellett volna tenned a kezed, felemelni az istenverte kagylót és felhívni. Nem nagy kunszt, még a hülye is meg tudja csinálni...

-  Igazad van. A hangpostáddal kellett volna közölnöm a remek hírt, hogy beneveztem. Tényleg, ő van megbízva vele, hogy te nyugodtan tudj kefélni azzal a kis hülye bodrossal!

-  Elég volt ebből, Tom! Túlfeszíted a húrt!

-  Mi van, érzékeny pontra tapintottam? - kacagott fel undorral, majd kezébe vette a CD-t amit Harry-től kaptam korábban, de mivel nem hallgattam végig, ezért visszatettem a tartójába, majd még nagyobb fintorral arcán egyszerűen földhöz vágta és elviharzott.

   A lemez apró darabokra tört és a tok se végezte jobb állapotban. A zokogás kerülgetett, de megfogadtam, hogy nem török össze. Még egyszer nem... Nem engedhettem, hogy az öcsém befolyásoljon és megint oda juttasson, ahol másfél éve tartottunk. Az nagyon sötét része volt az életemnek.. Akkor romlott el minden végleg, akkor kezdődött a Preston mizéria is, de az csak egy meghatározó része volt annak a lelki összeomlásnak, amin keresztül mentem. 

  Miközben szedegettem fel az ajándékom darabjait a földről, megszólalt a telefonom. Épp, hogy sikerült felvennem, mert majdnem a hangposta reagált a hívásra. A kijelzőn Lisa neve villogott, ez kicsit feldobott, de amint meghallottam, hogy majdnem zokog, nekem is lehervadt a mosoly az arcomról.

-  Ki bántott? - ez volt az első kérdésem.

  Nem tehetek róla, mióta megismertem éreztem, hogy rendkívüli barátra leltem benne, és az, hogy sírni hallom egyszerűen összeszorítja a szívem. Bárkit szívesebben láttam volna  összetörve, de őt nem.  Annyira rendes és őszinte lány, akivel annyira kitolt az élet, hogy azon csodálkoztam, még egyáltalán megáll a lábán. Miközben én azért rinyáltam, mert az öcsém ki nem állhat, neki komoly problémái voltak. Szinte napról napra éltek a húgával, aki még csak négy éves volt és egy olyan pici lakásban, hogy a fürdőszobámban elfért volna.

-  Senki.. Mel... kirúgtak.. - suttogta és hallottam, hogy elcsuklik a hangja.

-  Bemegyek és beszélek a főnököddel. Nem rúghat ki csak így... Az albérlet..

-  Megoldom. Nem ez az első alkalom, hogy nincs biztos tető a fejünk fölött, és szerintem nem is az utolsó.

-  Ez badarság. Nem szabad ilyen felelőtlennek lenni - oktattam ki, de azonnal megbántam.

-  Tudom, de jelenleg ez az egyetlen út, amit látok magunk előtt.

-  Lakhattok nálam is - ajánlottam fel gondolkodás nélkül.

-  Csak viccelsz, ugye? - kérdezte meglepetten.

-  Dehogy viccelek. Neked kell egy hely, ahol lakhattok, nekem pedig jól jönne a segítséged...mindenben.

-  Miben tudnék én neked segíteni, mikor még az egyetemet sem fejeztem be? - kérdezte cinikusan.

-  Amikor turnézok akkor vigyáznál, hogy az öcsém ne kerüljön nagyobb bajban, mint amiben amúgy is van, vigyáznál, hogy el ne vigyék a házam és végre valaki, aki nem érzelmileg sérült lakna ebben az átkozott házban.

-  És komolyan csak így felajánlod? Fizetek lakbért, amint találok munkát.

-  Majd kitalálunk valamit, de a pénzedet nem fogadom el.

-  Akkor takarítok...

-  Erről hallani se akarok. Kitalálunk valami, e miatt ne fájjon a fejed. 

-  De tényleg nem gond? - kérdezte félénken.

-  Ha az lenne meg se említettem volna - mosolyogtam magam elé elnézően és örültem, hogy végre normális emberekkel lesz megtöltve a ház.

-  Akkor elfogadjuk, de ha bármikor útban vagyunk vagy valami, akkor azonnal szólj.

-  Szólok, de nem áll szándékomban ilyesmi.

-  Köszönöm szépen. Az életemet mentetted meg.

-  Ne hálálkodj, csak ígérd meg, hogy hamar beköltöztök.

-  Amilyen gyorsan találok költöztetőket.

-  Megoldom én. Rendelkezésemre áll a fantasztikus ötös, akik bármikor a szolgálatomra állnak. És így megismerheted végre a barátaimat.

-  Remekül hangzik.Már nagyon várom - vidult fel szinte azonnal és tudtam, tényleg örül annak, hogy velem és az őrült öcsémmel lakhat.

-  Akkor találkozunk holnap. Szedjétek össze a cuccaitokat és holnap ott vagyunk a srácokkal - adtam ki a parancsot.

-  Értve - kacagott fel.

  Még beszéltünk kicsit, majd le kellett tennem, ugyanis az öcsém szobája felől érdekes szagok áradtak szét a lakásban. Azonnal felrohantam és épp elkaptam, ahogy elnyomja a marihuana-s cigit. Nagyon felhúzott és elszedtem tőle a tartalékait, vagyis azt, amit átadott, ezzel egy időben pedig elhatároztam, hogy hamarosan egy átfogó házkutatást fogok tartani a lakásban és összeszedem az összes tudatmódosítót, amit előlem dugdosott. Eleget mérgezte magát addig is. Eldöntöttem, hogy amint januárban vége lesz a turnénak tartok egy rövidebb szünetet amiben csakis az öcsémre fogok koncentrálni és arra, hogy rávegyem, forduljon szakemberhez, mert ez már nem buli, hogy drogozik és bulizik megállás nélkül, miközben azért van az Egyesült Királyságban, hogy normális embert faragjanak belőle. Leülve a kanapémra, belegondoltam milyen mozgalmas időszak vár rám és egyszeriben elöntött az öröm, mert végre megint fontosnak éreztem magam. Olyannak, aki tehet valamit a szerettei iránt és esetleg még sikerre is viheti a terveit. És esetleg tényleg tehet valami olyat, amire büszke lehet.