Huszonkettedik rész

Sziasztok!
 Itt is lennék a részemmel, meg tudtam csinálni. Talán az összes rész közül, amit írtam ez nőtt leginkább a szívemhez. Remélem a ti tetszésetek is elnyeri.
Ha végig olvassátok rájöttök, hogy a blog a végéhez közelít. Van még egy kevés hátra, de utána Melissa és Liz története befejeződik.
De továbbra is tartogatunk nektek meglepetéseket.
Magatok után nyomot hagyni, továbbra is ér. :)
Jó olvasást. Millió puszi.
H.



A csoda

3 csodás hónap telt el azóta, hogy Harry és Mel lányai világra jöttek. Nagyon édesek mind a ketten. Már látszik, hogy habár egy petéjű ikrek, de már most teljesen különbözőek. Doris az akaratosabb, minden egyes kívánságának hangot ad. Állandóan kajabál valamiért, viszont ha Harry és Mel énekel neki akkor csendben marad, nem tűri, ha nem ő van a központban. Olivia teljesen más, ő nagyon nyugodt és csendes baba, semmiért nem sír. Ha Liam fogta semmi baja nem volt. Viszont az apukáját ő is imádta. Ha a lányok meghallják az édesapjuk hangját mosolyra húzódott a pici szájuk.

Mia részéről, eleinte volt egy kis féltékenykedés. Hiszen már nem ő volt a legkisebb a mi "családunkban". De Liam megnyugtatta, hogy számára mindig is Mia lesz az első. Így ő is megnyugodott.

Liam és köztem történtek apróbb változások. 2 hónappal ez előtt elmentünk kettesben Amerikába pihenni és egy hirtelen ötlettől vezérelve elugrottunk Las Vegasba és összeházasodtunk, habár erről nem tud kettőnkön kívül senki. De van egy ennél nagyobb, ám jelenleg sokkal kisebb titkunk is. Nem akarjuk nagy dobra verni, de már én is áldott állapotban vagyok. Most taposom a harmadik hónapom végét. De még egy ideig titkolni akarjuk, mivel tartunk a sorstól. Ám egyikünk sem hitte, hogy ennyire hamar eljön az igazság pillanata.

Éppen aznap, amikor átléptem a bűvös 4. hónapot arra keltünk, hogy csörög a telefonom. Melissa hívott, hogy ezt a napot szeretné Harry-vel kettesben tölteni és szeretne megkérni Liam-et és engem, hogy vigyázzunk az ikrekre. Amit persze nagy örömmel fogadtam el. Úgy döntöttem, hogy nem viszem Miát oviba, hanem el visszük magunkkal, hogy szokja egy kisbaba jelenlétét. Nagy nehezen mindenki elkészült. Én biztos ami biztos inkább, olyan ruhát vettem fel, ami takar. Nem akarom még világgá kürtölni a boldogságunk. Így biztosra mentem és bővebb fehér inget vettem fel. Nagy szerencsémre, nem voltam hányingeres és egyéb tünetek is elkerültek ezért nem tűnt fel senkinek. Nehezen, de eltaláltunk Melissáék-hoz, akik szinte kitörtek a lakásból, hogy kettesben lehessenek. Mi pedig örömmel vállaltuk el a piciket. Éppen végeztem a déli altatással és leértem, amikor megéreztem a  mocorgást a hasamban. Elejtettem a kezemben tartott könyvet, ami hangos puffanással landolt a földön, én pedig a pocakomra kaptam a kezem. Akkor meghallottam Liam sietős lépteit és az aggódó hangját.
- Liz! Jól vagy?
- Igen.
- Akkor mi volt ez?
- Éreztem. - mondtam és a hasamra vezettem a kezét. - Itt bent mocorgott!
- Én nem érzem! - nézett fel rám csalódottan.
 - Nem is érezhetted még vagy egy hónapig.
- Ez nem igazság. - vágott durcás képet és felvette az általam elejtett Utónevek gyűjteménye című vaskos könyvet. - Miért van ez nálad?
- Talán nevet kéne kéne választanunk, neki. - mondtam és elindultam befelé, ott leültem a kanapéra és a rajzolgató Miát néztem.
- Még a nemét sem tudjuk. - mondta miközben helyet foglalt mellettem és ösztönösen elkezdte a hasam simogatni.
- Na akkor nézzük. - mondtam és felcsaptam a könyvet. - Először a lányokat. Antonia, Beverly, Sophia, Anna, Rose, Mary, Kimberly, és Charlotte. - suttogtam az utolsót halkan, bár azt szerintem meg sem hallotta, annyira halk voltam. -  Nekem ezek tetszenek.
- Antonia, Mary, Anna és Rose kizárva, a lányom nem lesz egyik sem. Milyen név a Beverly? Nem akarom, hogy a lányom a 90210 gúnynevet kapja.
- Mi van? - fordulok felé nagy szemekkel.
- Tudod a sorozat. Beverly Hills 90210.
- Istenem. Mi a baj a többivel?
- A Kimberly, olyan pornósztáros. Volt egy Sophia nevű barátnőm, csúnya szakítás volt. Viszont a Charlotte nagyon tetszik.
- Tényleg?- néztem rá könnyes szemekkel.
- Mi a baj? - nézett rám nagy szemekkel.
- Anyukám második neve a Charlotte volt.
-A fiú nevekhez nekem van ötletem. Igaz csak egy név, de fontos nekem. Az volt a kedvenc és egyetlen ismert dédapám neve. A Tobias.
- Ez tetszik. Na tetszik a Tobias? - kérdeztem erre, elkezdett mocorogni és hangosan felnevettem.
- Mi az?
- Azt hiszem tetszik neki a Toby név.
- Anya! - néz rám Mia és odafúrja magát közénk a kanapéra. Még mindig fura, hogy így hív, de elfogadom.
- Igen? - kérdezem meg.
- Ki az a Toby?
- Tudsz titkot tartani? - kérdezett rá Liam.
- Igen.
- Nos, a mami pocakjában van Toby. - válaszolta meg Liam és Mia kezét a már lecsupaszított hasamra vezette, ahol már látszott egy apró dombocska.
- Ó!!!
- Igen testvérkéd lesz. - mondta Liam.
- De nem biztos, hogy fiú. Lehet, hogy lány. - néztem Miára, aki Liam és köztem járatta a tekintetét.
- Akkor most mi lesz nekem? - nézett ránk nagy szemekkel.
- Ezt hogy érted kicsim? - kapja fel Liam gyorsan.
- Most akkor az unokatestvér vagy a testvére leszek? - néz ránk könnyek között, közben pedig Liam nyakához bújt és a férjem pólójának a nyakát piszkálta.
 - Te mit szeretnél? - tette fel a kérdést.
-  Ha ti anya és apa vagytok, akkor ő lehet a testvérem. - kérdezi szégyenlősen.
- Igen. - mondtam és megsimogattam őt. - Mia! Egyenlőre ez a mi titkunk. Még nem tudja a senki sem.
- A nagyi és a papi sem? - utalt ezzel Liam szüleire.
- Nem még ők sem, de hamarosan elmondjuk nekik. - mondta neki megnyugtatásként Liam, majd letette a földre. A kislány azzal a lendülettel odaszaladt hozzám feltolta a pólóm és a hasamhoz kezdett beszélni.
- Szia baba! Mivel nem tudjuk, hogy fiú vagy lány vagy, ezért inkább így hívlak. Én a testvéred vagyok Mia. Igazából az anyukád a testvérem, aki most már az én anyukám is, Liam az apukád aki már az én apukám is. Mivel az én anyukámék elmentek az angyalokhoz. Nagyon várlak. Remélem sokat fogunk játszani. 

Azzal visszaengedte az ingem és mintha, mi sem történt volna játszott tovább, mi Liam-mel szóhoz sem tudtunk jutni. Az egész napot együtt töltöttük. Melissa 6 óra körül hívott, hogy a fiúkkal együtt jönnek haza. Nagyon régen voltunk együtt. Valamint imádtam nézni, ahogy 3 kicsi az ujjai köré csavarja a felnőtt férfiakat. Mikor megérkeztek, minden rendben volt, egyszerre próbáltak meg betörni az ajtón, amin már csak mosolyogni tudtam. Amikor viszont kibontották a kajás zacskókat azt hittem elhányom magam. Megéreztem a gombás pizza szagát és azzal a lendülettel rohantam fel a régi szobámhoz tartozó mosdóba és kiadtam mindent amit aznap ettem, miután végeztem kimentem a hálóba és leültem az ágyra. Liam rögtön jött utánam, hogy megnézze mi van velünk.
- Minden rendben? - kérdezte meg és megsimogatta az arcom.
- A gomba nem lesz a kedvencünk az biztos.
- Mindenki nagyon megijedt amikor felszaladtál. Liz lassan el kellene mondanunk.
- Mit mondjuk nekik? - néztem rá nagy szemekkel. - Figyeljetek! Amikor 2 hónapja Amerikában nyaraltunk átugrottunk Vegasba és összeházasodtunk, ja és emellett négy hónapos terhes vagyok. - akadtam ki hangosan. Amikor ezt kimondtam. Kicsapódott a szobám ajtaja és ott álltak a többiek megkövülten.
- Mi van? - néz ránk Melissa.
- Miről maradtam le?- replikázott  Zayn.
- Összeházasodtatok? - kérdezte Louis.
- Terhes vagy!?- bámult ránk Harry döbbenten.
- Igen két hónapja házasok vagyunk, valamint Lis négy hónapos terhes. - mondta a férjem és óvón átkarolt.
- Miért van az ha valaki terhes mi mindig későn tudjuk meg? - tette fel a kérdést Niall. - Ja és valaki adjon valami édességet. Kell egy kis cukor, hogy felfogjam az egészet.
Miután mindenki lecsillapodott elmeséltük nekik ez egész történetet, kicsit meg voltak sértődve, hogy nem lehettek ott az esküvőn, de megígértük nekik, hogy jövő nyáron megtartjuk az egyházi esküvőt és csapunk egy nagy lagzit is.

Rohamos léptekben haladt az idő, én már a kilencedik hónapot tapostam, a kisfiúnkkal Tobias-szal. Az ötödik hónapban hajlandó volt megmutatni, hogy kisfiú lesz, az apukája legnagyobb örömére. A családból mindenki nagyon örült a kicsi érkezésének. Már 1 héttel a szülés előtt megérkeztek az anyósomék, hogy segítsenek nekünk az első egy-két napban.
 A kicsi augusztus 22.-re volt kiírva de már így is túlhordtam. Nagyon fájt a hátam és a derekam is. Semmi sem volt kényelmes, semmi nem esett jól. Liam megpróbált a kedvemre tenni, de az sem kellet. Igazából az utolsó napokra hisztis lettem. Ha Liam megsütött valamit, én az főve akartam. Ha jobbra rakott egy virágot, nekem az bal oldalon tetszett. Ha fekete pólót vett fel én sötétkékért reklamáltam. Nem is tudom, hogy bírta mindezt szó nélkül. Állandóan segített, nem tudtam olyat kérni, amit ne teljesített volna.

A baba nagyon nem akart semmit csinálni. Minden házi praktikát kipróbáltunk már, sétáltam órákat, semmi. Elautóztunk a tengerhez, az sem segített. Liam masszírozta a hasam, a hátam, a derekam, de a pici erre sem reagált. Minden homeopátiás löttyöt kipróbáltam, ám azok is hatástalannak nyilvánultak. Liam beszerezte a legcsípősebb ételt, amit Londonban lehet kapni, de a mi kisfiúnk arra sem akaródzott kijönni, hiába könnyeztem amíg elfogyasztottam a csirkét. A legutolsó próbálkozásunk, a szex volt. Mind a ketten nagyon élveztük, hiába tudtuk, hogy a kisfiúnk kicsalogatásáért "dolgozunk", de Tobias Payne-t ez sem hatotta meg.
28.-án este úgy feküdtem le, hogy már nem tudunk mit tenni, az este is megpróbálkoztunk a szex-szel újra, de Toby hajthatatlannak tűnik. Aztán hajnali egykor arra ébredtem, hogy vizes a lepedő, ám semmit nem éreztem.
- Liam. - keltegettem a férjem.
- Mi a baj? - nézett álmos szemekkel.
- Azt hiszem bepisiltem. - tekintettem rá könnyes szemmel.
- Nincs baj. - mondta miközben felkelt az ágyból és magára rántotta a boxerét. Odajött hozzám és segített felülni. - Kelj fel, addig áthúzom az ágyneműt. - miközben segített felállni, éles fájdalmat éreztem és ennek hatására felnyögtem.
- Mi az?
- Azt hiszem Toby meggondolta magát.
- Mi van?
- Keltsd fel anyukádékat. Itt az idő.

Liam szemszög:

Amikor azt mondta, hogy itt az idő nem tudtam mit csinálni. Iszonyatosan kapkodtam. Segítettem neki felöltözni. Lekísértem a lépcsőn. Mikor a kórházba értünk, az orvosunk, már felkészült ránk, hiszen felhívtam út közben, hogy megyünk. A fájások nem voltak sűrűek, viszont láttam, hogy már azok is fájnak Liz-nek. Mikor az orvos közölte, hogy az elején vagyunk azt hittem belepusztulok. Láttam, ahogy a feleségem szenved, én viszont nem tehetek érte semmit. Ő meg sem nyikkant. Csak mosolygott és sétálgatott fel alá az orvos kérésére. Már vagy 2,5 órája csinálta ezt, amikor is a doki azt mondta, hogy elviszik. Nem mentem vele, mivel megbeszéltük, hogy nélkülem fog szülni. A fiúk folyamatosan érkeztek meg. Amikor megjelent a vigyorgó Harry, csak annyit mondtam neki.
- Rohadtul izgulok, hogy minden rendben menjen. Félek.
- Nyugi, Liz erős lány. Biztos rendbe fog menni minden. - próbált meg megnyugtatni a barátom.
- Tudom, de mi van ha a kicsivel lesz valami?
- Ne parázz, minden rendeben lesz velük. - mondta ezúttal Niall, aki egy sajtburgert evett. Hogy bír ez az ember hajnali 5-kor ilyet enni?
Még reggel 8-kor sem volt semmi, habár az orvos folyamatosan jött tájékoztatni minket. Időközben megérkeztek a szüleim is Miával, aki az ölembe bújva várta a fejleményeket, aztán jött Melissa is, aki az ikreket a nagybátyjuk felügyeletére bízta. 11 óra tájában egyre nagyobb lett a mozgás a szülőszoba körül. Az egyik nővér odaszólt, hogy felgyorsultak a folyamatok, most már bármikor megszülethet a kicsi. Ez a bármikor igen hosszúra nyúlt, ugyanis háromnegyed egy után kijött egy mosolygós nővér, amint megláttam felpattantam és odaszaladtam hozzá.
- Gratulálok csodaszép kisfia született! A baba és a mama is jól vannak.
- Mikor láthatom őket? - kérdeztem izgatottan, mialatt a kislányom kezemben tartott  apró kézfejét simogattam.
- Fél óra múlva bemehetnek hozzá, akkora már kicsi is bent lesz.- válaszolta a hölgy mosolyogva és otthagyott minket.
- Na Mia! 30 perc múlva láthatod a kisöcséd. - az a harminc perc, amit várnunk kellett hosszabb tűnt, mint ez elmúlt 12 óra. Az idő leteltével, visszatért a nővér és szólt, hogy bemehetünk. Kézen fogtam Miát és elindultunk a kórterem felé. Az ajtó előtt megálltam és mondtam Miának, hogy maradjunk csendben, ha nem akarjuk megijeszteni Toby-t. Amikor beléptünk a szobába, a világ legszebb képe fogadott. Liz már megtisztálkodott, a haját elfonták oldalra és visszakerültek a gyűrűi is a kezére és sugárzott a boldogságtól, ahogy a kisfiúnkat fogta. Ha eddig nem szerettem volna, most biztos beleszeretnék.
- Gyertek Közelebb! - mondta és kettőnk közül én indultam el bátortalanabbul. Mikor az ágyhoz értünk Miát felraktam én pedig mögé ültem és csak csodáltam a feleségem kezében tartott kisfiam. - Mia, ő itt a kis testvéred, Tobias James Payne.
- James? - néztem rá nagy szemekkel.
- Anyukád mondta, hogy minden elsőszülött Payne fiú a Jamest kapja meg második keresztnévként, így mi sem maradtunk ki.- mondta és megsimogatta a kicsi arcát.
- Szia Toby! - mondta Mia és közel hajolva hozzá megpuszilta az arcát.
- Milyen méretekkel született? - néztem rá, miközben a pici kezét simogattam.
- 3100 gramm és 49 centiméter, és háromnegyed egykor született meg. Nem akarod megfogni?
- Szabad?
- Ezt nem hallottam meg... - mondta és óvatosan a kezembe csúsztatta az aprócska testet. - Vigyázz! Fogd meg a fejénél is. - miután átadta nekem őt, Miát húzta magához.
- Annyira könnyű és finom baba illata van.
- Igen. Folyamatosan csak nézném és puszilgatnám. - egy ideig csendben ültünk, amikor elkezdtek beszállingózni a többiek is. Anya és a feleségem cinkosan összesúgtak, majd mind a kettejük arcára kiült a döbbenet. Nem kérdeztem rá mi az, mivel utána gyorsan el is tűnt. Láttam, hogy a családom tagja fáradtak ezért távozásra sarkalltam mindenkit. Hazamentünk fürödtünk és pihentünk. Mielőtt visszaindultam volna, anyukám egy hosszú listát nyomott a kezembe, hogy mielőtt visszamennék, ezeket mind vegyem meg és vigyem be. A bevásárlás után nagy csomagokkal indultam el a kórház felé.

Liz szemszög

- Akkor mindenki tudja mit kell csinálni? - néztem a férjem szüleire és a barátainkra.
- Igen.
- Hogy felejthette el a saját szülinapját? - kérdezte meg Louis.
- Volt más aggódni valója. - mondta Karen és szeretetteljesen simogatta meg Mia fejét, miközben Toby-t nézte.
- Egy napon születettek. - állapította meg Niall.
- Gratulálok. Erről beszélünk vagy fél órája. - mondta lemondóan Zayn és megigazította a tortába szúrt gyertyákat. Ám ekkor kinyílt az ajtó és egy nővér dugta be a fejét.
- A férje most ér fel az emeletre. Készüljenek.
- Köszönöm. - mondtam és óvatosan kivettem a kisfiam az ágyából. Mikor kinyílt az ajtó mindenki elkezdte énekelni a boldog szülinapot. Láttam a férjemen a döbbenetet, majd a felismerést, hogy mindez neki szól. Mikor vége lett, mindenkit körbepuszilt. Minket hagyott utoljára. - Boldog Szülinapot!
- Köszönöm! Ezt is te szervezted innen?
- Anyukád segítségével. Annyira szégyellem magam, amiért elfelejtettem.
- Más dolgod volt! - mondta és óvatosan megcsókolt, nehogy összenyomjuk a közöttünk lévő babánkat.
- Apa! - szólt Mia. Liam gyorsan az ölébe kapta. - Boldog Szülinapot! Ezt tőlem és Toby-tól kapod. - mondta és Liam kezébe vette a csomagot. Amikor megláttam, elakadt a szava is. Az ajándéka pedig egy kép volt, ami délelőtt készült a két kicsiről. A fiúk elvitték előhívatták és elhozták.
- Köszönöm kicsim! - mondta és magához szorította a kislányt, aki viszont csimpaszkodott a férfiba.
- Én nem vettem neked ajándékot. Ne haragudj.
- Nincs miért haragudnom, hiszen a világ legszebb ajándékát adtad nekem Toby személyében.
Nem is vettük észre, de időközben mindenki csendesen elment és csak mi négyen maradtunk a szobába. 1 évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy ekkora boldogságban lesz részem. Azt hiszem a mai nap az egyik legjobb az eddig életemben. Rettenetesen hiányoznak a szüleim. De legbelül, a mai napig úgy érzem, hogy Liam-et a szüleim küldték nekem, hogy legyen aki szeret minket és vigyáz ránk. Úgy gondolom jobb embert nem is találhattak volna arra, hogy boldoggá tegyen

Huszonegyedik rész

Sziasztok!
Itt is az új rész. Christina nevében írok én, mivel neki úgy jött ki a lépés, hogy nem tudná feltenni a részt.
Reméljük tetszik mindenkinek, hiszen van benne egy jelentős esemény.
Mint mindig a visszajelzéseitek örömmel fogadjuk. :)
A jövő héten nem ígérek semmit, mivel szombaton vizsgázom és lehet arra nagyobb figyeltem fordítanék. Megpróbálom megírni, de nem ígérek semmit.
 Millió puszi:
H.


 

Minden a helyén

- Honnan tudod, hogy mindent jól fogunk csinálni? - néztem szerelmemre, aki éppen egy palacsintát töltött

meg nutellával.

- Onnan, hogy ez amolyan apai megérzés. Mindent a lehető legjobban fogunk csinálni és szuper szülők leszünk. A mi gyerekeink lesznek a legkúlabb kis csajok az egész városban, mert nekik vannak a legjobb szüleik. - Önelégülten ült vissza mellém a kanapéra és csokis szájjal egy hatalmas puszit nyomott az arcomra, amitől én is alaposan összemaszatolódtam.

- Kérlek, többet ne használd a kúl szót a gyerekeimre. Tudom, hogy ez neked tetszik, de az én gyerekeim műveltek és zsenik lesznek, nem pedig menő kölykök, akik folyton bajba kerülnek.

- Nem csak a te gyerekeid, nekem is azt hiszem egyenlő részem van bennük.

- És kinek van akkora hasa, mint egy görögdinnye? - kérdeztem morcosan, mire oldalra biccentette a fejét a rosszallóan méregetni kezdett.

- Tudod kicsim, én nem görögdinnyét látok, hanem a hamarosan megszületendő gyermekeinket, akik olyan boldoggá tesznek majd minket, mint amilyen soha nem voltam egész életemben.

- Tényleg nem bántál meg semmit? Az elmúlt pár hónapban olyan voltam, mint egy hárpia, én már rég kikészítettem volna magam és arra várnék egy sarokban, hogy ne figyeljek, majd pedig bezárnám a szoba ajtaját és megvárnám, míg elfolyik a magzatvíz. Addig nem nyitnám ki az ajtót.

- Életem, ugye tudod, hogy butaságokat beszélsz? - fordított teljesen maga felé, most már üres kezekkel. - Te és a lányok vagytok a legjobb dolog, ami velem történhetett volna. Hálát adok az égnek, hogy az a kretén Preston volt olyan hülye, hogy ne becsüljön meg, így legalább teljesen az enyém lehettél. Nagyon szeretlek és mi négyen, vagyis öten az öcséddel, nagyon boldogok leszünk, ezt tudom. És egy percet sem bánok az egészből.
- Mi legyen a nevük? - váltottam témát, mire azonnal gondolkodó fejet vágott.
- Nem tudom te, hogy vagy vele, de én ragaszkodom a Dorishoz.
- Rendben, nekem tetszik, de én nem tudom mihez ragaszkodjak. Mindig is egy kisfiút szerettem volna, szóval csak fiú neveken gondolkodtam.
- Van még pár hónap, szóval van időd, utána pedig ráállhatunk a kisfiú projektre.
- Bolond! - csaptam mellkason, amitől felmordult, de szája sarkában ott bujkált a mosoly árnyéka.
- Komolyan mondom. Én is szeretnék egy fiút, akivel majd focizok és csajozási tippeket adhatok. Az olyan klassz lenne - szemei álmodozóan pásztázták a plafont, kezével pedig végigsimított hasamon, ami szinte azonnal megmozdult az érintésére.A lányok nagyon szerették, ha az apukájuk simogatta őket, vagy dudorászott nekik, attól mindig mocorogni kezdtek. Már akkor is apuci pici lányai voltak.

  Az orvos szerint Szenteste környékére várhattuk a piciket, ami mindenkit megmosolyogtatott, engem pedig konkrét pánikba száműzött, ugyanis meghívtam anyáékat, hogy töltsék nálunk az ünnepeket, amit a picik érkezése teljesen lehetetlenné tett, főleg mivel a terhességem a harmadik trimeszterre elérte a kritikus szakaszt, amikor már a járás is nehezemre esett, az ikrek pedig nagyobbak voltak a kelleténél, szóval minden napom egy kész rémálom volt, míg szerelmemnek és öcsémnek huszonnégy órás felügyelet, hogy minden óhajomat ki tudják elégíteni, mivel az orvos tanácsára az utolsó egy hónapot inkább fekve töltöttem el és csak akkor álltam fel, amikor muszáj volt. Anya mikor megtudta, hogy mi a helyzet beállított, teljesen váratlanul, közölve, hogy nem engedi, hogy a lánya egyedül birkózzon meg egy ikerpárral. Ő semmit nem tudott Angelről és Prestonról, vagy akármi másról és egy így volt jól. Csak fájdalmat okoztam volna neki ezzel és, hogy kihagytam mindenből, ezért okosan elhallgattuk előle.

  Anya már két hete nálunk volt és már csak két hét volt a picik érkezéséig. Mindenki izgatott volt, hisz minden olyan jól alakult. Az öcsém barátnője egyre több időt töltött nálunk, egy tündéri lányt ismerhettünk meg benne, aki megjavította az én szeleburdi öcsikémet. Liz és Liam fantasztikusak voltak együtt, annyira pezsgett körülöttük a levegő, hogy a statikus energiák szinte ráztak, ha a közelükbe mentél. Romantikusak és viccesek, egyszóval tökéletesek voltak együtt. Liza is nagyon sok időt töltött nálam, hogy figyelhessen rám, hisz a húga oviba járt, Liam pedig belevágott egy saját edzőterem kiépítésébe, mivel ugye nekem a gyerekek lesznek az elsők, amint megszületnek, vagyis legalább fél évig semmi dolga nem volt velem, máshoz pedig nem szeretett volna menni, hisz olyan jó csapat voltunk mi. A többiek sem mondtak fel, csupán mindenki kicsit más felé irányult. Zayn és Louis egy feltörekvő énekes mellé álltak, aki szintén menedzserem szárnyai alól készült kirepülni, szóval ők nem unatkoztak, Niall pedig egy tánciskolába jelentkezett, mint tanár. Még szép, hogy felvették minden gond nélkül.

  Mindenki nálunk ücsörgött a nappaliban, pop corn-t majszoltunk és valami gagyi filmet néztünk a tv-ben. Én Harry ölében megbújva simogattam tekintélyes hasamat, míg é vállaimat masszírozta, mivel azok is rettenetesen fájtak. Liz és Liam a kanapé ellentétes végében ücsörgött, majdnem azonos pózban, csak náluk fordított volt a helyzet, ugyanis a férfi végtagjait szétdobva helyélt barátnőm ölében, akit ez nagyon nem zavart, sugárzott az örömtől és ezt olyan jó volt látni. Zayn hozta Perrie-t, Louis Eleanor-t és Niall is magával rángatta új barátnőjét, akit be szeretett volna mutatni a "családjának", vagyis nekünk. Ettől nagyon boldog voltam és szerettem volna körbeugrálni a lányt és mindenről kikérdezni, de egyszerűen túl fáradt voltam még ahhoz is, hogy megmozduljak. Tom is elhozta barátnőjét, akivel egy babzsák fotelen osztoztak, egymásba gabalyodva. Az egyetlen, aki hiányzott az anya volt, ő fenn tüsténkedett a szobájában, az ég tudja mit, de örültem, hogy végre együtt tölthetek némi időt a barátaimmal, mivel amióta nálunk vendégeskedett jóformán a napfényt se láttam, látogatókat pedig csak korlátozott ideig fogadhattam.

-  Kicsim! Azt hiszem... Beszélnünk kellene! - rontott be a fennemlített, minden vidámságot mellőzve a hangjából. Éreztem, hogy baj van, de egyszerűen végre minden a helyén volt és egy picurkát sem hiányoztak a gondok az életemből.

  Nagy nehezen feltápászkodtam és elindultam anya felé, majd kisétáltunk az üres konyhába. Az asztalon egy cipős doboz hevert, ő pedig nagyon idegesen sétált oda és vehemensen kiborította annak tartalmát. Fölösleges volt, pontosan tudtam, mit is találnék benne. Abban voltak Angel megmaradt holmijai, amiket sikerült megmentenem az alapos pakolászóktól, akik mindent eltüntettek. Néhány ultrahang kép, egy maci és egy pár cipő, amit én vásároltam még titokban, mielőtt megtudtam volna milyen nemű lesz a pici.

-  Elmondanád, hogy ezek itt mik?! - kérdezte hangját felemelve, nem foglalkozva azzal, hogy a többiek mindent hallanak.

-  Angel... Vagyis amit őrizek belőle.. - adtam magyarázatot és felevickéltem egy székre a pult mögött, mivel a lábaim nagyon fájtak.

-  És az mégis ki? Miért nem tudtam én erről? Nagyon ajánlom, hogy ne az én unokám legyen, mert akkor nagyon fogok csalódni benned, lányom!
-  Ő az első kislányom, aki halva született. Nem volt csak négy hónapos a magzat, amikor a vőlegényem megtudta, hogy nem ő az apa és lelökött a lépcsőn.
-  És ÉN erről mégis miért nem tudok?! Azért vagyok az anyád, hogy elmondj mindent!
-  Azért küldtél engem is és Tomot is el otthonról, hogy ne kelljen anyáskodnod! Még te magad mondtad, amikor az öcsémet elküldtétek, hogy mostantól az én felelősségem, mert nektek elegetek van. Azon lepődtem meg a legjobban, hogy most idetoltad a képed, amikor egy éve nem is voltál kíváncsi rám, vagy Tomra.
-  Ne beszélj velem így, tudod, hogy fontosak vagytok nekünk, mindketten. De te a karrieredre összpontosítottál, míg az öcséddel komoly gondok voltak, de ahogy látom nagyon szépen megoldottad őket.
-  Ez az én házam és annak ellenére, hogy hálás vagyok az elmúlt két hétért nincs jogod veszekedni velem, főleg nem a halott gyermekről. Ő aztán tényleg nem a te bizniszed.
-  Ki volt az apja?
-  Természetesen Harry. Az lehet, hogy a vőlegényemet megcsaltam, de csak azért, mert vert és rendszeresen megerőszakolt, közben pedig zsarolt egy üggyel a múltamból. De ann.. - itt félbe kellett hagynom a mondatot, ugyanis egy hatalmas pofon csattant az arcomon. Anya keze hideg volt és erős, beleremegtem és könnyeim azonnal kicsordultak. Nem hittem el, hogy képes volt megütni.
-  Nem hiszem el, hogy ennyire felelőtlen voltál és nem jelentetted fel azt a szarházit! Én nem ilyen gyenge nőnek neveltelek. Sokkal nagyobbat csalódtam benned, mint valaha hittem volna. - Hangja keserű és megvetéssel teli volt, én pedig csak némán tűrtem, mert azt akartam hinni, hogy igaza van. El akartam hitetni magammal, hogy tényleg erős nőnek nevelt, de abban a pillanatban mindennek éreztem magamnak, csak erősnek nem.
-  Én csak..én.. - Nem találtam a hangomat, gondolataim össze-vissza csapongtak fejemben. Könnyeim megállás nélkül peregtek, az ikrek pedig mocorogni kezdtek pocakomban, egészen addig, amíg egy éles fájdalom hasított hasam aljába és egész testem össze nem rándult a fájdalomtól. Még láttam anya riadt pillantását és valamit csöpögni, de a csillogás és a fájdalom olyan erővel rohanta meg testem, hogy látásomat elvakította, majd végleg eszméletemet vesztettem.

Harry szemszöge:

  Hogy lazán kezeltem-e, amikor az orvosok közölték, hogy a szülés idő előtt indult meg? Nem... Egyáltalán nem tudtam összeszedni magam, pedig Melisszának erre lett volna szüksége. Egy olyan emberre, aki nem borul ki, nem esik össze zokogva és nem akarja szétverni a kórházi ápolókat, akik csak le akarják ültetni és egy kis nyugtatót ledugni a torkán, hogy nem csináljon olyat, amit nem szabadna. Csak egy hajszál választott el, hogy be ne rontsak a szülőszobába és meg ne rázzam az orvost, aki a műtétet vezette, hogy vigyázzon életem szerelmére és a gyermekeimre. Végül közös megegyezésre Liz ment be menyasszonyomhoz és engem majd' szétvetett az ideg, hogy nem lehetek ott közös jövőnk egyik legfontosabb pillanatában. 

-  Harry, ha nem nyugszol le hozatok még nyugtatót az ápolókkal! - fenyegetett meg Liam, aki Zayn és Tommo között ücsörgött és ő is hasonlóan ideges volt.

-  Liam, ez rohadtul nem az a pillanat, amikor elfogadom a tanácsodat! Tudod, hogy mindig hallgatok rád, de most légy szíves ülj a szádra, mert nem szeretnék megütni senkit! - Hangom még számomra is jóformán felismerhetetlen volt, olyan távolinak hangzott.

-  Nyugi haver! Szerintem nemsoká kijönnek onnan és akkor végre lenyugodhatsz, hogy minden rendben volt. Ilyen műtéteket naponta tucatszor csinálnak, én nem aggódnék, ha fordított helyzet lenne és Liz lenne terhes.

-  Még szerencse, hogy nem az! A pokol se lehet ilyen!

  Igazat mondtam, soha nem mérgelődtem és türelmetlenkedtem annyit, mint abban a másfél órában, míg kedvesem a műtőben volt. Az összes körmöm tövig rágtam, akármilyen férfiatlan dolog is legyen és mindenkit az őrületbe kergettem a folytonos járkálásommal és idegeskedésemmel. Végül egy mosolygós nővér jelent meg a társaságban és közölte, hogy minden rendben volt, a két kicsi és Melissa tökéletesen jól vannak, viszont párom még nem jött ki az altatásból, de ha szeretnénk, akkor az ikreket láthatjuk. Naná, hogy látni akartam őket, hisz erre vártam hónapok óta. Csak a karomban szerettem volna tartani az én kis csöppségeimet és elkényeztetni őket minden földi jóval. Mind elindultunk a nővér után, aki nem is kicsit sietett, szóval mi is szaporábban kezdtünk lépkedni, hogy végül egy méretes üvegfal elé vezethessen, ami mögött több apró ágyacska is volt, amikben az újszülöttek aludtak. Egyetlen olyan ágy volt, amiben két csöppség aludt, rózsaszín terítőbe bugyolálva.

-  Kénytelenek voltunk egy ágyba fektetni őket, mivel másképp sírtak. - A nővér annyira tanácstalan fejet vágott, hogy egy percre abbahagytam az idióta vigyorgást és sajnálkozó arccal néztem le rá. - A makrancos hölgyek. Remélem apuka felkészült mindenre, mert ilyen ikerpárt nem láttunk mostanában.

-  Azt hiszem felkészültem.. - idegesen vakartam közben tarkómat, mivel elbizonytalanodtam és féltem, hogy elrontok majd valamit, de aztán eszembe jutott a pár hónappal korábbi beszélgetésünk Mellel és tudtam, hogy ez a két apróság máris különlegesebb, mint az összes többi.

-  Hogy fogják hívni őket? - kíváncsiskodott mosolyogva.

-  Doris és Olivia. Csak pár napja döntöttük el, de ez lesz - mosolyogtam szégyellősen, mire sok bátorító mosoly lett a válasz, amitől egyből nekem is jobb kedvem lett, vagyis az alapnál is jobb.

  Visszafordultam gyermekeimhez és egyből szerelmes lettem beléjük. Apró arcocskájuk és picurka kezeik annyira tökéletes volt, minden porcikájuk makulátlan és hibátlan és annyira hasonlítottak Melisszára, hogy az hihetetlen. Minden porcikájukban őt láttam, minden rezdülésük rá emlékeztetett és abban a pillanatban csak egy dolgot szerettem volna. Otthon ülni a kanapén, szerelmemmel az oldalamon, karjainkban pedig az ikrekkel. Úgy éreztem minden megérte, minden tökéletes és végre...végre minden a helyére került.

Annyira sajnálom!

Üdv mindenkinek!

Nagyon de nagyon és borzasztóan sajnálom, hogy már megint miattam csszunk de a hétvégére váratlan vendégeink érkeztek és ma be lettem fogva takarítani, a részből pedig csak nagyon kevés van, így pedig nincs értelme feltenni. Ígérem, ahogy elmennek a rokonaink odateszem magam és megírom végre azt a szerencsétlen részt.

Remélem nem akarjátok nagyon leharapni a fejem és amint felteszem a részt nagyon fogtok neki örülni.

Millió puszi! :*

C.

Huszadik rész

Sziasztok!
Itt is lenne a mai rész, ami egy könnyed kis felfrissülés ebben a nyári melegben.
Remélem tetszik majd nektek. 
Mind a ketten bízunk benne, hogy várjátok már a meglepetésünket.
Mint most is magatok után nyomot hagyni ér.
Millió puszi:
H.


 Bánat után, öröm

 

   Fél év. Hat hosszú hónap telt el mióta Marcus elment. Nagyon nehéz volt túltennem magam, a férjem halála óta. Mindenki számára nehéz volt ez az időszak, Marcus végrendeletében engem jelölt meg örökösnek. Hirtelen gazdag lettem és a média is a nyakamban lihegett. De Liam mindig ott volt nekem. Volt olyan, hogy elküldtem, de ő maradt és figyelt ránk. Mia még nem igazán értette miről is van szó, csak azt vette észre, hogy Liam mindig velünk van, Marcus pedig anyáékkal van fent és minket figyel.
Apropó Liam, mint már említettem ő volt az egyik legnagyobb támaszom. Miután özvegy lettem, azonnal ki akartam költözni, az eddigi lakásunkból. Ő volt az aki segített egyet keresni. A lakás meseszép volt, habár kicsit nagynak tartottam 2 ember számára (ez). Sosem voltunk ketten, Liam szinte már nálunk élt. Mindig segített. Nem szólt semmit, amikor látta, hogy ki vagyok. Szerencsénkre úgy néz ki, hogy a jövő évet Angliában tölti, mivel Melissa nem szervez turnét, hiszen pihenésre van szüksége. Egy időre akasztóra tette a zenei piacot.

  Apropó Melissa. Nagyon furcsa nekem. Az elmúlt hónapokban lemondta az edzéseket, mondván szeretne pihenni. Meg is értem, de attól, hogy pihen nem kellene híznia. Azért, hogy a súlyát elrejtse, elkezdett bő holmikban járni., sőt Harry is folyamatosan a sarkában volt és figyelte minden lépését. Itt valami bűzlött és nem a fiúk tornacipője volt.

  Pénteken Melissáék áthívtak magukhoz vacsorára. Úgy döntöttem itt az ideje lerántani a leplet a dolgokról. Kényelmesen felöltöztem és útra keltünk, mind a hárman a közös otthon felé. Egész végig Mia csacsogását hallgattuk. A fiúk már ott voltak, mikor megérkeztünk. Mikor beértünk, gyorsan elkaptam Niall karját és kihúztam a teraszra.

- Segíts nekem.
- Mi az? - kérdezte meg.
- Melissa szokott járni táncolni?
- Nem, mindig lemondja "pihenés" címszó alatt. Miért?
- Nem jár Liam-hez sem edzeni. Sőt hízik, Harry pedig folyamatosan a nyomában van és figyeli mit csinál. Valami nem tetszik. - ekkor óriási csörömpölés hallatszott. - Mi volt ez?
- Nem tudom, de nézzük meg. - mondta a fiú és már rohantunk is be. Ott Mia Liam karjaiban remegett, Harry pedig Melissa-tól kérdezte, hogy jól van e, miközben Louis és Zayn a váza darabjait szedegették össze.
- Na jó. - csattantam fel, amire mindenki felkapta a fejét. - Elmondanátok mi folyik itt?
- Ezt, hogy érted?  - nézett rám Melissa elfehéredve, miközben leült egy székre.
- Harry úgy bánik veled, mint aki porcelánból van. Nem tüsszenthetsz a nélkül, hogy ne kérdezné meg jól vagy e. Te pedig nem mész táncra és kondira sem. Sőt elkezdtél hízni, nem is keveset. Mi történt? Elmondaná valaki? - ekkor láttam, hogy Harry szeme Melissa hasára téved, amit a lány óvón ölelt át. - Istenem.
- Mi van? - kérdezte Zayn.
- Biztos? - néztem rájuk könnyes szemmel. Amire bátortalanul bólintottak.
- Mi van? - nézett rájuk Louis is.
- Melyikkel kezdjük? -kérdezte Harry.
- Több is van? - kérdezte Liam.
- Nos?
- Amelyiket még nem tudom.  - válaszoltam gyorsan.
- Eljegyeztem Melissát. Minél előbb szeretnénk összeházasodni. Ez a kisebb hír. - ekkor Niall megállt a rágás közben.
- Ennél van nagyobb is?
- Igen. Babát várunk. - mondta Melissa és várta a reakciónkat. Mindenki örült, de láttam rajtuk, hogy még mindig feszélyezettek.
- Mi van még ? - kérdeztem meg.
- Nos ketten vannak.
- Szent Isten. - mondta Zayn és leült. - Még valami?
- Igen. Úgy néz ki, hogy mind a ketten ketten lányok. - vigyorgott a büszke apuka.
- Ok. Ezt meg kell ünnepelnünk. - ekkor azonban Mia hangja megállított mindent
- Anya, Apa! - szólt oda nekünk Liam-mel. Mindenki kerek szemekkel nézett rá, de nem szóltunk egy szót sem. - Nekem is lehet kistestvérem?
- Tessék? - nézek rá elvörösödve, közben pedig éreztem, ahogy Liam a derekam simogatta, nyugtatásként.
- Nekem jó az is, ha egy szerre egyet kapok. De ígérem jó leszek és segítek.
- Ezt még megbeszéljük otthon.
- Rendben. - mondta, de láttam rajta, hogy valamin töri a fejét. A fiúk a nappaliban ültek és boroztak, amíg mi a vacsorához terítettünk. Nagyon jó hangulat volt. Az asztalnál mindenki elfoglalta a szokásos helyét. A vacsorát Harry és Melissa készítette, ami annyit jelentett, hogy bolognai spagettit kaptunk. Mia nagyon élvezte, ám a desszert előtt, mindenkit zavarba hozott. Mikor Liam-től kérdezett.
- Apa! Ahhoz, hogy kis testvérem legyen, neked és anyának egy szobában kell lenni és magatokra kell zárni az ajtót? - Liam-mel nem értettük mire akar kilyukadni.
- Igen.- mondta bátortalanul a férfi.
- Akkor nekem is lesz kistestvérem! - kiáltott fel, amire félrenyeltem az éppen ivott teámat és köhögni kezdtem.
- Ezt miből gondolod? - nézett rá Louis kérdően.
- Hát valamelyik este be akartam menni anyához, de zárva volt az ajtaja. Reggel pedig láttam, hogy apa belülről kinyitja és kijön. Így nekem is lehet kistesóm. - mondta vidáman. Erre Melissa odaszólt nekem.
- Lisa! Kijönnél segíteni a desszerttel? - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Persze. - dadogtam és láttam a fiúk kaján mosolyát. Mikor kiértem a barátnőm letámadott.
- Lefeküdtetek?
- Igen. - mondtam miközben elpirultam.
- Legalább jó volt?
- Nincs viszonyítási alapom. - mondtam halkan.
- Csak nem Liam volt az első?
- De.
- Akkor ez igazi szerelem.
- Az.
- De legalább elm...- de gyorsan a szavába vágtam és a szájára tapasztottam a kezem.
- Igen. Nem is egyszer. -mondtam neki mosolyogva.
- Wow! Hihetetlen a pasi.
Nevetve mentünk ki, ahol láttam, hogy Mia már elhagyta az asztalt, és Missy-t Harry és Melissa macskáját gyötörte. Az egész esténk nevetéssel és cukkolással telt. Olyan jó volt, mintha nem történt volna semmi, az elmúlt időben, újra azok a vidám emberek voltunk akik egy éve. Hajnali egyre értünk haza. Liam bevitte Miát agyába, majd visszajött a szobámba.
- Kérdezhetek valamit?
- Mond. - de közben már pakoltam le a párnákat és alváshoz készülődtem.
- Most, hogy Mia is tud rólunk, ideköltözhetek a szobádba?
- Hááát. El kell gondolkoznom rajta, de nem bánom gyere. -  mondtam és a nyakába ugrottam. Ő pedig velem együtt dőlt le az ágyba. Így aludtunk el.
 Reggel arra keltem, hogy finom forrócsoki és friss péksütemény illat úszott be az orromba. Mikor kinyitottam a szemem egy kicsit ideges Liam-mel néztem farkas szemet.
- Jó reggelt!
- Szia! - mondta és egy puszit nyomott az arcomra.
- Mi a baj?
- Semmi. Gyere együnk.
- Nem várjuk meg Miát?
- Nem anya beugrott és elvitte magukhoz a hétvégére. Remélem nem baj?
- Nem dehogy. Mi mit csinálunk ebben a négy napban?
- Arra gondoltam, hogy végre mutatkozhatnánk együtt.-  mondta miközben lehajtotta a fejét.
- Jó lenne! - mondtam és megsimogattam az arcát.
- Komolyan?
- Igen! - mondtam és magamhoz öleltem.

- Jaj! Majdnem elfelejtettem! - mondta és kiszaladt, amikor visszatért a kezében egy meseszép halvány színű rózsaszín rózsát tartott. - Virágot a virágnak! - majd félve felém nyújtotta.  Éppen bele akartam szagolni, amikor megláttam, hogy egy meseszép gyűrű csücsül a tetején. Ekkor Liam letérdelt az ágy mellé. - Tudom, hogy még korán van, de pont ma egy éve ismerlek és szeretlek. Azt szeretném, ha velem lennétek életem végig te és Mia egyaránt. Nem érdekel, ha éveket kell is várnom. Értetek, értünk várok, akár a végtelenségig. Akkor. Elizabeth Benett leszel a feleségem.
- Igen. - vágtam rá. Ő felhúzta az ujjamra a gyűrűt én pedig a nyakába vetettem magam. Nem érdekeltek a külsőségek. Csak ő számított és Én. Gonosz leszek, de ennek a leánykérésnek jobban örültem, mint az előzőnek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szerettem a férjem. Igenis, szerettem tiszta szívvel, de amit Liam iránt érezek az más. Marcus-t szerettem, mint testvért. Liam-et viszont őszinte és mély szerelemmel szeretem. - Így is akarsz? Kócosan, Disney tündéres pizsamában, csipás szemekkel?
- Csak így akarlak. - mondta és megcsókolt.

*********

Órákkal mindig még mindig az ágyban voltunk. Én Liam meztelen mellkasán feküdtem, ő pedig a szintén csupasz hátam simogatta. Csendben feküdtünk és figyeltük a kandallóban lévő lángokat.

- Liz!

- Mond!

- Nem kell hordanod a gyűrűt. - mikor látta a kérdő tekintetem folytatta. - Nem akarom, hogy a sajtó kikészítsen téged, mert ilyen korán eljegyeztek.

- Nem érdekel. Hordom.

- Mérges lennél, ha Miát is a nevemre venném?

- Tessék? - pillantottam fel rá.

- Nem akarom, hogy bármiben is hiányt szenvedjen. Nem akarom elhomályosítani a szüleitek emlékét, de nem akarok különbséget tenni közte és a születendő gyermekeink között.

- Miért? Lesznek?

- Hát szeretnék. Már el is képzeltem.

- Ó pedig a nők szoktak tervezni.

- De veled én  terveztem. Egy hatalmas kertes házat és legalább 3 gyereket, Mián kívül. 2 fiút és egy kislányt, ha lehet őt utoljára.

- Állj Nagyfiú! Előbb vegyél el.

- Rendben. Mit szólnál, ha elmennék vásárolni, kong a konyha. Utána meg átmennénk elmondani a többiekhez.

- Ez egy jó ötlet. - gyorsan elment öltözni. Mikor kinéztem, láttam, hogy a londoni idő megbízható. November ide-oda, szakadt az eső. Így felvettem az egyik bélelt gumicsizmám és vastagabban öltöztem. Mikor Liam is megjött nagyot nevettünk, mivel rajta egy vastag sötétlila pulcsi volt. Összeöltöztünk akaratunkon kívül. A vásárlás vicces volt. Liam csak egészséges dolgokat akart venni, de hála nekem került a kocsiba, csoki, chips, gumicukor és egyéb hasonló egészségtelen dolog. Mindent hazadobtunk és csak utána mentünk Melissáék-hoz.

Szerencsénkre mindenki ott volt. Zayn, Louis és Melissa épp azt tárgyalták, hogy miként kellene beadni a sajtónak, hogy eljegyezték és terhes. Harry és Tom x-boxoztak, Niall pedig nézte őket. Mikor megérkeztünk mindenki felbolydult. Egyszerre beszéltek.

- Elég!- kiáltotta el magát a vőlegényem. - Most, hogy mindenki idefigyel szeretnénk mondani valamit.

- Mond, hogy eljegyeztétek egymást és Te nem vagy terhes. túl sok hormon lenne nekem. - mondta Niall elég színpadiasan, viccnek szánva az egészet.

- Akkor örülhetsz. - mondta Liam.

- Mi? - kérdezte meg az összes fiú egyszerre.

- Igen, ma megkértem a kezét és igent mondott. - válaszolta Liam.

- Te meg sem lepődsz? - néztem a barátnőmre.

- Szerinted kivel ment gyűrűt választani? Kitől kérdezte meg, hogy mikor van itt az ideje megkérni a kezdet.

- Köszönöm. - mondtam és átöleltem.

Tudtam, hogy Liam-en kívül az akkor jelenlévők voltak azok, akikre, mindig és mindenben támaszkodhattam. Hiszen ők voltak a családom.

Tizenkilencedik rész

Üdv újra mindenkinek!
Hosszú szünet után végre ismét itt vagyunk, egy új résszel, ami nem is kicsit melankolikus, de remélem tetszeni fog nektek, mivel ezt a részt nem lehetett csak úgy átugrani.
Legyetek nagyon jók, megpróbáljuk időben hozni!
Millió puszi :*
c.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hát ilyen?

  A stúdióban voltam amikor Liz hívott. Az utolsó dalt vettük fel az albumra, amikor befutott a hír Marcus kórházba kerüléséről. Csapot papot otthagyva rohantunk Harry-vel, hogy támogathassam barátnőm, akinek egy hónap házas élet sem jutott. Pont három hete volt az esküvő és minden olyan csodásnak látszott. Marcus boldognak tűnt, Liz pedig nagyon jól tartotta magát, mivel tudta, hogy Liam vár rá, akármennyi ideig is tartson ez a jelenlegi állapot. És tudom, hogy ez nagyon gonosznak és számítónak hathat, ám egyikük sem kívánta a férfi halálát. Mi pedig, többiek mindent megtettünk, hogy minél több szép és jó emléket vigyen majd magával az itt eltöltött időkből. Próbáltuk varázslatossá és elviselhetővé tenni a szenvedéseit, de igazán csak Liza tudta felvidítani. Így borzasztó volt barátnőm zokogástól remegő hangját hallani a telefonban, majd átélni a végtelenségbe nyúló perceket a kórházig. Nagyon aggódtam érte és féltem, hogy összeroppan. Egész végig szerelmem kezét szorongattam és olyan erősen fogtam, hogy ujjaim belefehéredtek.

   Az úton zötykölődve végig az járt a fejemben, hogy én mit tennék, ha Harry-t vinnék kórházba, tudván, hogy csupán pár órája van hátra. A gondolatra pár könnycsepp gördült le az arcomon, amiket azonnal le is töröltem onnan őket, mert nem akartam, hogy Liz lássa rajtam, hogy én is szétestem egy picikét. Amint odaértünk nekiestem a recepciósnak, hogy árulja el, melyik emeleten van Marcus, de ő csak hümmögött és lapozgatott egy jegyzettömböt. Mire végre kinyögte az emeletet és a szobaszámot már majdnem könyörögtem neki. Fellifteztünk és őrült módjára láttam neki keresni a szobát, amit nem is volt már olyan nehéz megtalálni. Halkan kopogtam és mielőtt benyitottam volna gyorsan megcsókoltam páromat és megkértem, hogy hozzon kávét, mivel biztos voltam benne, hogy Liz is értékelne egy keveset.

-  Hogy van? - kérdeztem az ajtóban állva, mire barátnőm rám kapta tekintetét. Szemei könnyesek voltak és vörösek, sminkje el volt mosódva, haja pedig ezer felé meredezett. Hozzá rohantam és szorosan átöleltem, mire kitört belőle a zokogás, amit zakóm vállpárnája tompított picikét.

-  A doki.. azt... mondta, h-hogy..csak pár órája... maradt.

-  Sajnálom, Lizie. - Még szorosabban öleltem és szerettem volna megnyugtatni, de sírása egyre erősödött, míg végül Marcus fel nem ébredt. Megfogta felesége kezét lassan a szájához emelve egy apró puszit adott kézfejére és a világ legédesebb mosolyát küldte felé, amit valaha láttam. - Azt hiszem hagylak titeket beszélgetni - kezdtem hátrálni, majd meg sem várva barátnőm válaszát már ki is rohantam a helyiségből, ugyanis könnyeim újra előtörni készültek.

   A váróban ott ücsörgött Harry és Liam, mindketten nagyon idegesnek tűntek és ujjaikat tördelve meredtek maguk elé. Amint meghallották tűsarkúm kopogását felkapták a  fejüket és mindketten úgy bámultak rám, mintha egy szellem lennék. Szerelmem azonnal fel is állt és amint hozzá értem szorosan a karjaiba zárt. Láttam edzőmön, hogy ő is cudarul szenved, szerettem volna elmondani neki, hogy minden rendben lesz, ne aggódjon, de egyszerűen nem jött ki hang a torkomon. Arcomat Harry kabátjának vállába fúrtam és engedtem, hogy tehetetlenségem és félelmem utat törjön magának. Féltettem Liz-t és tudni akartam, hogy mi lesz most. Utáltam még csak belegondolni is, hogy ilyen fiatalon özvegy legyen, de Marcuson már a csoda sem segíthetett, viszont vigasztalt a tudat, hogy Liam vele lesz és mindenen átsegíti.

Mind leültünk a váróban és némán figyeltük az elhaladó orvosokat és nővéreket, akik munkájukat végezve rohantak mindenfelé. Olyan szorosan fogtam Harry kezét, hogy ujjaim elfehéredtek, de nem akartam eltávolodni tőle, a legkevésbé sem. Ott akartam tudni magam mellett az életem hátralévő összes percében és ha belegondoltam, hogy akár ő is lehetne olyan beteg, mint Marcus, a torkom újra elszorult. Elképzelni, hogy elveszíthetem, akkor mikor annyi idő után végre az enyém lehetett és sem Preston, sem senki más nem árthat nekünk, egyszerűen elviselhetetlennek éreztem. 

Könnyeimen keresztül néztem fel rá, mire azonnal felém kapta pillantását. Tekintetében aggodalom és féltés vegyült, de mosolygott, hisz biztatni akart, de nem igazán sikerült. Minden büszkeségem és elvárásom sutba dobva, ügyetlenül elé térdeltem és mindkét kezét a tenyereim közé fogtam. Persze, nagyon furán néztek ki hosszú ujjai az én apró kezeimben, de mégis tudtam, hogy az az a kép, amit életem végéig elnézegetnék. Először nagyon furán nézett rám, nem nagyon értette mit akarok.

- Harry..., ennek nem így kellene lenni, nem ez a helyes módja és ideje, de ha belegondolok, hogy ez most akár velünk is történhetne, nos akkor rettegni kezdek, hogy elveszíthetlek, pedig én veled szeretnék megöregedni és szeretnék nyolc gyereket és három kutyát és mindent, ami nekünk közösen lehet. Egy percet sem akarok nélküled élni, remélem ezt tudod. Szeretném, ha elvennél feleségül... – tétován fejeztem be a mondatot, mivel nem tudtam, hogy fog reagálni, de csupán annyit tett, hogy felállított, az ölébe vont és szorosan magához ölelt. Nem tudom, hogy ez most igen vagy nem, viszont szívének egyenletes ritmusa és az aura, ami körbevett minket, az valahogy megnyugtatott.
- Olyan kis buta vagy, szerelemem – suttogta fülembe, hangjában mosoly bujkált, mégis biztos voltam benne, hogy komolyan gondolja. – Persze, hogy elveszlek feleségül, sőt rendesen meg is kérem a kezed, de ez nem a megfelelő idő erre. Legyen egyelőre elég, hogy egyetlen percre sem akarok tőled elszakadni és csak akkor lesz esküvő, ha lehet négy kutyánk meg egy macskánk. – Válaszára halkan felkuncogtam, amit mellkasába fojtottam, mivel ez volt a lehető legrosszabb időzítés, ugyanis barátnőm bukkant fel a folyosó végén.

  Tudtam, hogy vége. Láttam arcán az elgyötörtséget és a fájdalmat. Azonnal kibontakoztam szerelmem öleléséből és Liam-et megelőzve zártam karjaim közé a törékeny lányt, akinek vállai remegtek a zokogástól, arca pedig forró volt, le mertem volna fogadni, hogy a sok sírástól megbetegedett. Leültettük egy székre a váróban és vizet adtunk a kezébe, de szinte azonnal vissza is utasította azt. Borzasztó látvány volt és még rosszabb volt azt a tehetetlenséget érezni, ami mindnyájunkra rátelepedett a gyászoló lány körül. Laim szorosan ölelte magához, de ő csak ült és szipogva meredt a semmibe. 

  Egy idő után kijött az orvos, aki a személyes holmikat adta oda, amiket én vettem át, majd alá kellett írnom a hamvasztási engedélyt is, mivel még hetekkel korábban megállapodott Marcus és Liz, hogy ez lesz a legjobb megoldás. Az volt az egyetlen kérése, hogy a hamvakat szórjuk a Temzébe, amit természetesen teljesíteni is szándékoztunk. Késő este mentünk haza, barátnőm akkor este nálam aludt, az öcsém pedig elhozta a kicsit, hogy nővérével lehessen. Egy szobában aludtak és nem tudom meddig volt fönn, de sokáig égett a szobában a lámba. Párommal a nappaliban ültünk, a tv halkan búgott és csak beszélgettünk. Apró semmiségekről, jóformán jelentéktelen volt az egész, csupán élveztük egymás társaságát és olyan közel ültünk egymáshoz, hogy éreztem pólóján keresztül szívének dobogását.

- Holnap érkeznek Marcus szülei, itt akarnak lenni a szertartáson. Azt hiszem meg kell szerveznem egy kisebb ebédet a barátoknak és hozzátartozóknak. A sajtóval is közölni kell, hogy meghalt. Hihetetlen, hogy pár hónapja még egy duetten dolgoztunk... – csóváltam hitetlenkedve a fejem és megpusziltam Harry csuklóját, ami vállamról lógott le.
- Ha nem derül ki, hogy beteg, szerintem észre se vesszük. Úgy értem annyira életerős és fiatal volt.
- A betegség nem válogat. Általában mégis a legjobb embereket szemeli ki magának, akik megérdemelnék, hogy éljenek tovább.
- Úgy örülök, hogy Liam itt lesz neki. Szüksége van egy biztos pontra, ami köré építkezhet, hisz annyira törékeny.
- Biztosan jó gondjuk lesz viselve. Neki is és Mia-nak is. Liam nagyon szereti őt.
- De nem jobban, mint én téged. – Komolyan nézett rám, majd megpuszilta orrom hegyét, amitől elfintorodtam, ugyanis leheletének hagyma szaga volt (hagymás pizzát vacsorázott).
- Nem élném túl, ha elveszítelek és tudom, hogy ezt már mondtam, de komolyan gondolom. A fél vesémet is neked adnám ha kell – néztem rá kitágult szemekkel, mire felnevetett.
- Miért pont a fél vesédet? – kérdezte és letörölt egy könnycseppet az arcáról.
- Hé! Nem azért mondtam, hogy szórakozz rajtam. Én fél vesével tudok élni és ha neked szükséged lenne rá egyszer, akkor a másikat neked adnám.
- De nem is egyezik a vércsoportunk...
- És akkor? Örülj, hogy annyira gondoskodom rólad, hogy neked akarom adni! – sértődötten megcsaptam mellkasát, mire ő lefogott és óvatosan megcsókolt. Csókjának is hagyma íze volt, de nem érdeket, mert olyan közel volt hozzám, hogy már attól is jobb kedvre derültem.
- Boldog vagyok a tudattól, hogy nekem adnád azt a vacak vesét. Én mindenem neked adnám, ha ezzel megmenthetném az életed... – olyan halkan suttogott, hogy én is csak alig értettem, de szemeim azonnal könnybe lábadtak és ellöktem magamtól.
- Hülye! És akkor én mégis mit csinálok nélküled?
- Csak vicceltem, te kis buta. – Elkapta a derekam és újra ölelésébe vont, majd kuncogva folytatta. – Sosem engedném, hogy nélkülem élj. Még nincs nyolc gyerekünk, négy kutyánk és egy macskánk.
- Neked is csak a hülye macska számít.
- Szeretlek életem... Mindennél jobban – ezt újra csak nekem mondta amitől megenyhültem és felé fordulva megcsókoltam.

  Másnap reggel a kanapén ébredtem arra, hogy fejem kicsit lelóg és nagyon melegem van. Felevickéltem, hogy rájöhessek mi ennek a forrása és akkor tudatosult bennem, hogy félig Harry alatt aludtam egész éjszaka. Lábaink össze voltak gabalyodva, sőt még egy pokróc is volt ránk terítve, bár nem emlékeztem, hogy betakaróztunk volna. A konyhából édes illatok szálltak és halk dudorászás szűrődött ki. Azonnal felismertem a hangot, Louis főzőcskézett, akinek fals énekéhez hamarosan csatlakozott koreográfusom, Niall is, akinek viszont már egészen tűrhető hangja volt. Nagy nehézségek árán végül is kijutottam a helyiségbe, ahol további személyek fogadtak. Liam csöndesen szürcsölt egy bögre kávét, Zayn pedig a sarokban telefonált, félig nekidőlve a hűtőnek. 

- Hallottuk mi történt Marcus-szal. Szegény Lisa... – morfondírozott a palacsintájába Niall és mintha el sem hinné, hogy az énekes már nincs többé.
- Igen, az éjszaka ment el – válaszoltam halkan, majd töltöttem magamnak egy csésze teát és leültem Liam mellé, aki érkezésemre összerezzent és kialvatlan, vörös szemeit rám emelte – Mennyit aludtál az éjszaka?
- Talán egy órát, esetleg kettőt. Nem vagyok benne biztos. Azt vártam, hogy felhív, de nem történt semmi.
- Neked nem kell virrasztani a telefon mellett. Sokkal inkább hasznodat veszi, ha nem úgy nézel ki, mint egy zombi.
- Felébredt már?
- Én is csak most keltem, de felmehetsz megnézni, ha szeretnéd. A régi szobájában alszik. – Megpróbáltam minden erőmet összeszedni, hogy egy bátorító mosolyt kipréseljek, de nem jött össze csupán egy gyérnek is alig mondható fintor.

  Liam azonnal felpattant és elrohant, már csak távolodó lépteit hallottuk előbb a nappaliban, majd a lépcsőn, végül ajtó nyílt és halkan csukódott. Kicsivel később Harry jött be a konyhába, nagyon rosszul nézett ki, látszott rajta, hogy nem neki való a kanapén éjszakázás, de senki nem szólt semmit. Némaságba burkolózva reggeliztünk, közben öcsém is lejött, hogy felvigyen a szobájába egy nagy halom palacsintát és narancslevet, majd el is tűnt a barlangjában újra.

Nagyjából fél órával később jött le barátnőm Liam és Mia kíséretében. A kicsi jóformán semmit nem fogott fel az egészből, de Liz nagyon rossz állapotban volt. Olyan szorosan ölelte Liam-et, amennyire csak tudta, szinte egymáshoz préselődtek, de ez sem őt, sem a férfit nem zavarta. Niall játszott a kicsivel a nappaliban, míg mindenki befejezte az evést, majd én elvonultam megszervezni a másnapi állófogadás szerűséget a hamvasztás utánra, míg a többiek csak lézengtek a lakásban. Annyira egyikünk sem ismerte, még is olyan volt Marcus halála, mint egy torpedó, ami minden vidámságot szétbombázott az életünkben. Valamennyire szerintem mind valaki olyanra gondoltak, aki kedves a számukra és annak elvesztésére, valamint az azzal járó űrre, ami olyan, mint egy fekete lyuk és mindent kiszippant az emberből.

  Késő délután érkeztek meg Marcus szülei, akik szintén nem voltak a legjobb állapotban. Mrs. Brooks azonnal a kórházba akart menni, így férje és Liz elkísérték. Nem hittem a szememnek, mikor barátnőm önként belement de nem szóltam semmit. A kórház óta alig tudtunk egy pár szót váltani és már nagyon szerettem volna beszélgetni vele, vagy csak megölelni, de nem volt rá alkalmam. A házban szinte minden megbénult, a fiúk hazamentek, egyedül Harry és Liam maradtak, hogy a kicsire vigyázzanak, de ennyi. Tom a szobájába zárkózva ücsörgött egész álló nap én pedig úgy tébláboltam, mint egy élőholt. Lelkiekben készültem a másnapi szertartásra és a fogadásra, amire végül nálam került sor.

  Másnapra az egész világ ettől volt hangos és az előző napi felhajtást csak még nagyobb követte. Mindenki ott akart lenni a temetésen, de erre nem volt mód. A lakása bejáratát ellepték a macik, gyertyák, koszorúk és más emléktárgyak. Néma megemlékezéseket tartottak éjszaka és minden közösségi portál a „ fiatal énekes tragikus hirtelenséggel történt halálá „ -ról írt. A zenecsatornák egy órán keresztül csak az ő zenéjét játszották és megemlékező videók készültek szerte a világon.

  A szertartás zárt körű volt, ahová még én sem mehettem el, de azt hiszem nem is bántam, hisz csak még jobban lehangolt volna. A nappaliban vezényeltem a hideg tálak és a sütemények lepakolását, valamint a személyzetnek adtam utasításokat, hogy mit hogyan csináljanak. Délután háromkor megérkezett a család többi tagja, akik nem voltak a szertartáson és Lizáék is hazaértek. Barátnőm falfehér volt és ahogy átöleltem még mindig tüzelt a homloka és az arca. Szerettem volna ágyba parancsolni, de nem engedett és végig ott maradt, egészen, míg az utolsó vendég el nem ment, sőt még az elpakolásban is segített volna, ha nem gyengül le annyira, hogy Liam-nek nem kell felvinni az emeletre és lefektetni.

  Másnap reggelre pedig orvost hívtam hozzá, aki alaposan leszidta barátnőmet, amiért nem pihent többet. Nem volt testileg beteg, inkább lelkileg merítette ki ez az egész és a teste így reagált, jelezve, hogy itt az ideje szünetet tartani. Az én feladatom lett volna ápolni, de Liam nem engedte és lezavart, hogy inkább legyek Harry-vel, míg ő ápolja szerelmét. A nappaliban meg is találtam páromat, aki egy hatalmas töröközőben dörzsölt valamit. Mellé telepedtem és értetlen arckifejezéssel bontottam szét az anyagcsomót. Egy kiscica volt a halom belsejében, teljesen elázva az idő közben kinn tomboló vihartól, de szerelmem gondoskodásának köszönhetően már jó kezekben volt.

- Honnan van? – kérdeztem értetlenül.
- Itt gubbasztott az eresz alatt, gondoltam nem bánod, ha befogadom. Így már megvan közös jövőnk első alapköve. Van egy macskánk. – Átszellemült magyarázásán és csillogó szemeim nevetnem kellett, de kis idő múlva láttam, hogy komolyan gondolja, így megszüntetve köztünk a távolságot megcsókoltam.
- Akkor lassan majd elkezdhetünk dolgozni a nyolc gyereken – kuncogtam csókunkba, mire ő egyetértően bólintott és elmélyítette előző csókunkat. Tudtam, hogy biztonságban vagyok mellette és élveztem azt a pillanatnyi békét, ami nekünk adatott, remélve, hogy ezek után már minden rendben lesz.

Csúszás

Sziasztok!

Ma kivételesen nem résszel jövünk. Sajnálatos módon ma sem tudunk részt hozni, mivel mind a kettőnk feje felett összecsaptak a hullámok.

Hol ez, hol az állja útját folyamatosan az írásnak. Reméljük nem haragszotok meg ránk, ezért. 

 HA minden jól megy, jövő héten már lesz rész, és mivel tudom miről fog szólni, biztosíthatlak titeket, kárpótolni fog mindenkit, a "nyári szünetért". :)

Reméljük nem veszítettünk el titeket.

Millió puszi:

                H.

Tizennyolcadik rész

Sziasztok!
Itt is az új rész, bocsánat a csúszás miatt, de nem tudtam hamarabb hozzni.
Remélem mindenki tetszését elnyeri a rész. Mint mindig most is hagyhattok magatok után nyomot ( pipa vagy hozzászólás formájában :D ).
Amúgy Christinával, készülünk nektek egy meglepetéssel, de ahhoz meg kell várnotok, hogy ennek a blognak vége legyen. Ami nemsokára el is érkezik.
Jó hétvégét. Millió puszi.
H. :*




Boldogan éltek, amíg meg nem haltak...

Marcus-t kiengedték a kórházból, de csak azzal a feltétellel, ha rendszeresen elmegy orvosi vizsgálatra. Így minden nap mentünk az orvosához, aki megpróbálta bennünk tartani a lelket. Ám az esküvő előtt egy héttel közölte, hogy már a tüdején és a nyirokcsomójában is vannak áttétek. Mind a ketten összetörtünk. Egyik nap láttam Marcuson, hogy nagy fájdalmai voltak. Meg is említettem ezt az orvosnak, aki azt mondta, itt az ideje a morfium injekcióknak, már csak így tudja elviselni a fájdalmat. Mia rengeteget volt vele, ám láttam, hogy előtte megpróbál erősnek lenni, de már nem megy, így kicsi nagyon gyakran volt Mel társaságában.

  Apropó Melissa. Az ő élete kezd végre helyreállni. Harry és ő együtt vannak, már nem titkolják a szerelmüket senki elől. Így a sajtó nagyon hamar a szájára vette őket, de ez egyiküket sem zavarta, boldogok voltak. Együtt fejezték be Melissa Angel című lemezét is. A legszebb, hogy Melissa titokban rárakatta Harry egyik számát, amit akkor írt amikor, ők külön voltak. Így a Don't let me go lett az ő daluk. Annyira boldogok voltak. Örültem nekik, de irigy is voltam rájuk. Sugárzott róluk a boldogság, ami nekem nem adatott meg. Boldog voltam, mert azzal, hogy hozzámegyek örömet okozok Marcus-nak. Viszont én nem leszek az, engem csak egy valaki tudna boldoggá tenni, Liam. De ő még messzebbre fog kerülni azzal, hogy férjhez megyek.

  Melissa, Harry és a húgom közösen intéztek mindent, az esküvő körül. A helyszínt, a tortát, a zenekart, a vendégeket mindent. Nekem csak rá kellett bólintanom. Egyedül a ruha volt az, aminek a kiválasztásában szervesen részt kellett vennem. Igazából mindenki tudta, hogy nem szerelemből megyek férjhez, mégsem szólt senki egy szót sem.

Az esküvő előtti napon Melissa közölte Marcus-szal, hogy sajnálja, de el kell, hogy raboljon, mivel a babona szerint nem tölthetjük együtt az estét. Így Marcus a barátaival és egy orvossal töltötte az esküvő előtti utolsó órát, még én Melissa házában kötöttem ki. Mindenki nagyon izgatott volt körülöttem, nem értettem mire. Bezártak a szobámba, azzal a mondattal, hogy nem jöhetek ki, amíg a meglepetésem készítik. Közöltem velük, hogy nem vágyom semmire. 10 óra körül arra riadtam, hogy valaki kinyitja az ajtót.
- Ki az? - kérdeztem meg rettegve.

- Nyugi! Én vagyok az! - mondta a barátnőm. - Menj és öltözz át a fürdőben lévő ruhába. - mondta és betolt az említett helységbe. Ahol egy nagyon szép halvány rózsaszín selyem hálóing és köntös volt kikészítve. Gyorsan belebújtam. Éppen kifelé indultam amikor berontott a barátnőm, és elkezdte csinálni a hajam. Igazából csak oldalra font egy tincset és behullámosította azt.
- Elmondanád végre,, hogy mi ez?
- Egy meglepetés. Remélem nem fogsz érte haragudni. - mondta szégyellősen. - Kövesd a gyertyákat és eljutsz a meglepetésig. - nem értettem mire gondol. Ekkor kilökött az ajtón és megláttam. A házban teljesen sötét volt, kivéve a lépcsőket megvilágító mécsesek. Melissa azt mondta, hogy kövessem őket. Azok pedig kivezettek a lakásból, ki egészen a kertig, ahol a legnagyobb meglepetésemre, egy mese látványa fogadott. A fákra égők voltak feltéve, középen pedig egy hatalmas leeresztett oldalú hófehér selyemsátor volt. Oda is követtem a fényeket, amikor beértem ledöbbentem. Itt is mindenhol égők voltak, virágok és párnák, a földet pedig egy vastag szőnyeg borította.. Nagyon romantikus volt, láttam bent sütiket, gyümölcsöket. Megdöbbenésemre a kinti hideg ellenére itt nagyon jó meleg volt, habár nem láttam sehol tüzet, ezért elkezdtem kutatni a hő forrása után. Ám nem a meleg forrását, hanem Liamet láttam meg, ahogyan bezárja a bejáratot.
- Mit csinálsz itt?
- Meglepetés. - mondja halkan és lehajtja a fejét.
- Ez a te meglepetésed?
- Igen.
- De miért? Én holnap férjhez megyek.
- Tudom.
- Akkor?
- Szeretlek.
- Liam. Férjhez megyek.
- Tudom, hogy Marcus rákos. - mondta ki és egyre közelebb jött.
- Mi?
- Melissa elszólta magát. Tudom, hogy nem vagy szerelmes.
- De szerelmes vagyok. - mondtam neki. Nem is hazudtam, hiszen őt szerettem.
- Kibe?
- Lényegtelen. - mondtam és elfordítottam a feje róla. Nem akartam, hogy lássa a kibuggyanó könnycseppjeim.
- Nem az. Nagyon is fontos. - mondta és felemelte a fejem. Elkezdte lesimogatni a könnycseppjeim. - Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek. Hibát követtem el, amikor Donna-val találkoztam. Ha hiszed, ha nem csak azért voltam vele, hogy tisztázzak mindent. Az a kép, amin úgy látszik, mintha lefeküdtünk volna, nem igaz. Aznap zártam le mindent, de ő nem akarta és nekem esett. Ne haragudj, hogy elrontottam mindent. Sze-ret-lek. - mondta és minden egyes szótagra lecsókolt egy-egy könnycseppet az arcomról. Végül pedig megcsókolta a szám. Nem bírtam tovább átkaroltam és viszonoztam a csókját. Csókolt, ahol ért, annyira más volt, mint amikor Marcus tette ezt. Most éreztem, hogy a szívem örült zakatolt a szívem, a gyomromban a pillangók őrült táncba kezdtek. Éreztem, ahogy letolja a köntösöm, de gyorsan megállítottam.
- Nem szabad. - tiltakoztam, de közben hagytam lecsúszni az említett ruhadarabom. - Nem tehetem meg ezt Marcus-szal.
- Rendben. Tiszteletben tartom. De tud, hogy szeretlek és várok rád.
- Komolyan gondolod?
- Igen. - mondta, majd látva, hogy nem válaszolok ellépet mellőlem. Lehajtotta a fejét és elindult kifelé.
- Liam! - mondta és megfordult.
- Én is szeretlek! De félek. Félek attól, hogy megint megtörténik, hogy elhagysz.
- Nem fog megtörténni. Ígérem. - mondta és visszasietett hozzám.
- Nem akarok több hazugságot. - mikor ezt mondta az arcomat simogató keze megállt a mozgásban. Éreztem, hogy van valami van. - Liam? Mi az?
- El kell mondjak valamit. - éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul. - A munka helyed a Leeyum P. ...
- Igen?
- Az én cégem. - suttogta halkan.
- Tessék?
- Az én vállalatom. Azért vettelek fel, mert nem akartam, hogy bármiben is hiányt szenvedjetek Miával. Tudtam, hogy tőlem nem fogadsz el pénzt, így cselhez folyamodtam és alkalmaztalak. Nem akartalak becsapni, de így volt biztos anyagi háttered...- még folytatta  volna, de a szájára tettem az ujjam.
- Ne folytasd. Mérgesnek kéne lennem, de nem tudok az lenni. Szeretlek.
- Szökj el velem.
- Ha nem lenne a helyzet megtenném, de megtenném.
- Rendben várok.
- Nem kell sokáig. - suttogtam halkan.
- Miért?
- Áttéteket találtak nála. Alig van hátra egy hónap.
- Őszintén sajnálom.
- Köszönöm.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Itt maradsz velem reggelig? Nem kell semmit tennünk, csak maradj velem, addig amíg el nem visznek mellőlem. - elkezdtem mérlegelni, hogy mi a helyes. Ám úgy döntöttem ideje önzőnek lennem.
- Igen maradok.
Ekkor odaálltam mellé ő pedig lehúzott a szőnyegre. Nem tettük meg. Nem tartottuk tisztességesnek Marcus-szal szemben. Nagyon sokáig beszélgettünk. Egyszer csak elnyomott minket az álom. Arra keltünk, hogy Melissa ébreszt minket. Fájóan, de elváltunk egymástól. Liam elment, hogy elkészüljön az esküvőre.

Melissa pedig feltuszkolt az emeletre. Ott gyorsan le kellett fürdenem, mivel a kozmetikus, a fodrász és egy egész szépészeti stáb várt rám. Nagy nehezen, de rávettem magam, hogy neki fogjak a készülődésnek. A a fodrász megcsinálta a hajam. Utána pedig a sminkes vett kezelésbe. Nagyon halvány sminket kértem. A fodrásznak sem engedtem meg, hogy pudlit csináljon belőlem. Nagy nehezen embert faragtak belőlem. Aztán megérkezett a szalonból a ruha. Azt is gyorsan rám adták és már is készen álltam. Minden annyira szép és tökéletes volt, de én mégsem éreztem annak. Talán, ha Liam várna az oltárnál más lenne. De nem ő lesz ott, hanem Marcus. Nem hagyhatom őt cserben. A gondolataimból Mel szavai térítettek észhez.
- Itt az ideje menni.
- Tessék?
- El kellene indulnunk.
- Jó.- mondtam és  gyönyörű fehér ruhámban felálltam, majd elindultam kifelé, amikor elkapta a karom. - Csak legyél kicsit boldogabb. - majd elindultunk a végső irányba.
A saját esküvőmre alig emlékszem. Tudom, hogy szép volt, mivel a barátaim a szívüket-lelküket beleadták a szervezésbe és a kivitelezésbe. Egész este pókerarcban ültem, hogy senkinek ne tűnjön fel a kétségbeesésem. De ki érezte volna magát jól a helyemben? Az agyam tudta, hogy helyesen cselekszem, a szívem nem. Boldog voltam, mert Marcus-t hosszú idő után újra boldognak láttam, viszont elkeserített a tudat, hogy nem Liam-mel vagyok. Észre sem vettem és már a lakás felé tartottunk. Láttam, hogy a férjem nagyon kifáradt, de rettegtem. Hátra van a nászéjszaka. Hogy miért féltem tőle? Nos, még soha életemben nem feküdtem le senkivel. Az első alkalmat az igazival képzeltem el.
Remegő lábakkal értünk fel a lakásba, ahol elmentünk átöltözni. Felvettem a Melissa által elcsomagolt hálóinget és óvatosan lépdeltem Marcus szobája felé. Ahol halk kopogtatás után benyitottam.
- Szia! - mondtam halkan.
- Gyere beljebb ne ácsorogj ott! - mondta halkan és felállt. Rajta pedig egy selyem pizsama volt. - Istenem te félsz! -mondta majd elkezdett köhögni.
- Nem én....
- Te rettegsz. Most elmondom. Nem fekszem le veled.
- Baj van velem?
- Nem. Te egy angyal vagy. Tudom jól, hogy még nem voltál soha senkivel.
- De... - ám feltartotta a kezét és folytatta tovább.
- Ez a jog nem engem illet, hanem Liam-et.
- Tessék? - nyeltem nagyot, de a könnyeim nem tudtam visszaszorítani. Ő pedig odajött és letörölte azokat.
- Tudom, hogy azért vagy velem, mert boldognak akarsz látni, de így te nem vagy az. Te Liam-et szereted. Látszik, ahogy egymásra néztek. Minden apró mozdulatotok erre utal.
- Ne haragudj, én nem ezt akartam.
- Nem te azt szeretnéd, ha én boldog lennék. Az is vagyok, és örülök, hogy a feleségem vagy, habár tudom, hogy nem sokáig.
- Marcus!
- Ez az igazság. Nem akarom, hogy sokáig gyászolj. Szeretném, ha boldog lennél. Most pedig gyere feküdjünk le aludni, nagyon kifárasztott a mai nap.
Azzal pedig magával húzott az ágyba, átkarolt és úgy merült álomba. Én nem tudtam, a bűntudtaom nem hagyott álomba merülni. Szégyelltem magam az érzéseim miatt, hiszen már a férjem előtt sem tudtam letagadni azokat. Csendben elkezdtem sírni, arra gondolva, hogy mi lesz velünk ezután. Szerettem Liam-et, de nem kívánhatom Marcus halálát sem. Elalvás előtt az jutott eszembe, vajon meddig leszek még 'boldog' ifjú feleség, és azután szomorú özvegy.

Tizenhetedik rész

Aloha!
Meghoztam a mai frisset, amit sikeresen időre pontra tettem.
Remélem tetszeni fog és írtok nekünk véleményt. :D
Legyetek jók a hétvégén és pihenjetek sokat, mert én ezt fogom tenni.
Sok ölelés és puszi:*
Christina.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Vissza az életbe

  A hír mindenkit teljesen lesokkolt, de a legnagyobbat még senki nem tudta és Liza azt is akarta, hogy titokban maradjon. Így ezt titokban is tartottam, bár nagyon szívesen lefejeltem volna Liam-et, aki nap mint nap pocskondiázta Marcus-t, amiért elveszi az ő Liza-ját. Bosszantó volt, minden edzésen hallgatni, hogy mennyire bánja már és, hogy mit miért meg így tovább.

   Egy hete volt az leánykérés és azóta valahogy megpróbált mindenki hozzászokni az új helyzethez. Én sokkal felszabadultabb lettem és végre visszatértem az edzésekhez és az énekléshez, valamint Zayn újraszervezte a turnét, ami Liza és Marcus esküvője után kezdődik, Londonban. Az új albumon is elkezdtem dolgozni és titokban a meg nem született gyermekemnek akartam dedikálni az egészet. Erről senki nem tudott, de számomra ez az egy módja maradt az emlékezésnek és az album címe is a gyermek nevét kapta, amit Harry választott ki.

   Mikor megtudtam, hogy neki kellett eltemetni, az teljesen összetört. Utána mondta Liza, hogy részegen szedték össze a kicsi sírja mellől a szívem szakadt meg. Csak szerettem volna megbeszélni vele és elmondani, hogy nagyon sajnálom, de szükségem van rá. De bármennyit próbáltam, nem vette fel a telefonját és nem jelentkezett. A fiúk szerint nagyon szenvedett, ám nekem nem volt honnan tudjam, hisz több, mint egy hónapja nem láttam. Az albumra a dalokat egyedül alkottam, hisz nem volt partnerem és azt hiszem jobb is volt így, mert legalább az összes bánatomat kiírhattam magamból.

   Preston ügyében megkezdődött az eljárás és az ügyvédeim azt mondták, hogy még annál is többről van szó, mint amiről én tudtam, ugyanis kiderült, hogy az albumok bevételéből és a jegyárakból is jó sokat zsebre tett, így sikkasztásért is legalább 10 év börtön elé néz. A tárgyalás napján be kellett mennem vallomást tenni, amit szemrebbenés nélkül meg is tettem. Azt akartam, hogy az a szemétláda megkapja, amit érdemelt, minden egyes percért, amit miatta kellett szenvednem. Végül harminc évet kapott, de jó magaviseletért húsz év múlva feltételesen szabad lábra helyezhetik. Nem tartottam elégnek a büntetést, viszont boldoggá tett, hogy rács mögé került az a mocsadék. A tárgyalás után egyből a temetőbe mentem és vittem friss virágot Angel sírjára. Mióta kiengedtek a kórházból, minden héten megtettem, mivel az volt az egyetlen emlékem a soha meg nem született lányomról. Szerencsére soha nem futottam bele Harry-be, mert bár beszélni akartam vele, nem voltam abban az állapotban, hogy megtegyem. De amióta legjobb barátnőm felrázott és kitépett a depresszióból végre úgy érzetem, újra én vagyok és végre el tudom intézni.

   Liz engem bízott meg az esküvő részleteinek kidolgozásával, ugyanis ő nagyon elfoglalt volt és nem tudta rávenni magát, hogy azzal a munkával foglalkozzon, ami hozzá köti egy haldoklóhoz. Szerette Marcust, láttam rajta, de az nem ugyanaz volt, mint ahogy Liam-re nézett. Rá annyi szeretettel nézett, vágyakozással és szomorúsággal, hogy akárhányszor együtt láttam őket, szerettem volna jól megrugdosni mind a kettőt, hogy térjenek már észhez, de nem lehetett. Marcus-nak törődésre és szeretetre volt szüksége, ami a pici és Liz meg tudtak neki adni, még akkor is, ha barátnőm nem szerelmemmel szerette. A férfinak ez is elég volt. Már lefoglaltam a termet az esti fogadáshoz, beszéltem az anyakönyv vezetővel és a pappal is. Az esküvő végleges időpontját Április másodikára tettük, mert akkor már nagyon szép az idő és mert akkor volt a leghamarabb szabad időpont az étteremben, ahol a termet foglaltam. A menüt még ki kellett választani és a zenekar sem volt sehol, de a vendéglista legalább kész volt, így a meghívókat már megrendelhettem. Csak a szűk család és a barátok szerepeltek a listán, viszont így is összejött a száz fő.

  Épp tortakóstolóra készültem, hogy végre azt is letudhassam. Hajamat begöndörítettem, így hullámos loknikban hullott vállaimra, Bőrnadrágot és fehér inget választottam, hozzá egy bézs bőrdzsekit, Fújt a szél és hideg volt, így egy kesztyűt is kerestem, meg a bokacsizmáimat, amiket vagy ezer éve nem hordtam. A tortakóstoló előtt még találkozóm volt a menedzsmenttel, hogy át tudjunk rágni még néhány dolgot az új albummal, a stúdiófoglalással és a turnéval kapcsolatban. Louis és Zayn már a terepjáróban vártak rám, amit Lee küldött értem. Benn egy biztonsági őr és a sofőr is ültek, amin nem lepődtem meg, mindig is odafigyeltek, hogy a rajongóim ne közelíthessenek meg két lépésnél jobban. Az egyetlen probléma az volt, hogy épp attól nem védett meg senki, akitől kellett volna.

   Beszálltam, adtam két-két puszit a srácoknak, majd leültem velük szemben, ugyanis a kocsi belső tere úgy volt alakítva, hogy a két széksor egymással szemben legyen, így is megkönnyítve a beszélgetést. Mindketten kipihentnek és vidámnak tűntek, jókat poénkodtak a sofőr kárára sajnos.

-  A táncosokat már leszerződtettük a turnéra, jövő héten kezdődnek a próbák. A stadionok, ahol a koncertek lesznek hatalmasak és, amint megtudták, hogy újrakezded a turnét, azonnal minden jegy elkelt. Sőt, júliusra egy fesztiválfelkérést is kaptál. Ezt fogjátok ma Lee-vel és a többiekkel megbeszélni. Niall már teljesen be van zsongva, annyi új mozdulatot talált ki és egész koreográfiákat állított össze - mesélte Zayn izgatottan, miközben profihoz méltón, le sem vette szemét tabletjéről, amin éppen valami mailt pötyögött.

-  Két nap múlva sajtótájékoztatót tartunk, ahol bejelented az új albumod, utána lesz egy Swarovski fotózásod és egy Pepsi reklám, amit Adam Lambert-tel forgattok. Egy hét múlva pedig meg kell jelenned egy jótékonysági rendezvényen, majd intézünk egy partnert, utána adomány gyűjtő bál lesz az árvák számára a Városháza rendezvénytermében. Közben próbák és még egy fotózás valami órás céggel, valahová leírtam a nevét, majd elküldöm üzenetben, továbbá..

-  Azt hiszem ennyi elég lesz egyelőre - emeltem fel kezeimet ijedten.

-  Sajnálom, de nagyon sok mindent kell bepótolnod, míg nem voltál épp a toppon, az események nem álltak meg és nem győztem visszautasítani a reklámfelkéréseket.

-  Én is sajnálom, hogy ennyi bajt okoztam. Ígérem nem fordul elő többet - hajtottam le a fejem.

-  Erről nem te tehetsz, hanem az a szemétláda. Most viszont új erővel fogunk belevágni az egészbe. Mi a véleményed a saját parfümről? - vette elő Luo saját tabletjét és beindította.

-  Nem kell megvárnunk Lee-t? Úgy értem ezek az ő döntései is, nem?

-  Ezek az ő kérdései és szerette volna, ha átvesszük őket veled, mielőtt a Scala-ba érünk.

-  Ó, akkor nem öltönyös megbeszélés lesz, hanem reggeli? - vigyorodtam el és hátradőltem a kényelmes bőrülésen.

-  Igen, mivel nagyon rég ebédelt együtt az egész csapat.

-  Mármint az egész...

-  Harry is jön - válaszolta meg a fel sem tett kérdésem Zayn, amitől egyszerre fagyott meg bennem a vér.

-  Őt sem hagyhatjuk ki a megbeszélésből. És szerintem jó lesz, ha ti ketten végre találkoztok - magyarázta Luo mélyen a szemembe nézve.
-  És akkor mi lesz? Mégis mire számít mindenki, hogy mi fog történni?
-  Arra, hogy ti ketten végre kibékültök és újra összeáll a bomba duó. Ti ketten tökéletesek vagytok egymásnak és nagyon jó lenne, ha meg tudnátok beszélni a történeteket. Semmi értelme a múlton rágódni, hisz itt a jövő, mindkettőtök számára. - Zayn nagyon nyugodtan beszélt, szinte kirázott a hideg a szavaitól, de tudtam, hogy igaza volt, ezért elhatároztam, hogy a megbeszélés után elhívom Harry-t a tortakóstolóra, hogy meg tudjunk beszélni mindent.

   A kocsi leparkolt a Scala előtt, mi pedig mind kiszálltunk. Állt ott egy kisebb csoport rajongóm, akikekkel képeket csináltam és aláírásokat adtam meg ölelgettük egymást egy kicsit, majd végül bementünk. Nem volt nehéz rájuk találni, ugyanis az ő asztaluk volt a leghangosabb. Liam és Niall veszekedtek valamin, Lee telefonált, míg Harry hangosan röhögött a két hülyén. Amint észrevettek minket mind abbahagyták, amit épp csináltak és kedvesen mosolyogva vártak ránk. Menedzserem kihúzta a széket maga mellett, hogy le tudjak ülni, így pontosan közé és a fürtös közé kerültem. Nem mertem a szemébe nézni, féltem, hogy megvetést vagy rosszabbat találnék benne, így inkább frusztráltan méregettem kezeimet, amik ölembe ejtve hevertek és körmeimet piszkálgattam, amik már így is tövig voltak rágva.

-  Mel, úgy örülök, hogy végre visszatértél közénk. Nagyon hiányzott a kedvenc ügyfelem - köszöntött Lee széles vigyorral, mire hálásan rámosolyogtam.

-  Örülök, hogy még nem bontottad fel a szerződésemet.

-  Lelki problémáid voltak. Demi Lovato is lemondott majdnem egy egész turnét a betegsége miatt, neked is meg fogják bocsájtani, főleg, hogy az újonnan bejelentett turnéra már majdnem minden jegy elkelt. És nem mellesleg mindenki várja már az új albumodat.

-  Új album?! - fordult felém Harry meglepetten.

-  Igen, a mi kis angyalunk új albumon kezd el dolgozni hamarosan, amire teljes egészében ő írta a dalokat. a stúdiót Március 15-től foglaltam egészen Május elejéig, ha kell tovább is.

-  És mikor akartál nekem szólni, hogy már nincs igényed a szolgálataimra? - préselte fogai között idegesen, mire végre, először hosszú hetek óta a szemébe néztem. Ideges volt, zöld íriszei épp csak nem szikrákat szórtak és nagyon megrémültem attól, amit láttam. Kialvatlan volt és nyúzott, ő sem volt jobb bőrben, mint én, annyi szerencsém volt, hogy nekem segített az alapozó és a tonna púder, ami mind azt voltak hivatottak szolgálni, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy hobo.

-  Nem tudom, valahogy nem igazán jelentkeztél, hogy érdekel mi a szar van velem! - csattantam fel idegesen, mire mindenki ijedten kapta felém a fejét.

-  Már elnézést, de te sem igazán voltál ott, hogy megkérdezd, hogy éreztem magam, amikor a lányunkat temettem. Ott álltam egyedül, mint egy hülye és vártam, hogy felbukkansz, de e inkább elzárkóztál mindenki elől és le se szartad, hogy esetleg szükségem lenne rád! Mégis mit képzeltél? Hogy csak neked rossz? Azt hitted én nem érzek semmit? Hadd áruljam el, hogy nagyon is érzek és most az egyetlen dolog, amit érzek, az az utálat. Utálom, hogy nem szóltál terhes voltál, utálom, hogy az a szemétláda megtette veled azokat a dolgokat úgy, hogy senki nem szólt, hogy tehessek valamit érted. Utálom, amiért kizártál és utálom, hogy ennyire távoli vagy. De leginkább magamat utálom, amiért nem tudtalak megvédeni. - Látszott rajta, hogy minden védőfala lehullott, könnyei peregni kezdtek és ajkai remegtek, ahogy arcát tenyereibe temette, hogy kelljen még csak rám se néznie.

-  Nem tudom ki volt az, aki nem jött el a kórházba. Azt hittem együtt átvészelünk mindent és az alatt a két hét alatt az tartotta bennem a lelket, hogy esetleg majd ha hazaértem eljössz és meglátogatsz, mindent megbeszélünk és miután végre megszabadulunk Preston-tól együtt újra kezdünk. Együtt..érted? Én mindent veled akartam csinálni... Mindent, az utolsó napig, de te úgy látom nem kívánsz velem megosztani semmit. - Már én is könnyeztem, de nem engedtem testemnek, hogy összezuhanjon és méltóságteljesen tűrtem, ahogy a négy fiú és menedzserem tátott szájal néznek ránk és nem mondanak semmit. Nem tettek úgy, mintha nem hallanák, még csak meg sem próbálták eltitkolni zavarukat és döbbenetüket, ami kicsit engem is zavarba hozott, de abban a pillanatban végre kiadtam magamból a sok keserűséget, amit eddig tartogattam, hogy egyszerre zúdíthassam a nyakába.

-  Sajnálom, oké?! Nem lehet mindenki olyan erős, mint te! Összeroppantam és nem ment olyan könnyen a kilábalás, mint hittem. Napokig csak ültem és meredtem, nem akartam elhinni, ami történt, utána pedig egyszerűen féltem a szemedbe nézni. Attól féltem utálni fogsz és nem akarsz a közeledben tudni.

-  Hát, most már mindegy. Már nem is akarok a társaságodból. Mostantól a viszonyunk kizárólag munkaviszony lesz. Remélem megfelel - daráltam szárazon és próbáltam tartani magam, de már nem nagyon ment. Felpattantam és kirohantam a mosdóba, hogy rendbe hozzam magam.

   Úgy rontottam be a mosdóba, mintha üldöztek volna, nem is érdekelt, hogy ki néz, vagy ki akar megállítani. A kagyló szélére támaszkodtam és lehajtott fejjel mélyeket lélegeztem. Nem tudom mennyi ideig álltam ott, de egyszer csak karokat éreztem magam körül és valaki szorosan átölelt.Felnéztem és a tükörben Harry-t pillantottam meg, ahogy hátamra támasztott fejjel áll, nem tesz semmit, csak várakozik. Kibontakoztam öleléséből, szembe fordultam vele és karjaimat nyaka köré fonva újra hozzá bújtam. Annyira hiányzott az ölelése, a közelsége, hogy el sem tudom mondani.

-  Olyan hülye vagy... - suttogtam könnyezve inge vékony anyagába.

-  Mindketten azok vagyunk - nevetett fel kicsit, de orra be volt dugulva, így kicsit fura hangja volt.

-  Igazad van. Lehet akkor, hogy újra kezdjük? - Ráemeltem tekintetem és pillantásom összeforrt az övével, egy végtelen másodpercig, míg ajkai rátaláltak az enyémekre és tétova, kicsit esetlen csókba nem egyesültünk.  - Ezt igennek veszem - mosolyogtam csókunkba, mire ő eltávolodott tőlem egy kicsit és homlokát az enyémnek döntve nézett le rám.

-  Az új album... Komolyan nélkülem akarod befejezni?

-  Szeretnéd tudni mi lesz a címe?

-  Igen, ha szabad.

-  Angel. - Ahogy ajkaimat elhagyta a név lélegzete megakadt egy pillanatra, majd halványan elmosolyodott. - Ha szeretnél akkor segíthetsz. Még tervezek az albumra két dalt, de lehetséges, hogy rád is szükségem lesz.

-  Ezer örömmel. - Mosolya szélesebbé vált és még egy gyors csókot kaptam, mielőtt visszatértünk volna a többiekhez, hogy megbeszéljünk még néhány dolgot, mielőtt Lee mindenkit az útjára bocsájtott volna. 

   Elköszöntünk a többiektől és már nem a terepjáróval mentünk a tortakóstolóra, hanem Harry vitt el. Remekül szórakoztunk egész délután, de utána haza kellett rohannom egy kis edzésre, mert Liam diktátor nem engedett lazsálni és le kellett dolgoznom a sok édességet. Mikor hazaértem átöltöztem edző ruhába és csatlakoztam a már az edzőteremben váró edzőmhöz, aki idegesen püfölt egy boksz zsákot. Észre se vett, ugyanis hangosan dübörgött a zene, így egész közel tudtam menni hozzá.

-  Ha így helybenhagyod szegényt szét fog menni - szólítottam meg, mire azonnal megállt és ijedten nézett rám.

-  Sajnálom, ha szétmegy kifizetem.

-  Mondjuk el is mondhatnád mi bántja a lelked és hátha tudok segíteni.

-  Úgysem értenéd meg! - Lemondó volt a hangja, láttam a szemében a bánatot és azonnal tudtam miről van szó.

-  Egy próbát megér. Közben edzünk és a kettő együtt remek lesz. Fair ajánlat, nem?

-  Oké, de nem nyafogunk... - förmedt rám, majd elkezdett a futópad felé terelni. Mindketten elfoglaltuk a helyeinket, majd beindítottuk a gépeket. - Nem értem miért megy hozzá ahhoz a nyálgéphez?! Mikor szeret engem... Látom rajta, hogy szeret és én is nagyon szeretem őt is, meg a kis hercegnőt is. Annyival jobban élnénk mi hárman. Mindent meg tudnék neki adni, amire vágyik. Csak azt akarom, hogy boldog legyen, de mással, hanem velem. Magamnak akarom mindenestől...

-  Arra nem gondoltál, hogy nem szerelemből teszi? - szaladt ki a számon, mire azonnal felkapta a fejét.

-  Ezt mégis miért mondtad?

-  Marcusnak csak pár hónapja van hátra és Liz azt szeretné, ha boldog lenne számára ez az időszak. Nem szereti őt, csupán, mint egy barátot.

   Liam arcára kiült a döbbenet és azonnal megállította a gépet. Leült a szélére és homlokát tenyereibe ejtette. Nem láttam az arcát, de imádkoztam, hogy ne sírjon, mert aznapra épp elég volt a könnyekből. Mellé telepedtem és vállára helyeztem a kezem, majd barátságosan dörzsölni kezdtem, mire rám nézett és szorosan magához ölelt. Fogalmam sincs mennyi ideig üldögéltünk ölelkezve, de biztos akartam lenni benne, hogy nem hagyja el a házamat ilyen felizgatott állapotban, mert ha valami baja esett volna azt soha nem bocsájtottam volna meg magamnak. Mikor nagyjából jól volt kimentünk a konyhába, főztem neki egy teát és hagytam, hogy megnyugodjon teljesen, utána hazavittem. Megbizonyosodtam róla, hogy a bárszekrény és az összes pia a házban el van zárva, majd magára hagytam, mivel nekem is dolgom volt még otthon. A kocsiban halkan dúdoltam és egész jó kedvem volt, ami megmaradt egész hazáig, sőt otthon még jobb lett, mivel a ház előtt megpillantottam Harry-t, ahogy táskájával vállán ácsorog az ajtóban és óráját nézi. Amint leparkoltam kiugrottam a kocsiba és hozzá rohanva, nem foglalkoztam az esetleges paprazzikkal, azonnal szájon csókoltam. Olyan jól esett végre, hogy az leírhatatlan és boldog voltam, hogy az egész délutánt együtt tölthettük és reményeim szerint még nagyon sok időt az életünkből.