Huszonegyedik rész

Sziasztok!
Itt is az új rész. Christina nevében írok én, mivel neki úgy jött ki a lépés, hogy nem tudná feltenni a részt.
Reméljük tetszik mindenkinek, hiszen van benne egy jelentős esemény.
Mint mindig a visszajelzéseitek örömmel fogadjuk. :)
A jövő héten nem ígérek semmit, mivel szombaton vizsgázom és lehet arra nagyobb figyeltem fordítanék. Megpróbálom megírni, de nem ígérek semmit.
 Millió puszi:
H.


 

Minden a helyén

- Honnan tudod, hogy mindent jól fogunk csinálni? - néztem szerelmemre, aki éppen egy palacsintát töltött

meg nutellával.

- Onnan, hogy ez amolyan apai megérzés. Mindent a lehető legjobban fogunk csinálni és szuper szülők leszünk. A mi gyerekeink lesznek a legkúlabb kis csajok az egész városban, mert nekik vannak a legjobb szüleik. - Önelégülten ült vissza mellém a kanapéra és csokis szájjal egy hatalmas puszit nyomott az arcomra, amitől én is alaposan összemaszatolódtam.

- Kérlek, többet ne használd a kúl szót a gyerekeimre. Tudom, hogy ez neked tetszik, de az én gyerekeim műveltek és zsenik lesznek, nem pedig menő kölykök, akik folyton bajba kerülnek.

- Nem csak a te gyerekeid, nekem is azt hiszem egyenlő részem van bennük.

- És kinek van akkora hasa, mint egy görögdinnye? - kérdeztem morcosan, mire oldalra biccentette a fejét a rosszallóan méregetni kezdett.

- Tudod kicsim, én nem görögdinnyét látok, hanem a hamarosan megszületendő gyermekeinket, akik olyan boldoggá tesznek majd minket, mint amilyen soha nem voltam egész életemben.

- Tényleg nem bántál meg semmit? Az elmúlt pár hónapban olyan voltam, mint egy hárpia, én már rég kikészítettem volna magam és arra várnék egy sarokban, hogy ne figyeljek, majd pedig bezárnám a szoba ajtaját és megvárnám, míg elfolyik a magzatvíz. Addig nem nyitnám ki az ajtót.

- Életem, ugye tudod, hogy butaságokat beszélsz? - fordított teljesen maga felé, most már üres kezekkel. - Te és a lányok vagytok a legjobb dolog, ami velem történhetett volna. Hálát adok az égnek, hogy az a kretén Preston volt olyan hülye, hogy ne becsüljön meg, így legalább teljesen az enyém lehettél. Nagyon szeretlek és mi négyen, vagyis öten az öcséddel, nagyon boldogok leszünk, ezt tudom. És egy percet sem bánok az egészből.
- Mi legyen a nevük? - váltottam témát, mire azonnal gondolkodó fejet vágott.
- Nem tudom te, hogy vagy vele, de én ragaszkodom a Dorishoz.
- Rendben, nekem tetszik, de én nem tudom mihez ragaszkodjak. Mindig is egy kisfiút szerettem volna, szóval csak fiú neveken gondolkodtam.
- Van még pár hónap, szóval van időd, utána pedig ráállhatunk a kisfiú projektre.
- Bolond! - csaptam mellkason, amitől felmordult, de szája sarkában ott bujkált a mosoly árnyéka.
- Komolyan mondom. Én is szeretnék egy fiút, akivel majd focizok és csajozási tippeket adhatok. Az olyan klassz lenne - szemei álmodozóan pásztázták a plafont, kezével pedig végigsimított hasamon, ami szinte azonnal megmozdult az érintésére.A lányok nagyon szerették, ha az apukájuk simogatta őket, vagy dudorászott nekik, attól mindig mocorogni kezdtek. Már akkor is apuci pici lányai voltak.

  Az orvos szerint Szenteste környékére várhattuk a piciket, ami mindenkit megmosolyogtatott, engem pedig konkrét pánikba száműzött, ugyanis meghívtam anyáékat, hogy töltsék nálunk az ünnepeket, amit a picik érkezése teljesen lehetetlenné tett, főleg mivel a terhességem a harmadik trimeszterre elérte a kritikus szakaszt, amikor már a járás is nehezemre esett, az ikrek pedig nagyobbak voltak a kelleténél, szóval minden napom egy kész rémálom volt, míg szerelmemnek és öcsémnek huszonnégy órás felügyelet, hogy minden óhajomat ki tudják elégíteni, mivel az orvos tanácsára az utolsó egy hónapot inkább fekve töltöttem el és csak akkor álltam fel, amikor muszáj volt. Anya mikor megtudta, hogy mi a helyzet beállított, teljesen váratlanul, közölve, hogy nem engedi, hogy a lánya egyedül birkózzon meg egy ikerpárral. Ő semmit nem tudott Angelről és Prestonról, vagy akármi másról és egy így volt jól. Csak fájdalmat okoztam volna neki ezzel és, hogy kihagytam mindenből, ezért okosan elhallgattuk előle.

  Anya már két hete nálunk volt és már csak két hét volt a picik érkezéséig. Mindenki izgatott volt, hisz minden olyan jól alakult. Az öcsém barátnője egyre több időt töltött nálunk, egy tündéri lányt ismerhettünk meg benne, aki megjavította az én szeleburdi öcsikémet. Liz és Liam fantasztikusak voltak együtt, annyira pezsgett körülöttük a levegő, hogy a statikus energiák szinte ráztak, ha a közelükbe mentél. Romantikusak és viccesek, egyszóval tökéletesek voltak együtt. Liza is nagyon sok időt töltött nálam, hogy figyelhessen rám, hisz a húga oviba járt, Liam pedig belevágott egy saját edzőterem kiépítésébe, mivel ugye nekem a gyerekek lesznek az elsők, amint megszületnek, vagyis legalább fél évig semmi dolga nem volt velem, máshoz pedig nem szeretett volna menni, hisz olyan jó csapat voltunk mi. A többiek sem mondtak fel, csupán mindenki kicsit más felé irányult. Zayn és Louis egy feltörekvő énekes mellé álltak, aki szintén menedzserem szárnyai alól készült kirepülni, szóval ők nem unatkoztak, Niall pedig egy tánciskolába jelentkezett, mint tanár. Még szép, hogy felvették minden gond nélkül.

  Mindenki nálunk ücsörgött a nappaliban, pop corn-t majszoltunk és valami gagyi filmet néztünk a tv-ben. Én Harry ölében megbújva simogattam tekintélyes hasamat, míg é vállaimat masszírozta, mivel azok is rettenetesen fájtak. Liz és Liam a kanapé ellentétes végében ücsörgött, majdnem azonos pózban, csak náluk fordított volt a helyzet, ugyanis a férfi végtagjait szétdobva helyélt barátnőm ölében, akit ez nagyon nem zavart, sugárzott az örömtől és ezt olyan jó volt látni. Zayn hozta Perrie-t, Louis Eleanor-t és Niall is magával rángatta új barátnőjét, akit be szeretett volna mutatni a "családjának", vagyis nekünk. Ettől nagyon boldog voltam és szerettem volna körbeugrálni a lányt és mindenről kikérdezni, de egyszerűen túl fáradt voltam még ahhoz is, hogy megmozduljak. Tom is elhozta barátnőjét, akivel egy babzsák fotelen osztoztak, egymásba gabalyodva. Az egyetlen, aki hiányzott az anya volt, ő fenn tüsténkedett a szobájában, az ég tudja mit, de örültem, hogy végre együtt tölthetek némi időt a barátaimmal, mivel amióta nálunk vendégeskedett jóformán a napfényt se láttam, látogatókat pedig csak korlátozott ideig fogadhattam.

-  Kicsim! Azt hiszem... Beszélnünk kellene! - rontott be a fennemlített, minden vidámságot mellőzve a hangjából. Éreztem, hogy baj van, de egyszerűen végre minden a helyén volt és egy picurkát sem hiányoztak a gondok az életemből.

  Nagy nehezen feltápászkodtam és elindultam anya felé, majd kisétáltunk az üres konyhába. Az asztalon egy cipős doboz hevert, ő pedig nagyon idegesen sétált oda és vehemensen kiborította annak tartalmát. Fölösleges volt, pontosan tudtam, mit is találnék benne. Abban voltak Angel megmaradt holmijai, amiket sikerült megmentenem az alapos pakolászóktól, akik mindent eltüntettek. Néhány ultrahang kép, egy maci és egy pár cipő, amit én vásároltam még titokban, mielőtt megtudtam volna milyen nemű lesz a pici.

-  Elmondanád, hogy ezek itt mik?! - kérdezte hangját felemelve, nem foglalkozva azzal, hogy a többiek mindent hallanak.

-  Angel... Vagyis amit őrizek belőle.. - adtam magyarázatot és felevickéltem egy székre a pult mögött, mivel a lábaim nagyon fájtak.

-  És az mégis ki? Miért nem tudtam én erről? Nagyon ajánlom, hogy ne az én unokám legyen, mert akkor nagyon fogok csalódni benned, lányom!
-  Ő az első kislányom, aki halva született. Nem volt csak négy hónapos a magzat, amikor a vőlegényem megtudta, hogy nem ő az apa és lelökött a lépcsőn.
-  És ÉN erről mégis miért nem tudok?! Azért vagyok az anyád, hogy elmondj mindent!
-  Azért küldtél engem is és Tomot is el otthonról, hogy ne kelljen anyáskodnod! Még te magad mondtad, amikor az öcsémet elküldtétek, hogy mostantól az én felelősségem, mert nektek elegetek van. Azon lepődtem meg a legjobban, hogy most idetoltad a képed, amikor egy éve nem is voltál kíváncsi rám, vagy Tomra.
-  Ne beszélj velem így, tudod, hogy fontosak vagytok nekünk, mindketten. De te a karrieredre összpontosítottál, míg az öcséddel komoly gondok voltak, de ahogy látom nagyon szépen megoldottad őket.
-  Ez az én házam és annak ellenére, hogy hálás vagyok az elmúlt két hétért nincs jogod veszekedni velem, főleg nem a halott gyermekről. Ő aztán tényleg nem a te bizniszed.
-  Ki volt az apja?
-  Természetesen Harry. Az lehet, hogy a vőlegényemet megcsaltam, de csak azért, mert vert és rendszeresen megerőszakolt, közben pedig zsarolt egy üggyel a múltamból. De ann.. - itt félbe kellett hagynom a mondatot, ugyanis egy hatalmas pofon csattant az arcomon. Anya keze hideg volt és erős, beleremegtem és könnyeim azonnal kicsordultak. Nem hittem el, hogy képes volt megütni.
-  Nem hiszem el, hogy ennyire felelőtlen voltál és nem jelentetted fel azt a szarházit! Én nem ilyen gyenge nőnek neveltelek. Sokkal nagyobbat csalódtam benned, mint valaha hittem volna. - Hangja keserű és megvetéssel teli volt, én pedig csak némán tűrtem, mert azt akartam hinni, hogy igaza van. El akartam hitetni magammal, hogy tényleg erős nőnek nevelt, de abban a pillanatban mindennek éreztem magamnak, csak erősnek nem.
-  Én csak..én.. - Nem találtam a hangomat, gondolataim össze-vissza csapongtak fejemben. Könnyeim megállás nélkül peregtek, az ikrek pedig mocorogni kezdtek pocakomban, egészen addig, amíg egy éles fájdalom hasított hasam aljába és egész testem össze nem rándult a fájdalomtól. Még láttam anya riadt pillantását és valamit csöpögni, de a csillogás és a fájdalom olyan erővel rohanta meg testem, hogy látásomat elvakította, majd végleg eszméletemet vesztettem.

Harry szemszöge:

  Hogy lazán kezeltem-e, amikor az orvosok közölték, hogy a szülés idő előtt indult meg? Nem... Egyáltalán nem tudtam összeszedni magam, pedig Melisszának erre lett volna szüksége. Egy olyan emberre, aki nem borul ki, nem esik össze zokogva és nem akarja szétverni a kórházi ápolókat, akik csak le akarják ültetni és egy kis nyugtatót ledugni a torkán, hogy nem csináljon olyat, amit nem szabadna. Csak egy hajszál választott el, hogy be ne rontsak a szülőszobába és meg ne rázzam az orvost, aki a műtétet vezette, hogy vigyázzon életem szerelmére és a gyermekeimre. Végül közös megegyezésre Liz ment be menyasszonyomhoz és engem majd' szétvetett az ideg, hogy nem lehetek ott közös jövőnk egyik legfontosabb pillanatában. 

-  Harry, ha nem nyugszol le hozatok még nyugtatót az ápolókkal! - fenyegetett meg Liam, aki Zayn és Tommo között ücsörgött és ő is hasonlóan ideges volt.

-  Liam, ez rohadtul nem az a pillanat, amikor elfogadom a tanácsodat! Tudod, hogy mindig hallgatok rád, de most légy szíves ülj a szádra, mert nem szeretnék megütni senkit! - Hangom még számomra is jóformán felismerhetetlen volt, olyan távolinak hangzott.

-  Nyugi haver! Szerintem nemsoká kijönnek onnan és akkor végre lenyugodhatsz, hogy minden rendben volt. Ilyen műtéteket naponta tucatszor csinálnak, én nem aggódnék, ha fordított helyzet lenne és Liz lenne terhes.

-  Még szerencse, hogy nem az! A pokol se lehet ilyen!

  Igazat mondtam, soha nem mérgelődtem és türelmetlenkedtem annyit, mint abban a másfél órában, míg kedvesem a műtőben volt. Az összes körmöm tövig rágtam, akármilyen férfiatlan dolog is legyen és mindenkit az őrületbe kergettem a folytonos járkálásommal és idegeskedésemmel. Végül egy mosolygós nővér jelent meg a társaságban és közölte, hogy minden rendben volt, a két kicsi és Melissa tökéletesen jól vannak, viszont párom még nem jött ki az altatásból, de ha szeretnénk, akkor az ikreket láthatjuk. Naná, hogy látni akartam őket, hisz erre vártam hónapok óta. Csak a karomban szerettem volna tartani az én kis csöppségeimet és elkényeztetni őket minden földi jóval. Mind elindultunk a nővér után, aki nem is kicsit sietett, szóval mi is szaporábban kezdtünk lépkedni, hogy végül egy méretes üvegfal elé vezethessen, ami mögött több apró ágyacska is volt, amikben az újszülöttek aludtak. Egyetlen olyan ágy volt, amiben két csöppség aludt, rózsaszín terítőbe bugyolálva.

-  Kénytelenek voltunk egy ágyba fektetni őket, mivel másképp sírtak. - A nővér annyira tanácstalan fejet vágott, hogy egy percre abbahagytam az idióta vigyorgást és sajnálkozó arccal néztem le rá. - A makrancos hölgyek. Remélem apuka felkészült mindenre, mert ilyen ikerpárt nem láttunk mostanában.

-  Azt hiszem felkészültem.. - idegesen vakartam közben tarkómat, mivel elbizonytalanodtam és féltem, hogy elrontok majd valamit, de aztán eszembe jutott a pár hónappal korábbi beszélgetésünk Mellel és tudtam, hogy ez a két apróság máris különlegesebb, mint az összes többi.

-  Hogy fogják hívni őket? - kíváncsiskodott mosolyogva.

-  Doris és Olivia. Csak pár napja döntöttük el, de ez lesz - mosolyogtam szégyellősen, mire sok bátorító mosoly lett a válasz, amitől egyből nekem is jobb kedvem lett, vagyis az alapnál is jobb.

  Visszafordultam gyermekeimhez és egyből szerelmes lettem beléjük. Apró arcocskájuk és picurka kezeik annyira tökéletes volt, minden porcikájuk makulátlan és hibátlan és annyira hasonlítottak Melisszára, hogy az hihetetlen. Minden porcikájukban őt láttam, minden rezdülésük rá emlékeztetett és abban a pillanatban csak egy dolgot szerettem volna. Otthon ülni a kanapén, szerelmemmel az oldalamon, karjainkban pedig az ikrekkel. Úgy éreztem minden megérte, minden tökéletes és végre...végre minden a helyére került.