Tizennyolcadik rész

Sziasztok!
Itt is az új rész, bocsánat a csúszás miatt, de nem tudtam hamarabb hozzni.
Remélem mindenki tetszését elnyeri a rész. Mint mindig most is hagyhattok magatok után nyomot ( pipa vagy hozzászólás formájában :D ).
Amúgy Christinával, készülünk nektek egy meglepetéssel, de ahhoz meg kell várnotok, hogy ennek a blognak vége legyen. Ami nemsokára el is érkezik.
Jó hétvégét. Millió puszi.
H. :*




Boldogan éltek, amíg meg nem haltak...

Marcus-t kiengedték a kórházból, de csak azzal a feltétellel, ha rendszeresen elmegy orvosi vizsgálatra. Így minden nap mentünk az orvosához, aki megpróbálta bennünk tartani a lelket. Ám az esküvő előtt egy héttel közölte, hogy már a tüdején és a nyirokcsomójában is vannak áttétek. Mind a ketten összetörtünk. Egyik nap láttam Marcuson, hogy nagy fájdalmai voltak. Meg is említettem ezt az orvosnak, aki azt mondta, itt az ideje a morfium injekcióknak, már csak így tudja elviselni a fájdalmat. Mia rengeteget volt vele, ám láttam, hogy előtte megpróbál erősnek lenni, de már nem megy, így kicsi nagyon gyakran volt Mel társaságában.

  Apropó Melissa. Az ő élete kezd végre helyreállni. Harry és ő együtt vannak, már nem titkolják a szerelmüket senki elől. Így a sajtó nagyon hamar a szájára vette őket, de ez egyiküket sem zavarta, boldogok voltak. Együtt fejezték be Melissa Angel című lemezét is. A legszebb, hogy Melissa titokban rárakatta Harry egyik számát, amit akkor írt amikor, ők külön voltak. Így a Don't let me go lett az ő daluk. Annyira boldogok voltak. Örültem nekik, de irigy is voltam rájuk. Sugárzott róluk a boldogság, ami nekem nem adatott meg. Boldog voltam, mert azzal, hogy hozzámegyek örömet okozok Marcus-nak. Viszont én nem leszek az, engem csak egy valaki tudna boldoggá tenni, Liam. De ő még messzebbre fog kerülni azzal, hogy férjhez megyek.

  Melissa, Harry és a húgom közösen intéztek mindent, az esküvő körül. A helyszínt, a tortát, a zenekart, a vendégeket mindent. Nekem csak rá kellett bólintanom. Egyedül a ruha volt az, aminek a kiválasztásában szervesen részt kellett vennem. Igazából mindenki tudta, hogy nem szerelemből megyek férjhez, mégsem szólt senki egy szót sem.

Az esküvő előtti napon Melissa közölte Marcus-szal, hogy sajnálja, de el kell, hogy raboljon, mivel a babona szerint nem tölthetjük együtt az estét. Így Marcus a barátaival és egy orvossal töltötte az esküvő előtti utolsó órát, még én Melissa házában kötöttem ki. Mindenki nagyon izgatott volt körülöttem, nem értettem mire. Bezártak a szobámba, azzal a mondattal, hogy nem jöhetek ki, amíg a meglepetésem készítik. Közöltem velük, hogy nem vágyom semmire. 10 óra körül arra riadtam, hogy valaki kinyitja az ajtót.
- Ki az? - kérdeztem meg rettegve.

- Nyugi! Én vagyok az! - mondta a barátnőm. - Menj és öltözz át a fürdőben lévő ruhába. - mondta és betolt az említett helységbe. Ahol egy nagyon szép halvány rózsaszín selyem hálóing és köntös volt kikészítve. Gyorsan belebújtam. Éppen kifelé indultam amikor berontott a barátnőm, és elkezdte csinálni a hajam. Igazából csak oldalra font egy tincset és behullámosította azt.
- Elmondanád végre,, hogy mi ez?
- Egy meglepetés. Remélem nem fogsz érte haragudni. - mondta szégyellősen. - Kövesd a gyertyákat és eljutsz a meglepetésig. - nem értettem mire gondol. Ekkor kilökött az ajtón és megláttam. A házban teljesen sötét volt, kivéve a lépcsőket megvilágító mécsesek. Melissa azt mondta, hogy kövessem őket. Azok pedig kivezettek a lakásból, ki egészen a kertig, ahol a legnagyobb meglepetésemre, egy mese látványa fogadott. A fákra égők voltak feltéve, középen pedig egy hatalmas leeresztett oldalú hófehér selyemsátor volt. Oda is követtem a fényeket, amikor beértem ledöbbentem. Itt is mindenhol égők voltak, virágok és párnák, a földet pedig egy vastag szőnyeg borította.. Nagyon romantikus volt, láttam bent sütiket, gyümölcsöket. Megdöbbenésemre a kinti hideg ellenére itt nagyon jó meleg volt, habár nem láttam sehol tüzet, ezért elkezdtem kutatni a hő forrása után. Ám nem a meleg forrását, hanem Liamet láttam meg, ahogyan bezárja a bejáratot.
- Mit csinálsz itt?
- Meglepetés. - mondja halkan és lehajtja a fejét.
- Ez a te meglepetésed?
- Igen.
- De miért? Én holnap férjhez megyek.
- Tudom.
- Akkor?
- Szeretlek.
- Liam. Férjhez megyek.
- Tudom, hogy Marcus rákos. - mondta ki és egyre közelebb jött.
- Mi?
- Melissa elszólta magát. Tudom, hogy nem vagy szerelmes.
- De szerelmes vagyok. - mondtam neki. Nem is hazudtam, hiszen őt szerettem.
- Kibe?
- Lényegtelen. - mondtam és elfordítottam a feje róla. Nem akartam, hogy lássa a kibuggyanó könnycseppjeim.
- Nem az. Nagyon is fontos. - mondta és felemelte a fejem. Elkezdte lesimogatni a könnycseppjeim. - Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek. Hibát követtem el, amikor Donna-val találkoztam. Ha hiszed, ha nem csak azért voltam vele, hogy tisztázzak mindent. Az a kép, amin úgy látszik, mintha lefeküdtünk volna, nem igaz. Aznap zártam le mindent, de ő nem akarta és nekem esett. Ne haragudj, hogy elrontottam mindent. Sze-ret-lek. - mondta és minden egyes szótagra lecsókolt egy-egy könnycseppet az arcomról. Végül pedig megcsókolta a szám. Nem bírtam tovább átkaroltam és viszonoztam a csókját. Csókolt, ahol ért, annyira más volt, mint amikor Marcus tette ezt. Most éreztem, hogy a szívem örült zakatolt a szívem, a gyomromban a pillangók őrült táncba kezdtek. Éreztem, ahogy letolja a köntösöm, de gyorsan megállítottam.
- Nem szabad. - tiltakoztam, de közben hagytam lecsúszni az említett ruhadarabom. - Nem tehetem meg ezt Marcus-szal.
- Rendben. Tiszteletben tartom. De tud, hogy szeretlek és várok rád.
- Komolyan gondolod?
- Igen. - mondta, majd látva, hogy nem válaszolok ellépet mellőlem. Lehajtotta a fejét és elindult kifelé.
- Liam! - mondta és megfordult.
- Én is szeretlek! De félek. Félek attól, hogy megint megtörténik, hogy elhagysz.
- Nem fog megtörténni. Ígérem. - mondta és visszasietett hozzám.
- Nem akarok több hazugságot. - mikor ezt mondta az arcomat simogató keze megállt a mozgásban. Éreztem, hogy van valami van. - Liam? Mi az?
- El kell mondjak valamit. - éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul. - A munka helyed a Leeyum P. ...
- Igen?
- Az én cégem. - suttogta halkan.
- Tessék?
- Az én vállalatom. Azért vettelek fel, mert nem akartam, hogy bármiben is hiányt szenvedjetek Miával. Tudtam, hogy tőlem nem fogadsz el pénzt, így cselhez folyamodtam és alkalmaztalak. Nem akartalak becsapni, de így volt biztos anyagi háttered...- még folytatta  volna, de a szájára tettem az ujjam.
- Ne folytasd. Mérgesnek kéne lennem, de nem tudok az lenni. Szeretlek.
- Szökj el velem.
- Ha nem lenne a helyzet megtenném, de megtenném.
- Rendben várok.
- Nem kell sokáig. - suttogtam halkan.
- Miért?
- Áttéteket találtak nála. Alig van hátra egy hónap.
- Őszintén sajnálom.
- Köszönöm.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Itt maradsz velem reggelig? Nem kell semmit tennünk, csak maradj velem, addig amíg el nem visznek mellőlem. - elkezdtem mérlegelni, hogy mi a helyes. Ám úgy döntöttem ideje önzőnek lennem.
- Igen maradok.
Ekkor odaálltam mellé ő pedig lehúzott a szőnyegre. Nem tettük meg. Nem tartottuk tisztességesnek Marcus-szal szemben. Nagyon sokáig beszélgettünk. Egyszer csak elnyomott minket az álom. Arra keltünk, hogy Melissa ébreszt minket. Fájóan, de elváltunk egymástól. Liam elment, hogy elkészüljön az esküvőre.

Melissa pedig feltuszkolt az emeletre. Ott gyorsan le kellett fürdenem, mivel a kozmetikus, a fodrász és egy egész szépészeti stáb várt rám. Nagy nehezen, de rávettem magam, hogy neki fogjak a készülődésnek. A a fodrász megcsinálta a hajam. Utána pedig a sminkes vett kezelésbe. Nagyon halvány sminket kértem. A fodrásznak sem engedtem meg, hogy pudlit csináljon belőlem. Nagy nehezen embert faragtak belőlem. Aztán megérkezett a szalonból a ruha. Azt is gyorsan rám adták és már is készen álltam. Minden annyira szép és tökéletes volt, de én mégsem éreztem annak. Talán, ha Liam várna az oltárnál más lenne. De nem ő lesz ott, hanem Marcus. Nem hagyhatom őt cserben. A gondolataimból Mel szavai térítettek észhez.
- Itt az ideje menni.
- Tessék?
- El kellene indulnunk.
- Jó.- mondtam és  gyönyörű fehér ruhámban felálltam, majd elindultam kifelé, amikor elkapta a karom. - Csak legyél kicsit boldogabb. - majd elindultunk a végső irányba.
A saját esküvőmre alig emlékszem. Tudom, hogy szép volt, mivel a barátaim a szívüket-lelküket beleadták a szervezésbe és a kivitelezésbe. Egész este pókerarcban ültem, hogy senkinek ne tűnjön fel a kétségbeesésem. De ki érezte volna magát jól a helyemben? Az agyam tudta, hogy helyesen cselekszem, a szívem nem. Boldog voltam, mert Marcus-t hosszú idő után újra boldognak láttam, viszont elkeserített a tudat, hogy nem Liam-mel vagyok. Észre sem vettem és már a lakás felé tartottunk. Láttam, hogy a férjem nagyon kifáradt, de rettegtem. Hátra van a nászéjszaka. Hogy miért féltem tőle? Nos, még soha életemben nem feküdtem le senkivel. Az első alkalmat az igazival képzeltem el.
Remegő lábakkal értünk fel a lakásba, ahol elmentünk átöltözni. Felvettem a Melissa által elcsomagolt hálóinget és óvatosan lépdeltem Marcus szobája felé. Ahol halk kopogtatás után benyitottam.
- Szia! - mondtam halkan.
- Gyere beljebb ne ácsorogj ott! - mondta halkan és felállt. Rajta pedig egy selyem pizsama volt. - Istenem te félsz! -mondta majd elkezdett köhögni.
- Nem én....
- Te rettegsz. Most elmondom. Nem fekszem le veled.
- Baj van velem?
- Nem. Te egy angyal vagy. Tudom jól, hogy még nem voltál soha senkivel.
- De... - ám feltartotta a kezét és folytatta tovább.
- Ez a jog nem engem illet, hanem Liam-et.
- Tessék? - nyeltem nagyot, de a könnyeim nem tudtam visszaszorítani. Ő pedig odajött és letörölte azokat.
- Tudom, hogy azért vagy velem, mert boldognak akarsz látni, de így te nem vagy az. Te Liam-et szereted. Látszik, ahogy egymásra néztek. Minden apró mozdulatotok erre utal.
- Ne haragudj, én nem ezt akartam.
- Nem te azt szeretnéd, ha én boldog lennék. Az is vagyok, és örülök, hogy a feleségem vagy, habár tudom, hogy nem sokáig.
- Marcus!
- Ez az igazság. Nem akarom, hogy sokáig gyászolj. Szeretném, ha boldog lennél. Most pedig gyere feküdjünk le aludni, nagyon kifárasztott a mai nap.
Azzal pedig magával húzott az ágyba, átkarolt és úgy merült álomba. Én nem tudtam, a bűntudtaom nem hagyott álomba merülni. Szégyelltem magam az érzéseim miatt, hiszen már a férjem előtt sem tudtam letagadni azokat. Csendben elkezdtem sírni, arra gondolva, hogy mi lesz velünk ezután. Szerettem Liam-et, de nem kívánhatom Marcus halálát sem. Elalvás előtt az jutott eszembe, vajon meddig leszek még 'boldog' ifjú feleség, és azután szomorú özvegy.