Huszonkettedik rész

Sziasztok!
 Itt is lennék a részemmel, meg tudtam csinálni. Talán az összes rész közül, amit írtam ez nőtt leginkább a szívemhez. Remélem a ti tetszésetek is elnyeri.
Ha végig olvassátok rájöttök, hogy a blog a végéhez közelít. Van még egy kevés hátra, de utána Melissa és Liz története befejeződik.
De továbbra is tartogatunk nektek meglepetéseket.
Magatok után nyomot hagyni, továbbra is ér. :)
Jó olvasást. Millió puszi.
H.



A csoda

3 csodás hónap telt el azóta, hogy Harry és Mel lányai világra jöttek. Nagyon édesek mind a ketten. Már látszik, hogy habár egy petéjű ikrek, de már most teljesen különbözőek. Doris az akaratosabb, minden egyes kívánságának hangot ad. Állandóan kajabál valamiért, viszont ha Harry és Mel énekel neki akkor csendben marad, nem tűri, ha nem ő van a központban. Olivia teljesen más, ő nagyon nyugodt és csendes baba, semmiért nem sír. Ha Liam fogta semmi baja nem volt. Viszont az apukáját ő is imádta. Ha a lányok meghallják az édesapjuk hangját mosolyra húzódott a pici szájuk.

Mia részéről, eleinte volt egy kis féltékenykedés. Hiszen már nem ő volt a legkisebb a mi "családunkban". De Liam megnyugtatta, hogy számára mindig is Mia lesz az első. Így ő is megnyugodott.

Liam és köztem történtek apróbb változások. 2 hónappal ez előtt elmentünk kettesben Amerikába pihenni és egy hirtelen ötlettől vezérelve elugrottunk Las Vegasba és összeházasodtunk, habár erről nem tud kettőnkön kívül senki. De van egy ennél nagyobb, ám jelenleg sokkal kisebb titkunk is. Nem akarjuk nagy dobra verni, de már én is áldott állapotban vagyok. Most taposom a harmadik hónapom végét. De még egy ideig titkolni akarjuk, mivel tartunk a sorstól. Ám egyikünk sem hitte, hogy ennyire hamar eljön az igazság pillanata.

Éppen aznap, amikor átléptem a bűvös 4. hónapot arra keltünk, hogy csörög a telefonom. Melissa hívott, hogy ezt a napot szeretné Harry-vel kettesben tölteni és szeretne megkérni Liam-et és engem, hogy vigyázzunk az ikrekre. Amit persze nagy örömmel fogadtam el. Úgy döntöttem, hogy nem viszem Miát oviba, hanem el visszük magunkkal, hogy szokja egy kisbaba jelenlétét. Nagy nehezen mindenki elkészült. Én biztos ami biztos inkább, olyan ruhát vettem fel, ami takar. Nem akarom még világgá kürtölni a boldogságunk. Így biztosra mentem és bővebb fehér inget vettem fel. Nagy szerencsémre, nem voltam hányingeres és egyéb tünetek is elkerültek ezért nem tűnt fel senkinek. Nehezen, de eltaláltunk Melissáék-hoz, akik szinte kitörtek a lakásból, hogy kettesben lehessenek. Mi pedig örömmel vállaltuk el a piciket. Éppen végeztem a déli altatással és leértem, amikor megéreztem a  mocorgást a hasamban. Elejtettem a kezemben tartott könyvet, ami hangos puffanással landolt a földön, én pedig a pocakomra kaptam a kezem. Akkor meghallottam Liam sietős lépteit és az aggódó hangját.
- Liz! Jól vagy?
- Igen.
- Akkor mi volt ez?
- Éreztem. - mondtam és a hasamra vezettem a kezét. - Itt bent mocorgott!
- Én nem érzem! - nézett fel rám csalódottan.
 - Nem is érezhetted még vagy egy hónapig.
- Ez nem igazság. - vágott durcás képet és felvette az általam elejtett Utónevek gyűjteménye című vaskos könyvet. - Miért van ez nálad?
- Talán nevet kéne kéne választanunk, neki. - mondtam és elindultam befelé, ott leültem a kanapéra és a rajzolgató Miát néztem.
- Még a nemét sem tudjuk. - mondta miközben helyet foglalt mellettem és ösztönösen elkezdte a hasam simogatni.
- Na akkor nézzük. - mondtam és felcsaptam a könyvet. - Először a lányokat. Antonia, Beverly, Sophia, Anna, Rose, Mary, Kimberly, és Charlotte. - suttogtam az utolsót halkan, bár azt szerintem meg sem hallotta, annyira halk voltam. -  Nekem ezek tetszenek.
- Antonia, Mary, Anna és Rose kizárva, a lányom nem lesz egyik sem. Milyen név a Beverly? Nem akarom, hogy a lányom a 90210 gúnynevet kapja.
- Mi van? - fordulok felé nagy szemekkel.
- Tudod a sorozat. Beverly Hills 90210.
- Istenem. Mi a baj a többivel?
- A Kimberly, olyan pornósztáros. Volt egy Sophia nevű barátnőm, csúnya szakítás volt. Viszont a Charlotte nagyon tetszik.
- Tényleg?- néztem rá könnyes szemekkel.
- Mi a baj? - nézett rám nagy szemekkel.
- Anyukám második neve a Charlotte volt.
-A fiú nevekhez nekem van ötletem. Igaz csak egy név, de fontos nekem. Az volt a kedvenc és egyetlen ismert dédapám neve. A Tobias.
- Ez tetszik. Na tetszik a Tobias? - kérdeztem erre, elkezdett mocorogni és hangosan felnevettem.
- Mi az?
- Azt hiszem tetszik neki a Toby név.
- Anya! - néz rám Mia és odafúrja magát közénk a kanapéra. Még mindig fura, hogy így hív, de elfogadom.
- Igen? - kérdezem meg.
- Ki az a Toby?
- Tudsz titkot tartani? - kérdezett rá Liam.
- Igen.
- Nos, a mami pocakjában van Toby. - válaszolta meg Liam és Mia kezét a már lecsupaszított hasamra vezette, ahol már látszott egy apró dombocska.
- Ó!!!
- Igen testvérkéd lesz. - mondta Liam.
- De nem biztos, hogy fiú. Lehet, hogy lány. - néztem Miára, aki Liam és köztem járatta a tekintetét.
- Akkor most mi lesz nekem? - nézett ránk nagy szemekkel.
- Ezt hogy érted kicsim? - kapja fel Liam gyorsan.
- Most akkor az unokatestvér vagy a testvére leszek? - néz ránk könnyek között, közben pedig Liam nyakához bújt és a férjem pólójának a nyakát piszkálta.
 - Te mit szeretnél? - tette fel a kérdést.
-  Ha ti anya és apa vagytok, akkor ő lehet a testvérem. - kérdezi szégyenlősen.
- Igen. - mondtam és megsimogattam őt. - Mia! Egyenlőre ez a mi titkunk. Még nem tudja a senki sem.
- A nagyi és a papi sem? - utalt ezzel Liam szüleire.
- Nem még ők sem, de hamarosan elmondjuk nekik. - mondta neki megnyugtatásként Liam, majd letette a földre. A kislány azzal a lendülettel odaszaladt hozzám feltolta a pólóm és a hasamhoz kezdett beszélni.
- Szia baba! Mivel nem tudjuk, hogy fiú vagy lány vagy, ezért inkább így hívlak. Én a testvéred vagyok Mia. Igazából az anyukád a testvérem, aki most már az én anyukám is, Liam az apukád aki már az én apukám is. Mivel az én anyukámék elmentek az angyalokhoz. Nagyon várlak. Remélem sokat fogunk játszani. 

Azzal visszaengedte az ingem és mintha, mi sem történt volna játszott tovább, mi Liam-mel szóhoz sem tudtunk jutni. Az egész napot együtt töltöttük. Melissa 6 óra körül hívott, hogy a fiúkkal együtt jönnek haza. Nagyon régen voltunk együtt. Valamint imádtam nézni, ahogy 3 kicsi az ujjai köré csavarja a felnőtt férfiakat. Mikor megérkeztek, minden rendben volt, egyszerre próbáltak meg betörni az ajtón, amin már csak mosolyogni tudtam. Amikor viszont kibontották a kajás zacskókat azt hittem elhányom magam. Megéreztem a gombás pizza szagát és azzal a lendülettel rohantam fel a régi szobámhoz tartozó mosdóba és kiadtam mindent amit aznap ettem, miután végeztem kimentem a hálóba és leültem az ágyra. Liam rögtön jött utánam, hogy megnézze mi van velünk.
- Minden rendben? - kérdezte meg és megsimogatta az arcom.
- A gomba nem lesz a kedvencünk az biztos.
- Mindenki nagyon megijedt amikor felszaladtál. Liz lassan el kellene mondanunk.
- Mit mondjuk nekik? - néztem rá nagy szemekkel. - Figyeljetek! Amikor 2 hónapja Amerikában nyaraltunk átugrottunk Vegasba és összeházasodtunk, ja és emellett négy hónapos terhes vagyok. - akadtam ki hangosan. Amikor ezt kimondtam. Kicsapódott a szobám ajtaja és ott álltak a többiek megkövülten.
- Mi van? - néz ránk Melissa.
- Miről maradtam le?- replikázott  Zayn.
- Összeházasodtatok? - kérdezte Louis.
- Terhes vagy!?- bámult ránk Harry döbbenten.
- Igen két hónapja házasok vagyunk, valamint Lis négy hónapos terhes. - mondta a férjem és óvón átkarolt.
- Miért van az ha valaki terhes mi mindig későn tudjuk meg? - tette fel a kérdést Niall. - Ja és valaki adjon valami édességet. Kell egy kis cukor, hogy felfogjam az egészet.
Miután mindenki lecsillapodott elmeséltük nekik ez egész történetet, kicsit meg voltak sértődve, hogy nem lehettek ott az esküvőn, de megígértük nekik, hogy jövő nyáron megtartjuk az egyházi esküvőt és csapunk egy nagy lagzit is.

Rohamos léptekben haladt az idő, én már a kilencedik hónapot tapostam, a kisfiúnkkal Tobias-szal. Az ötödik hónapban hajlandó volt megmutatni, hogy kisfiú lesz, az apukája legnagyobb örömére. A családból mindenki nagyon örült a kicsi érkezésének. Már 1 héttel a szülés előtt megérkeztek az anyósomék, hogy segítsenek nekünk az első egy-két napban.
 A kicsi augusztus 22.-re volt kiírva de már így is túlhordtam. Nagyon fájt a hátam és a derekam is. Semmi sem volt kényelmes, semmi nem esett jól. Liam megpróbált a kedvemre tenni, de az sem kellet. Igazából az utolsó napokra hisztis lettem. Ha Liam megsütött valamit, én az főve akartam. Ha jobbra rakott egy virágot, nekem az bal oldalon tetszett. Ha fekete pólót vett fel én sötétkékért reklamáltam. Nem is tudom, hogy bírta mindezt szó nélkül. Állandóan segített, nem tudtam olyat kérni, amit ne teljesített volna.

A baba nagyon nem akart semmit csinálni. Minden házi praktikát kipróbáltunk már, sétáltam órákat, semmi. Elautóztunk a tengerhez, az sem segített. Liam masszírozta a hasam, a hátam, a derekam, de a pici erre sem reagált. Minden homeopátiás löttyöt kipróbáltam, ám azok is hatástalannak nyilvánultak. Liam beszerezte a legcsípősebb ételt, amit Londonban lehet kapni, de a mi kisfiúnk arra sem akaródzott kijönni, hiába könnyeztem amíg elfogyasztottam a csirkét. A legutolsó próbálkozásunk, a szex volt. Mind a ketten nagyon élveztük, hiába tudtuk, hogy a kisfiúnk kicsalogatásáért "dolgozunk", de Tobias Payne-t ez sem hatotta meg.
28.-án este úgy feküdtem le, hogy már nem tudunk mit tenni, az este is megpróbálkoztunk a szex-szel újra, de Toby hajthatatlannak tűnik. Aztán hajnali egykor arra ébredtem, hogy vizes a lepedő, ám semmit nem éreztem.
- Liam. - keltegettem a férjem.
- Mi a baj? - nézett álmos szemekkel.
- Azt hiszem bepisiltem. - tekintettem rá könnyes szemmel.
- Nincs baj. - mondta miközben felkelt az ágyból és magára rántotta a boxerét. Odajött hozzám és segített felülni. - Kelj fel, addig áthúzom az ágyneműt. - miközben segített felállni, éles fájdalmat éreztem és ennek hatására felnyögtem.
- Mi az?
- Azt hiszem Toby meggondolta magát.
- Mi van?
- Keltsd fel anyukádékat. Itt az idő.

Liam szemszög:

Amikor azt mondta, hogy itt az idő nem tudtam mit csinálni. Iszonyatosan kapkodtam. Segítettem neki felöltözni. Lekísértem a lépcsőn. Mikor a kórházba értünk, az orvosunk, már felkészült ránk, hiszen felhívtam út közben, hogy megyünk. A fájások nem voltak sűrűek, viszont láttam, hogy már azok is fájnak Liz-nek. Mikor az orvos közölte, hogy az elején vagyunk azt hittem belepusztulok. Láttam, ahogy a feleségem szenved, én viszont nem tehetek érte semmit. Ő meg sem nyikkant. Csak mosolygott és sétálgatott fel alá az orvos kérésére. Már vagy 2,5 órája csinálta ezt, amikor is a doki azt mondta, hogy elviszik. Nem mentem vele, mivel megbeszéltük, hogy nélkülem fog szülni. A fiúk folyamatosan érkeztek meg. Amikor megjelent a vigyorgó Harry, csak annyit mondtam neki.
- Rohadtul izgulok, hogy minden rendben menjen. Félek.
- Nyugi, Liz erős lány. Biztos rendbe fog menni minden. - próbált meg megnyugtatni a barátom.
- Tudom, de mi van ha a kicsivel lesz valami?
- Ne parázz, minden rendeben lesz velük. - mondta ezúttal Niall, aki egy sajtburgert evett. Hogy bír ez az ember hajnali 5-kor ilyet enni?
Még reggel 8-kor sem volt semmi, habár az orvos folyamatosan jött tájékoztatni minket. Időközben megérkeztek a szüleim is Miával, aki az ölembe bújva várta a fejleményeket, aztán jött Melissa is, aki az ikreket a nagybátyjuk felügyeletére bízta. 11 óra tájában egyre nagyobb lett a mozgás a szülőszoba körül. Az egyik nővér odaszólt, hogy felgyorsultak a folyamatok, most már bármikor megszülethet a kicsi. Ez a bármikor igen hosszúra nyúlt, ugyanis háromnegyed egy után kijött egy mosolygós nővér, amint megláttam felpattantam és odaszaladtam hozzá.
- Gratulálok csodaszép kisfia született! A baba és a mama is jól vannak.
- Mikor láthatom őket? - kérdeztem izgatottan, mialatt a kislányom kezemben tartott  apró kézfejét simogattam.
- Fél óra múlva bemehetnek hozzá, akkora már kicsi is bent lesz.- válaszolta a hölgy mosolyogva és otthagyott minket.
- Na Mia! 30 perc múlva láthatod a kisöcséd. - az a harminc perc, amit várnunk kellett hosszabb tűnt, mint ez elmúlt 12 óra. Az idő leteltével, visszatért a nővér és szólt, hogy bemehetünk. Kézen fogtam Miát és elindultunk a kórterem felé. Az ajtó előtt megálltam és mondtam Miának, hogy maradjunk csendben, ha nem akarjuk megijeszteni Toby-t. Amikor beléptünk a szobába, a világ legszebb képe fogadott. Liz már megtisztálkodott, a haját elfonták oldalra és visszakerültek a gyűrűi is a kezére és sugárzott a boldogságtól, ahogy a kisfiúnkat fogta. Ha eddig nem szerettem volna, most biztos beleszeretnék.
- Gyertek Közelebb! - mondta és kettőnk közül én indultam el bátortalanabbul. Mikor az ágyhoz értünk Miát felraktam én pedig mögé ültem és csak csodáltam a feleségem kezében tartott kisfiam. - Mia, ő itt a kis testvéred, Tobias James Payne.
- James? - néztem rá nagy szemekkel.
- Anyukád mondta, hogy minden elsőszülött Payne fiú a Jamest kapja meg második keresztnévként, így mi sem maradtunk ki.- mondta és megsimogatta a kicsi arcát.
- Szia Toby! - mondta Mia és közel hajolva hozzá megpuszilta az arcát.
- Milyen méretekkel született? - néztem rá, miközben a pici kezét simogattam.
- 3100 gramm és 49 centiméter, és háromnegyed egykor született meg. Nem akarod megfogni?
- Szabad?
- Ezt nem hallottam meg... - mondta és óvatosan a kezembe csúsztatta az aprócska testet. - Vigyázz! Fogd meg a fejénél is. - miután átadta nekem őt, Miát húzta magához.
- Annyira könnyű és finom baba illata van.
- Igen. Folyamatosan csak nézném és puszilgatnám. - egy ideig csendben ültünk, amikor elkezdtek beszállingózni a többiek is. Anya és a feleségem cinkosan összesúgtak, majd mind a kettejük arcára kiült a döbbenet. Nem kérdeztem rá mi az, mivel utána gyorsan el is tűnt. Láttam, hogy a családom tagja fáradtak ezért távozásra sarkalltam mindenkit. Hazamentünk fürödtünk és pihentünk. Mielőtt visszaindultam volna, anyukám egy hosszú listát nyomott a kezembe, hogy mielőtt visszamennék, ezeket mind vegyem meg és vigyem be. A bevásárlás után nagy csomagokkal indultam el a kórház felé.

Liz szemszög

- Akkor mindenki tudja mit kell csinálni? - néztem a férjem szüleire és a barátainkra.
- Igen.
- Hogy felejthette el a saját szülinapját? - kérdezte meg Louis.
- Volt más aggódni valója. - mondta Karen és szeretetteljesen simogatta meg Mia fejét, miközben Toby-t nézte.
- Egy napon születettek. - állapította meg Niall.
- Gratulálok. Erről beszélünk vagy fél órája. - mondta lemondóan Zayn és megigazította a tortába szúrt gyertyákat. Ám ekkor kinyílt az ajtó és egy nővér dugta be a fejét.
- A férje most ér fel az emeletre. Készüljenek.
- Köszönöm. - mondtam és óvatosan kivettem a kisfiam az ágyából. Mikor kinyílt az ajtó mindenki elkezdte énekelni a boldog szülinapot. Láttam a férjemen a döbbenetet, majd a felismerést, hogy mindez neki szól. Mikor vége lett, mindenkit körbepuszilt. Minket hagyott utoljára. - Boldog Szülinapot!
- Köszönöm! Ezt is te szervezted innen?
- Anyukád segítségével. Annyira szégyellem magam, amiért elfelejtettem.
- Más dolgod volt! - mondta és óvatosan megcsókolt, nehogy összenyomjuk a közöttünk lévő babánkat.
- Apa! - szólt Mia. Liam gyorsan az ölébe kapta. - Boldog Szülinapot! Ezt tőlem és Toby-tól kapod. - mondta és Liam kezébe vette a csomagot. Amikor megláttam, elakadt a szava is. Az ajándéka pedig egy kép volt, ami délelőtt készült a két kicsiről. A fiúk elvitték előhívatták és elhozták.
- Köszönöm kicsim! - mondta és magához szorította a kislányt, aki viszont csimpaszkodott a férfiba.
- Én nem vettem neked ajándékot. Ne haragudj.
- Nincs miért haragudnom, hiszen a világ legszebb ajándékát adtad nekem Toby személyében.
Nem is vettük észre, de időközben mindenki csendesen elment és csak mi négyen maradtunk a szobába. 1 évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy ekkora boldogságban lesz részem. Azt hiszem a mai nap az egyik legjobb az eddig életemben. Rettenetesen hiányoznak a szüleim. De legbelül, a mai napig úgy érzem, hogy Liam-et a szüleim küldték nekem, hogy legyen aki szeret minket és vigyáz ránk. Úgy gondolom jobb embert nem is találhattak volna arra, hogy boldoggá tegyen