Kilencedik rész

Sziasztok!

Először is elnézést kérek, amiért tegnap nem volt rész, de az egész napom egy rohanás volt és amilyen lusta vagyok, korábban egy betűt nem gépeltem.

Azonban ma reggel nekiláttam és befejeztem a rövidke fejezetet. Remélem tetszeni fog nektek.

Amint láthatjátok megújult a kinézet, amit hatvanadjára is nagyon szépen köszönök Catalina-nak, aki azonnal elvállalta és megalkotta ezt a fantasztikus dizájnt.

A következő rész jövő pénteken érkezik, addig is legyetek jók!

Puszi :*

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Bonyolult

  A bungalónk maga volt a tökély, minden túlzás nélkül. Volt egy plusz hálószobánk, ahová a cuccainkat pakolhattuk, konyha és fürdő, valamint egy körterasz, ami napozóágyak voltak elhelyezve, valamint kis asztalok, ahová az italokat lehetett tenni, vagy kiülni enni. El se akartam hinni, hogy tényleg nekem adatott meg, az, amiről álmodni se mertem a sok éber éjszakán, amikor kénytelen voltam Preston mellett feküdni. De nem volt más választásom.

-  Mit szeretnél vacsorázni? - karolt át Harry hátulról, miközben a ruháimat pakoltam ki, vagyis inkább dobáltam szét, de nálam a kettő közt nem sok különbség volt.

-  Nem tudom, menjünk le a partra, olyan szép az idő. Nem vagyok éhes - szembe fordultam vele és nyaka köré fontam karjaimat.

-  Ahogy szeretnéd. Nekem úgy is nagyon jó.

-  De te nem szeretnél enni valamit? Úgy értem a repülőn is alig ettél.

-  Miattam egy percig se aggódj. Megvagyok - csókolt meg mosolyogva, majd lerántott az ágyra és úgy csókolt tovább.

-  Te őrült. Összegyűröd a ruháimat - csaptam meg a mellkasát játékosan, de nem igazán hatotta meg.

-  Sokkal szívesebben gyűrném össze a lepedőt veled - markolt fenekembe, amitől halkan felnyögtem és fejemet a mellkasára hajtottam.

-  Azt elhiszem, de lesz az ilyesmire két kerek hetünk, szóval ne kapkodjunk el semmit - motyogom szinte hangtalanul.
-  És ha a hátra levő két hétre csak itt feküdnénk és engednénk, hogy a kreativitás szárnyaljon?
-  Perverz állat.
-  Túl szép vagy, hogy visszafogjam magam - csókolt bele nyakamba és kezeit szétdobta teste mellett.
-  Ez még semmi. Csak figyeld meg, amikor végre teljesen eljut a tudatomig, hogy két teljes hétig csak mi ketten leszünk. Egészen ki fogok virulni - ülő helyzetbe evickéltem, tenyereimet pedig kiálló csípőcsontjain pihentetettem.
-  Így vagy a legimponálóbb - hunyorgott fejét oldalra döntve.
-  Persze... Azt meghiszem. Szedd magad és menjünk le a partra. Kellenek kagylók.
-  Mindent az én hercegnőmért - könyökölt fel mosolyogva.

   Negyed órával később már a tengerparton sétáltunk, kéz a kézben, ami annyira fura volt, hisz végre nem kellett attól tartanunk, hogy valaki lencsevégre kap minket, vagy esetleg Preston őrjöngve rohan be, hogy megöljön engem is és Harry-t is. Lassú, szinte nyugidíjas tempóban haladtunk előre a finom homokban, közben hülyeségekről beszélgettünk és csak egyszerűen élveztük egymás társaságát. Szedtünk egy nagy halom kagylót meg tengeri csillagot, amit sajnos el kellett engedjek, mert dalszövegíróm nem nagyon rajongott a gondolattól, hogy egy ilyen nyálkás lény a bungalónkban éljen. Eleget tettem kérésének és szabadon engedtem szerencsétlent, de cserébe fogtam neki egy medúzát, amivel végigkergettem a parton. Mondhatom boldog volt.

-  Tudod, sokszor gondolkodtam már rajta, de eddig nem akartam megkérdezni, mert gondoltam, majd elmondod mi a helyzet, de szeretném tudni. Ugye őszintén válaszolsz majd a kérdésemre? - szólalt meg Harry, mikor éjfél körül a teraszon ültünk és chips-et ettünk, közben a csillagokat bámultuk.

-  Attól függ mit akarsz kérdezni. Vannak dolgok, amiket nem jó bolygatni.

-  Miért vagy még mindig együtt Prestonnal?

   Kérdésére teljesen lefagytam, hisz bár azzal tisztában voltam, hogy ezt mindenki tudni szeretné, de azt csak nem mondhattam neki, hogy azért, mert őrülten szeretem, hisz akkor nem csalnám meg. Az igazság túlságosan borzasztó ahhoz, hogy megtudja, mert ha ez kiderül, akkor rájön, mekkora szörnyeteg vagyok és biztosan az első géppel repül vissza Londonba, hogy szedje a sátorfáját és eltűnjön az életemből, mondjuk örökre. Tanácstalan voltam, de hazudni se akartam neki, mert akkor már semmi nem maradt volna amit nyújtani tudok neki. Igazából abban sem voltam biztos, hogy azért kérdezi, mert zavarja, hogy még mindig együtt voltam a vőlegényemmel. vagy csak a kíváncsiság hajtja.

-  Azért, mert kényelmes -válaszoltam egyszerűen és máris azon kezdtem gondolkodni, mennyire lehet hülye, ha elhiszi, amit mondtam.

-  És mikor fogod az igazat elmondani? - túrt bele hajába fáradtan, majd mélyen a szemembe nézve próbálta kifigyelni, mire is gondolhatok pontosan.

-  Nem tudom. Ez bonyolult.

-  Ha annyi pénzem lenne, ahányszor ezt már tőled hallottam, most konkrétan milliomos lennék és nem Lou kellett volna a magángépet intézze, hanem a sajátomon jöttünk volna.

-  Tudod, hogy elmondanám, ha lehetne, de ez most olyan, ami nem rád tartozik.

-  Aggódom érted, akárhányszor az a szemétláda a közeledbe megy, mert rettegek, hogy bántani fog és egyszerűen nem értem, miért nem hagyod ott a fenébe. Szerintem pontosan rám tartozik, minden, amit nem akarsz elmondani.

-  Van egy határ, amit nem léphetsz át és azt hiszem, te pontosan efelé a határ felé közeledsz. Állj le, ha azt akarod, hogy szóljak hozzád ez alatt a két hét alatt - figyelmeztettem, mert abban bíztam, hogy így majd lecsillapszik egy kicsit.

-  Akarom, sőt azt hiszem többet is akarok, de ha nem vonsz be az életedbe, akkor nem fog menni.

-  Így is túlságosan belekeveredtél. Nem akarom, hogy te is sérülj, ha valami rosszul sül el.

-  Mi sülhetne el rosszul. Csak otthagyod és kész. Nem kell ekkora ügyet csinálni belőle. Ez csak egy szemétláda, aki élvezi, hogy szenvedni láthat, meg persze a pénzedet is nagyon imádja. Szerintem ha tehetné, azt venné feleségól, nem téged.

-  És te nem a pénzért vagy velem? Ha nem lennék híres, nem is ismernénk egymást. 

-  Ha nem lennél híres, akkor sosem menekültél volna el a stadionból, hogy a véletlen folytán belém botolj, szóval hülyeséget beszélsz. Nem abba szerettem be, ami a bankszámládon szerepel, hanem abba, ami itt van benn - suttogta és mellkasomra helyezte hatalmas tenyerét, pontosan a szívem fölé.

-  Nem szabadott volna belém szeress. Csalódni fogsz, ha minden titkom kideríted - veszem kezét tenyereim közé és játszani kezdek ujjaival, gondosan ügyelve arra, hogy ne nézzek a szemébe, mert tudtam, hogy akkor elmondok neki mindent.

-  Késő.

-  Ugye tisztában vagy vele, hogy ez lehetetlen és még ha akarnám is a komolyabb kapcsolatot, ott lenne Preston.
-  De mégis mivel tart ennyire sakkban, hogy nem mered még nekem sem elmondani? - emelkedett fel székéből és hozzám sétálva elém térdelt.
-  Bonyolult - toltam el magamtól és én is elhagytam helyemet, hogy a korláthoz sétálva nézhessem, ahogy csalódottan feláll és besétál.
-  Miért nem lehet minden annyira egyszerű, mint  más lányokkal. Ha azt akarod, hogy együtt legyél vele, akkor együtt vagy vele. Ha szakítani akarsz, akkor csak szakítasz vele, de nem.... Miért is lenne?! - a következő pillanatban egy doboz sörrel a kezében jelent meg és lehuppant a székébe.
-  Akkor most vége?
-  Dehogy van, hisz nekem megéri a kockázatot, mert szeretlek. Az már más kérdés, hogy te csak használsz, mint egy játékot. Felveszel, leteszel ahogy kedved tartja, de nem érdekel.
-  Te hallod magad mekkora... - kezdtem volna bele, de félbe szakított.
-  Mondd ki. Mondd ki, hogy nincs igazam. Cáfolj meg és mindent visszaszívok. Csak kérlek, cáfolj meg és tegyél róla, hogy ne legyen igazam.
-  És mégis, hogy?
-  Hagyd ott Preston-t és élj velem. Nem hiszem, hogy ő olyat tud neked nyújtani, amit én ne tudnék.
-  Ő megvéd engem - suttogtam elcsukló hangon és felidéztem magamban, hogy mennyiszer emlegette már fel az a szemétláda, hogy ez mind az én védelmemben van és, ha csak nem akarom komolyan megütni a bokámat, akkor nem hagyom el, mert komolya bajba keverhet, egyetlen telefonhívással.
-  Mert én nem tudnálak?! - hangja éles volt, mégis keserű, annyira sajnáltam, hogy miattam szenved.
-  Úgy nem, ahogy ő.
-  És ő mitől véd meg? Hogyan is tehetném meg én, amikor azt sem tudom, hogy mitől.
-  Jobb ha nem tudod. Most pedig megyek és lefekszek aludni.
-  Ma este a másik szobában alszom, ha nem baj.

   Szavai hallatán megfagy bennem a vér, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz a helyzet. Azt hittem, hogy ha kinn üldögél egy picit, rájön, hogy jobb ha nem tudja miért nem hagyom ott Prestont, de ezek szerint tévedtem. Ő volt szinte az egyetlen ember, akinek az elvesztését nem bírtam volna túlélni, de ha a titkom kiadása árán történt volna, akkor mégsem az ő oldalára billent a mérleg. Tudtam, hogy ezzel megkockáztatom, hogy egyenesen otthagy a szigeten, de hamarabb megbékéltem volna azzal a tudattal, hogy a szakítás miatt utál, mint azzal, hogy azért, mert megtudja, mekkora egy szörnyeteg vagyok vagyok valójában.

-  Ott alszol ahol csak akarsz - válaszoltam ridegen és elfordulva a tenger hullámait kezdtem tanulmányozni, hogy ne láthassa könnyeimet.

  Akkor este egy szemhunyást sem aludtam. Lementem a tengerpartra, hátha kitisztul egy kicsit a fejem, de annyit értem el vele mindössze, hogy megvágtam a talpam egy kagylóval és megzavartam a karbantartókat és a kertészeket. Borzalmasan éreztem magam és féltem a másnaptól, de kiderült, hogy fölöslegesen. Arra ébredtem ugyanis, hogy valaki halkan kopog a szoba ajtaján, majd miután sikeresen kinyögtem egy igent,lassan kinyílt az bejárat és Harry állt előtte, egy nagy kagylót szorongatva. Először nem értettem, hogy most akkor azzal akar meggyilkolni, vagy mit is szeretne vele, de azért intettem neki, hogy jöjjön már közelebb és ne szobrozzon az ajtóban, mert azzal senkinek sem segít egy icipicit sem.

-  Gondolkoztam - kezdett bele, hangja komoly és mély volt, még a hideg is kirázott tőle.

-  És mire jutottál? Mert ha el akarsz menni, akkor én azt is megértem.

-  Dehogy megyek sehová. Nekem itt a helyem, melletted - szemei csillogtak, ajkai pedig halvány mosolyba görbültek, ami mindig is nagyon jól állt neki.

-  Mi vett rá erre?

-  Az, hogy realizáltam, mennyire kötődöm hozzád, még akkor is, ha ez az egész csak egy kis inspirációs különórának indult anno. Azt hiszem nagyon jó úton haladok, hogy még ennél is jobban beléd szeressek.

-  Nem lenne szabad. Úgy értem nézz rám. Hozzá vagyok kötve egy olyan emberhez, akit te magad is láthattad, hogy a legnagyobb mértékben megvetek és túlságosan félek mások véleményétől és attól, hogy börtönbe kerülök.

-  Várj. Börtönbe?! - kerekedtek el szemei.

-  Igen. Nem azért mondtam, hogy nem rád tartozik, mert nem akartalak tovább az életem részeként, hanem, mert ha tudnád, mi is történt, több, mint valószínű, hogy kiborulnál.

-  Bármit elmondhatsz. Előttem nem kell, hogy titkaid legyenek.

-  De ez annyira borzalmas, hogy te sem bírnál rám nézni utána, meg merem kockáztatni, hogy el is szaladnál tőlem.

-  Ugyan, nem beszélj butaságokat. Nem kell most elmondanod, de tudd, hogy meg fogom kérdezni még egyszer. Nem holnap, nem holnap után, de akkor őszinte választ várok.

-  Ha kitalálom, hogy mondjam el, akkor ígérem, elmondom. Csak nem most...

-  Ez nekem elég - hajolt közelebb, majd egy apró puszit nyomott a homlokomra.

-  Akkor most már megkérdezem. Minek a kagyló?

-  Neked hoztam. Ma reggel sétálni voltam és ott hevert a homokban. Tegnap annyit kerestél egy ilyen izét, hogy gondoltam örülni fogsz neki, na meg ha ennek a beszélgetésnek veszekedés lett volna a vége, akkor hozzám is vághattad volna - vigyorodott el.

-  Igen. Ez soha nem következik be. Veled nem tudok veszekedni. Túl nyugodt vagy hozzá.

-  Én mindig nyugodt vagyok, csak néha túl jól titkolom.

-  Hiszek neked.

-  Jól is teszed. Soha nem tudnálak átverni, vagy kihasználni. 

-  El sem hiszem, hogy téged nem csak álmodlak - tenyereim közé fogam arcát és közel húzva magamhoz a homlokom az övének döntöttem.

-  Pedig nyugodtan elhiheted, mert nem megyek sehová.

-  Te adsz nekem erőt ahhoz, hogy folytassam - suttogtam és lassan megcsókoltam.

   Testének közelségétől izzani kezdett a vér az ereimben és nem foglalkoztam már semmi mással. Örültem, hogy ketten vagyunk egymásnak és a külvilágot teljesen kizárhatjuk a következő két hétre. Szerettem volna minél többet magamnak Harry-ből, de ahogy egyre szenvedélyesebbé váltak csókjaink, elkezdtem szédülni és hányingerem támadt. Azonnal kipattantam az ágyból és a mosdóba rohantam, ezzel pedig alaposan megrémítve a fürtöst. Igazából volt is miért aggódnunk, de akkor ez csak egy egyszerű rosszullétnek tűnt, ami a nap további részében nem is jelentkezett.