Kedves olvasó!
A múlt héten megint az én hibámból nem volt rész, mivel nagyon zsúfolt volt az órarendem és rengeteg tanulni valóm volt így év végén.
Azonban most megérkezett a rész, ami remélem elnyeri a tetszéseteket, annak ellenére, hogy elég melankolikus lett.
Legyen nagyon szép estétek és hétvégétek!
Csók! :*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry az...
A múlt héten megint az én hibámból nem volt rész, mivel nagyon zsúfolt volt az órarendem és rengeteg tanulni valóm volt így év végén.
Azonban most megérkezett a rész, ami remélem elnyeri a tetszéseteket, annak ellenére, hogy elég melankolikus lett.
Legyen nagyon szép estétek és hétvégétek!
Csók! :*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry az...
Már nagyon rég vártam arra, hogy végre átalakíthassam legjobb barátnőmet. Persze semmi nem volt a stílusával, ami nem tetszett volna, de nem ártott a frissítés, főleg, hogy olyan ruhákat hordott, amik négy éve is volt, hogy kimentek a divatból. Bejelentettem, hogy bizony, az első lépés a ruhatár felfrissítése, aminek először húzta az orrát, de mégis rábólintott. A következő vitapontunk a fizetés módja volt, ugyanis ki volt borulva, mikor mindenért én fizettem és nem engedtem a tárcáját még csak elő se venni. Az után, hogy Liam ilyen rútul kihasználta, az volt a legkevesebb. Ráfért a kikapcsolódás és mivel öcsém elvállalta, hogy vigyáz a kicsire, így mienk volt az egész nap.
A közelben lévő bevásárló központtal kezdtük, ahol a Forever 21 két emeletér három óra alatt jártuk végig, szinte mindent felpróbáltattam szegény lánnyal. A végére jámbor természete majdnem elhagyta, de vakmerően tűrte a kínokat. A következő néhány üzletet már gyorsabban végeztük ki, mert azok sokkal közelebb álltak az ő ízléséhez és hamarabb megtaláltuk a számára megfelelő darabokat. A vásárlás végére áldottam az eget, hogy a terepjáróval jöttünk el otthonról, mert másképp nem fért volna be a temérdek csomag. Ez után fodrászhoz is elmentünk, ahol vágtak egy keveset a hajából és méz színű tincseket kapott amúgy is szőke hajába, amitől csak még szebb lett.
Ez a kiruccanás volt az elmúlt két hónap legizgalmasabb része. Nekem vissza kellett térnem a koncertezéshez, azonban arra nagyon ügyeltem, hogy picit bővebb ruhákat hordjak, hogy a negyedik hónap végére gömbölyödni kezdő pocakomat elrejthessem. Féltem, hogy mi fog történni, ha valaki megtudja, de szerencsére csak a doktor, legjobb barátnőm, a testvérem és Liam tudta. Az utóbbi azért, mert egy edzés alkalmával nagyon rosszul lettem és kikényszerítette belőlem. Az eset után edzés címszó alatt vásárolni jártunk és relaxáló gyakorlatokat végeztünk, amiket csak miattam nézett ki egy baba-mama torna videóból a netről. Annak ellenére, hogy még mindig haragudtam rá azért, amit Elisa-val tett, azt hiszem elég nagy büntetés volt számára az, hogy minden nap látnia kellett a lányt, ahogy az boldogan jár-kel barátjával, Marcusszal, akivel remekül megértik egymást. Úgy nevelték a kicsit, mintha közös baba lenne, aki pedig hálás volt a gondoskodásért és egyszerűen rajongott az énekesért. Örültem, hogy boldogok és annak, hogy a média nem szimatolt ki semmit.
Az énekes minden feltűnés nélkül, bátran átjöhetett hozzánk, mondván, hogy a duett miatt érkezik, de bizalmas forrásokból tudtam, hogy az összeköltözést fontolgatták. Láttam Liam-en, hogy beleszakad a szíve, de magának kereste a bajt, így pedig sikerült elvesztenie azt a lányt, akit igazán szeretett. Láttam abból, ahogy ránézett, ahogy figyelte a mozdulatait, mikor az egész csapat együtt volt, Lisa pedig Marcus ölében ülve cseverészett. Szinte ragyogott és csak ő maga tudta mennyi erőfeszítésébe került legyűrni azt a mérhetetlen bánatot, amit Liam okozott neki azzal, hogy Donná-t választotta.
Közben az én életem is beállt egy normálisnak nevezhető sémába, aminek kifejezetten örültem. Nappal Harry-vel voltunk, aminek minden édes percét kihasználtuk. Dalokat írtunk szerelemről és vágyról, miközben olyan dolgokat csináltunk, amikkel biztos voltam benne, hogy felbosszantanám Prestont, ha megtudná. Délutánjaim nagy többségét az öcsém nevelésével töltöttem, akiről kiderült, hogy nem is olyan hülye, mint gondolná az ember. Elkezdtem megtanítani neki pár akkordot gitáron, sőt vettünk neki egy sajátot is, hogy bármikor gyakorolhasson. Egyre könnyebb volt kezelni, sőt amennyire észrevettem még a füvezéssel is leállt. Az estéimet pedig keserű könyörgéssel töltöttem, hogy Preston menjen el és hagyjon békén, de nem ez történt. Minden éjszaka velem aludt és nem tágított, annak ellenére, hogy már lassan három hete nem engedtem neki, hogy hozzám érjen úgy. Gyanúsan teltek voltak számára melleim, de soha nem kérdezett rá a miértjére, szerencsére. Azt hiszem az a bizonyos délután teljesen kiment a fejéből, ugyanis úgy viselkedett, mintha nem is látta volna az ultrahang képet. Nem voltam benne biztos, hogy azért mert nem érdekelte, vagy azért, mert valami szörnyűséget forgatott a fejében.
Épp a klinikán ültem és az apasági teszt eredményére vártam. A nőgyógyász azt javasolta, hogy az első trimeszter végén végezzük el a tesztet és nem volt más dolgom, mint valami használható mintát szerezni a két lehetséges apától. Preston-nal nem volt gond, hisz rengeteg holmiját tartotta nálam, és végül kiderült, hogy Harry se volt olyan nehéz, ugyanis reggeli készítés közben megvágta a kezét egy késsel és eltettem a tapaszt, amit rátett. Így megvolt minden, ami kellett. A doktor nagyon lelkes volt és teljes diszkréciót ígért. Na nem mintha jogában állt volna amúgy is bármit mondani akárkinek is.
Papírjaimmal a kezemben szálltam be a kocsimba és csak fél szemmel mertem nézni. Lassan az ölembe csúsztattam a boríték tartalmát és remegő kezekkel lapozgattam. Naná, hogy az utolsó íven volt az eredmény. Végigfuttattam ujjaim a sorokon, míg végül elértem a kiemelt részhez. Az apa kiléte 99%-os pontossággal bizonyos: Harold Edward Styles. Könnycseppek csordultak végig arcomon és nem voltam benne biztos, hogy ennek örülnöm kellene vagy szomorkodnom. Abban biztos voltam, hogy még ennek tudatában sem hagyhatom el Preston-t, de az a tény, hogy a pocakomban növekvő baba édesapja nem az a szörnyeteg, valahogy feldobott. Gyorsan elővettem a telefonom és írtam egy üzenetet Liz-nek, amiben csak annyi állt : Harry az..., mégis biztos voltam benne, hogy barátnőm érteni fogja, hisz pontosan tisztában volt vele, hogy hová is tartok ma.
Gyorsan ledobtam az anyós ülésre a telefonomat és beindítva a motort sietve mentem haza. El akartam mondani szerelmemnek, hogy babát várunk. Szerettem volna, ha ő is annyira örül neki, mint én, mert négy hónap alatt az a pillanat volt az, amikor én is boldog voltam, hogy terhes vagyok. Kigomboltam hát bő poncsómat és annak ellenére, hogy tudtam szinte alig látszik valami, szerettem volna a világ tudtára hozni, hogy én bizony a legcsodásabb ember gyermekét hordtam a szívem alatt. Bal kezemet pocakomra helyeztem és ujjaimmal apró köröket írtam le fölötte. Azt hiszem soha nem vigyorogtam még ennyit, de a boldogságot egyszerűen nem lehetett leplezni, amit azokban a percekben éreztem. Az úton nem zavart sem a dugó, sem a fülledt levegő a kocsiba, egyszerűen kékebbnek láttam az eget és szebbnek az életemet. Máris neveken gondolkodtam. Amennyire nem akartam az elején ezt a terhességet, ott, a kocsiban ücsörögve már láttam magunkat szemeim előtt. Harry-t, magamat és a gyermekünket, ahogy a homokban szaladunk a tenger felé, vagy ahogy ezredjére nézzük végig az Oroszlán Király-t, mert a pici annyira szereti.
Fülig érő vigyorral hajtottam be a felhajtóra és a papírokat gondosan összerendezve indultam el befelé. A házban édes sütemény illat lengett be mindent, azonnal arra gondoltam, hogy Liz sütött valamit a kicsinek és a konyhában falatoznak, de sajnos csak az üres tér fogadott, a pulton viszont tényleg ott volt egy tányér sütemény, amiből azonnal kettőt is vettem. Ledobtam a pultra a pakkot és felsétáltam az emeletre, ahol öcsém maximum hangerővel bömböltette a zenét, biztos voltam benne, hogy van nála valaki, hisz az utóbbi három hétben nagyon furán viselkedett. Mindig zárva volt az ajtaja és bár tudtam, hogy nem drogozik, mégis aggódtam érte, mert mi van ha rossz társaságba keveredett és én én nem tudtam róla? Szerettem volna, ha beavat, de azt is szerettem volna, ha ő maga jön hozzám és mondja el a dolgokat, amik nyomják a szívét, vagy esetleg tanács kell neki. Elnéztem még egy darabig zárt ajtaját, majd saját szobámba mentem és megengedtem a meleg csapot, közben küldtem egy üzenetet Harry-nek, hogy ha lesz ideje, akkor jöjjön át, mert beszélnünk kell. A válasza az volt, hogy két óra múlva szabadul és akkor találkozhatunk.
Becsuktam szobám ajtaját és elindítottam egy lassú összeállítást, amit olyankor hallgattam, amikor vidám vagyok és szerettem volna még inkább az lenni. Ledobáltam ruháimat és bemásztam a kádba. A meleg víz tökéletesen körbe ölelte testemet és kezeimet hasamon pihentettem. Nagyobb volt, mint emlékeztem. Nem is értettem, hogy nem vették még észre, hisz nekem annyira szembe tűnő volt, hogy egész addig le sem vettem róla a szemem, míg a hab el nem takarta előlem. Nem tudom mennyi ideig fekhettem a kádban, de mikor lementem a konyhába ott a lehető legfélelmetesebb látvány fogadott. Preston állt a konyhaszekrény előtt, kezében a borítékomat tartva. Meghűlt az ereimben a vér, léptem egyet hátra, véletlenül Mia egyik sípolós játékára tapostam rá és meghallotta. Azonnal felém fordult és ami az arcára volt írva, az több volt egyszerű haragnál. Soha nem láttam még azelőtt ilyennek és ez sokkolt. Automatikusan összefontam magam körül a köntösömet, de tudtam, hogy semmi haszna.
Ez a kiruccanás volt az elmúlt két hónap legizgalmasabb része. Nekem vissza kellett térnem a koncertezéshez, azonban arra nagyon ügyeltem, hogy picit bővebb ruhákat hordjak, hogy a negyedik hónap végére gömbölyödni kezdő pocakomat elrejthessem. Féltem, hogy mi fog történni, ha valaki megtudja, de szerencsére csak a doktor, legjobb barátnőm, a testvérem és Liam tudta. Az utóbbi azért, mert egy edzés alkalmával nagyon rosszul lettem és kikényszerítette belőlem. Az eset után edzés címszó alatt vásárolni jártunk és relaxáló gyakorlatokat végeztünk, amiket csak miattam nézett ki egy baba-mama torna videóból a netről. Annak ellenére, hogy még mindig haragudtam rá azért, amit Elisa-val tett, azt hiszem elég nagy büntetés volt számára az, hogy minden nap látnia kellett a lányt, ahogy az boldogan jár-kel barátjával, Marcusszal, akivel remekül megértik egymást. Úgy nevelték a kicsit, mintha közös baba lenne, aki pedig hálás volt a gondoskodásért és egyszerűen rajongott az énekesért. Örültem, hogy boldogok és annak, hogy a média nem szimatolt ki semmit.
Az énekes minden feltűnés nélkül, bátran átjöhetett hozzánk, mondván, hogy a duett miatt érkezik, de bizalmas forrásokból tudtam, hogy az összeköltözést fontolgatták. Láttam Liam-en, hogy beleszakad a szíve, de magának kereste a bajt, így pedig sikerült elvesztenie azt a lányt, akit igazán szeretett. Láttam abból, ahogy ránézett, ahogy figyelte a mozdulatait, mikor az egész csapat együtt volt, Lisa pedig Marcus ölében ülve cseverészett. Szinte ragyogott és csak ő maga tudta mennyi erőfeszítésébe került legyűrni azt a mérhetetlen bánatot, amit Liam okozott neki azzal, hogy Donná-t választotta.
Közben az én életem is beállt egy normálisnak nevezhető sémába, aminek kifejezetten örültem. Nappal Harry-vel voltunk, aminek minden édes percét kihasználtuk. Dalokat írtunk szerelemről és vágyról, miközben olyan dolgokat csináltunk, amikkel biztos voltam benne, hogy felbosszantanám Prestont, ha megtudná. Délutánjaim nagy többségét az öcsém nevelésével töltöttem, akiről kiderült, hogy nem is olyan hülye, mint gondolná az ember. Elkezdtem megtanítani neki pár akkordot gitáron, sőt vettünk neki egy sajátot is, hogy bármikor gyakorolhasson. Egyre könnyebb volt kezelni, sőt amennyire észrevettem még a füvezéssel is leállt. Az estéimet pedig keserű könyörgéssel töltöttem, hogy Preston menjen el és hagyjon békén, de nem ez történt. Minden éjszaka velem aludt és nem tágított, annak ellenére, hogy már lassan három hete nem engedtem neki, hogy hozzám érjen úgy. Gyanúsan teltek voltak számára melleim, de soha nem kérdezett rá a miértjére, szerencsére. Azt hiszem az a bizonyos délután teljesen kiment a fejéből, ugyanis úgy viselkedett, mintha nem is látta volna az ultrahang képet. Nem voltam benne biztos, hogy azért mert nem érdekelte, vagy azért, mert valami szörnyűséget forgatott a fejében.
- Kisasszony, az eredményei - nyomott a kezembe egy halom papírt egy fehér egyenruhás nővér.
Épp a klinikán ültem és az apasági teszt eredményére vártam. A nőgyógyász azt javasolta, hogy az első trimeszter végén végezzük el a tesztet és nem volt más dolgom, mint valami használható mintát szerezni a két lehetséges apától. Preston-nal nem volt gond, hisz rengeteg holmiját tartotta nálam, és végül kiderült, hogy Harry se volt olyan nehéz, ugyanis reggeli készítés közben megvágta a kezét egy késsel és eltettem a tapaszt, amit rátett. Így megvolt minden, ami kellett. A doktor nagyon lelkes volt és teljes diszkréciót ígért. Na nem mintha jogában állt volna amúgy is bármit mondani akárkinek is.
Papírjaimmal a kezemben szálltam be a kocsimba és csak fél szemmel mertem nézni. Lassan az ölembe csúsztattam a boríték tartalmát és remegő kezekkel lapozgattam. Naná, hogy az utolsó íven volt az eredmény. Végigfuttattam ujjaim a sorokon, míg végül elértem a kiemelt részhez. Az apa kiléte 99%-os pontossággal bizonyos: Harold Edward Styles. Könnycseppek csordultak végig arcomon és nem voltam benne biztos, hogy ennek örülnöm kellene vagy szomorkodnom. Abban biztos voltam, hogy még ennek tudatában sem hagyhatom el Preston-t, de az a tény, hogy a pocakomban növekvő baba édesapja nem az a szörnyeteg, valahogy feldobott. Gyorsan elővettem a telefonom és írtam egy üzenetet Liz-nek, amiben csak annyi állt : Harry az..., mégis biztos voltam benne, hogy barátnőm érteni fogja, hisz pontosan tisztában volt vele, hogy hová is tartok ma.
Gyorsan ledobtam az anyós ülésre a telefonomat és beindítva a motort sietve mentem haza. El akartam mondani szerelmemnek, hogy babát várunk. Szerettem volna, ha ő is annyira örül neki, mint én, mert négy hónap alatt az a pillanat volt az, amikor én is boldog voltam, hogy terhes vagyok. Kigomboltam hát bő poncsómat és annak ellenére, hogy tudtam szinte alig látszik valami, szerettem volna a világ tudtára hozni, hogy én bizony a legcsodásabb ember gyermekét hordtam a szívem alatt. Bal kezemet pocakomra helyeztem és ujjaimmal apró köröket írtam le fölötte. Azt hiszem soha nem vigyorogtam még ennyit, de a boldogságot egyszerűen nem lehetett leplezni, amit azokban a percekben éreztem. Az úton nem zavart sem a dugó, sem a fülledt levegő a kocsiba, egyszerűen kékebbnek láttam az eget és szebbnek az életemet. Máris neveken gondolkodtam. Amennyire nem akartam az elején ezt a terhességet, ott, a kocsiban ücsörögve már láttam magunkat szemeim előtt. Harry-t, magamat és a gyermekünket, ahogy a homokban szaladunk a tenger felé, vagy ahogy ezredjére nézzük végig az Oroszlán Király-t, mert a pici annyira szereti.
Fülig érő vigyorral hajtottam be a felhajtóra és a papírokat gondosan összerendezve indultam el befelé. A házban édes sütemény illat lengett be mindent, azonnal arra gondoltam, hogy Liz sütött valamit a kicsinek és a konyhában falatoznak, de sajnos csak az üres tér fogadott, a pulton viszont tényleg ott volt egy tányér sütemény, amiből azonnal kettőt is vettem. Ledobtam a pultra a pakkot és felsétáltam az emeletre, ahol öcsém maximum hangerővel bömböltette a zenét, biztos voltam benne, hogy van nála valaki, hisz az utóbbi három hétben nagyon furán viselkedett. Mindig zárva volt az ajtaja és bár tudtam, hogy nem drogozik, mégis aggódtam érte, mert mi van ha rossz társaságba keveredett és én én nem tudtam róla? Szerettem volna, ha beavat, de azt is szerettem volna, ha ő maga jön hozzám és mondja el a dolgokat, amik nyomják a szívét, vagy esetleg tanács kell neki. Elnéztem még egy darabig zárt ajtaját, majd saját szobámba mentem és megengedtem a meleg csapot, közben küldtem egy üzenetet Harry-nek, hogy ha lesz ideje, akkor jöjjön át, mert beszélnünk kell. A válasza az volt, hogy két óra múlva szabadul és akkor találkozhatunk.
Becsuktam szobám ajtaját és elindítottam egy lassú összeállítást, amit olyankor hallgattam, amikor vidám vagyok és szerettem volna még inkább az lenni. Ledobáltam ruháimat és bemásztam a kádba. A meleg víz tökéletesen körbe ölelte testemet és kezeimet hasamon pihentettem. Nagyobb volt, mint emlékeztem. Nem is értettem, hogy nem vették még észre, hisz nekem annyira szembe tűnő volt, hogy egész addig le sem vettem róla a szemem, míg a hab el nem takarta előlem. Nem tudom mennyi ideig fekhettem a kádban, de mikor lementem a konyhába ott a lehető legfélelmetesebb látvány fogadott. Preston állt a konyhaszekrény előtt, kezében a borítékomat tartva. Meghűlt az ereimben a vér, léptem egyet hátra, véletlenül Mia egyik sípolós játékára tapostam rá és meghallotta. Azonnal felém fordult és ami az arcára volt írva, az több volt egyszerű haragnál. Soha nem láttam még azelőtt ilyennek és ez sokkolt. Automatikusan összefontam magam körül a köntösömet, de tudtam, hogy semmi haszna.
- Te kurva! Tudtam, hogy megcsalsz! - ezek voltak első szavai, de komolyan felértek egy halálos fenyegetéssel.
- Preston... - nyögtem elhűlve, de csak jött felém, majd jó erősen megszorította csuklómat.
- És mi az már, hogy azzal a kis hülye nyálgéppel?! Legalább egy igazi férfit választottál volna, aki meg tudja neked adni, amit én. Ráadásul nem mentél el abortuszra? Azt hittem, hogy mikor a múltkor láttam azt a szaros képet másnap már elmész és elveteted a gyereket a fenébe.
- Ne merészelj így beszélni a babámról! - hangom magasabb volt, mint szerettem volna, de természetesen lepergett róla.
- Az a fattyú nem érdemli meg, hogy éljen! Sőt, te sem érdemelsz jobbat egy koporsónál, te lotyó! - reccsent rám, majd szabad kezével hajamba markolt és elkezdett felfelé cibálni a lépcsőn.
- Ne, állj meg! Hová mész?! - szinte sikoltottam és imádkoztam, hogy öcsém hallja meg, de a zene túl hangos volt.
- Gondoskodom róla, hogy ha mér te nem voltál képes megszabadulni attól a kis fattyútól a dolog el legyen végezve - közölte semleges hangon és továbbra is erősen markolta tincseimet.
Felsétált a lépcsőn, miközben szorításán egy fikarcnyit sem lazított. Könnyeim peregtek, hisz tehetetten voltam ezzel a szörnyeteggel szemben. Csak abban reménykedtem, hogy öcsém észreveszi mi is történik idekinn, vagy Harry hamarabb odaér. De egyik sem történt meg. Felértünk a lépcső tetejére, ahol is szembe fordított magával és vállaimat préselte össze.
- Milyen kár, hogy nem tudtál csak kussban lenni és meghúzni magad...Csupán annyi volt a dolgod, hogy hűséges maradj és tegyél úgy, mintha feltétlenül boldog lennél. Én boldogan költhettem volna a pénzed, még gyereket is csináltam volna neked, ha annyira kell egy poronty, aki nem hagy majd aludni és mindenhová odaszarik.
- A gyerek nem egy kutya... - préseltem idegesen fogaim között.
- Leszarom. A lényeg, hogy magadnak tetted tönkre az egészet, mert nem tudtál ülni a seggeden. Most már viseld a következményeket.
- Mire készülsz? - kérdeztem remegő hangon és kicsordultak könnyeim.
- Megoldom a problémáinkat bébi - mondta vigyorogva majd durván szájon csókolt és egy határozott mozdulattal kibillentett egyensúlyomból és lelökött a lépcsőn.
Először csak a súlytalan zuhanást éreztem, majd a becsapódás fájdalma terjedt szét testemben. Testem elkezdett zsibbadni és hiába próbáltam védeni babámat nem ment, hisz kezeim kapták a legnagyobb ütéseket. Akkor nyertem vissza az éberségemet, amikor leértem a lépcső aljára és homályosan láttam Preston-t, ahogy vigyorogva halad felém, majd egy kisebbet rúgva oldalamba elsétált fölöttem. Próbáltam könyörögni neki, de csak ment tovább. Forgattam a fejem, próbáltam valami szilárdra fókuszálni, hogy kitisztuljon kicsit a fejem, de nem sikerült. Hasamra tettem a kezem, de hisz még olyan picike volt, hogy nem is lehettem alig éreztem. Lenéztem és szinte azonnal felszállt a köd a szemeimről és az émelygés is elmúlt, ugyanis a köntösöm lassan átitatódott vérrel. Ez volt az utolsó dolog, amit láttam, utána már csak a sötétség maradt és egy távoli hang, aki aggódva közeledett felém a sötétben. Az egyetlen gondolat, ami még álmomban is visszhangzott a fejemben és könyörgő hangja szívszaggatóan mormolta ugyanazt a mondatot újra és újra, lassú ritmust alkotva, szinte már szédítő kavalkádban:
- Csak a gyermekemet ne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése