Kedves, drága, nem tudom mennyire jelen lévő olvasóink!
Több, mint egy év kihagyás után végre összeszedtük magunkat és meghoztuk az epilógust, ami pontot tesz a történet végére. Nyilván nagyon nagyon szeretnétek bokán rúgni minket ezért az orbitális késésért, de mindketten más dolgokba fogtunk, más projektek felé irányultunk, a blog pedig akkor sem volt a leghíresebb, szóval az én részemről úgy véltem, hogy senkinek nem fog hiányozni. De aztán volt pár nagyon kedved, tündéri olvasónk, aki klaviatúrát ragadott és ránk szólt, hogy biza pofátlanság, amit csinálunk. Ezúton is köszönjünk nekik!
Nos, mint láthatjátok, itt a vég, remélem ez megfelelően zárja le a történet, már amennyire lehetséges.
Legyek nagyon jók, minden vágyatok teljesüljön a tökéletességhez vezető utatokon!
Millió ölelés,
C+H.
A tökéletesség felé
Több, mint egy év kihagyás után végre összeszedtük magunkat és meghoztuk az epilógust, ami pontot tesz a történet végére. Nyilván nagyon nagyon szeretnétek bokán rúgni minket ezért az orbitális késésért, de mindketten más dolgokba fogtunk, más projektek felé irányultunk, a blog pedig akkor sem volt a leghíresebb, szóval az én részemről úgy véltem, hogy senkinek nem fog hiányozni. De aztán volt pár nagyon kedved, tündéri olvasónk, aki klaviatúrát ragadott és ránk szólt, hogy biza pofátlanság, amit csinálunk. Ezúton is köszönjünk nekik!
Nos, mint láthatjátok, itt a vég, remélem ez megfelelően zárja le a történet, már amennyire lehetséges.
Legyek nagyon jók, minden vágyatok teljesüljön a tökéletességhez vezető utatokon!
Millió ölelés,
C+H.
A tökéletesség felé
Melissa
A lányok ötödik születésnapját tartottuk. Minden olyan tökéletes volt. Az egész bagázs összegyűlt és olyan volt, mint régen. A lakás csodásan volt dekorálva és zene szólt mindenhonnan. Lizzel a konyhában igazítottuk el a catering cégtől érkezett felszolgálókat, akik tálcán szolgálták fel a süteményeket és mindenféle finomságot, amit a téli kertben berendezett játszószobában osztottak szét a csöppségeknek.
Olyan sok minden történt ez alatt az öt év alatt. A házban mindenfelé a közös képeink voltak kiaggatva, a konyhától kezdve a fürdőig, igazából mindenhol. Az ikrek születésétől kezdve az esküvőnkön keresztül a kisfiúnk első lépéseiig és további születésnapok, évfordulók és hasonló emlékezetes alkalmak. Mind-mind egy-egy nélkülözhetetlen és fontos építőkockája a jelennek. Abbahagytam az éneklést, végleg... A három csöppségnek szüksége volt az anyukájára, így nem tehettem meg velük, hogy egyik kontinensről a másikra utazva Skype-on tartom velük a kapcsolatot, telefonon olvasok mesét és hagyom, hadd képzeljék el, hogy betakargatom őket. Dalírással kezdtem foglalkozni és Harry-vel együtt sok énekesnek és együttesnek írtunk szövegeket az alatt a három év alatt, amióta visszavonultam. Harry céget alapított és mostanra felfedezettjei a zeneipar éllovasai lettek. Anya megbékélt a gondolattal, hogy akármit tesz, befolyása nincs az unokái életére. Minden ünnepet együtt töltünk, de nincs beleszólása az iskoláztatásukba vagy más fontos dologba. Egyszerűen nem akartuk szerelmemmel, hogy bárki más nevelje helyettünk a gyermekeinket. Az öcsém jó útra tért, nem nyúlt drogokhoz majdnem öt éve és egyetemre jár, jogász szeretne lenni, amit teljes erőmmel támogatok, mivel okos gyerek, és jó érzéke van az emberekhez.
Az egyik tálcát a kezembe vettem, majd barátnőmre néztem, aki hozzám hasonlóan cselekedett. Együttes erőkkel sétáltunk be a játszószobába, ahol mindenki ült, a játszadozó csöppségeket figyelve. Véleményem szerint az elmúlt évek során eléggé megszaporodott a társaság, hisz szép lassan mindenki babát vállalt, Naill tette oda magát a legjobban, ugyanis két közös gyermekük mellé, akik három és négy évesek voltak, örökbe fogadtak három másikat is, hogy aztán henceghessen vele, hogy ő lesz a következő Brad Pitt, csak jobb táncmozdulatokkal. Így a családjuk már egy egész focicsapatot kitett, ha Marisa, Niall felesége is beszállt játszani.
A zsivaj figyelemreméltó volt, főleg mivel az összes jelenlévő kislány ugyanazzal a játékkal szeretett volna játszani, míg a fiúk Zaynt ostromolták, hogy játsszon velük bújócskát. Az egyetlen, aki nem játszott a többiekkel, az Benjamin volt, Harry-vel közös kisfiunk, ő szorosan kapaszkodott apukája nyakába, mintha az élete múlt volna rajta. A látványtól mosolyognom kellett, mert bár a csöppség nem volt túlságosan apás, ha én nem voltam a színen, akkor hajlamosnak mutatkozott Harry nyakában csimpaszkodni, és el sem mozdulni, míg vissza nem térek. Ez jelen esetben sem történt másképp, amint megérkeztem és észrevett, azonnal a földön volt, és sietős léptekkel közelített felém. Szerencsém volt barátnőmmel, aki azonnal kikapta kezemből a tálcát, hogy fel tudjam venni sózsák kisfiam, minden vendéget szórakoztatva ezzel.
Benjamin két évvel a lányok után született, mondanom sem kell, volt féltékenykedés, de végül a csöppségeink rájöttek, hogy nincs miért, ugyanis nekik is bőven jut abból a temérdek szeretetből, amivel elhalmoztuk őket. Minden nyáron Harry szüleihez mentünk három hétre, ez alatt pedig a lányok teljesen hozzászoktak a picihez, az első születésnapján pedig már semmi gond nem volt köztük, tökéletesen összhangba jöttek, sőt, amint Benjie haja elég hosszú lett, azonnal fodrászosat játszottak vele, sőt egy nap, mikor hazaértem a bevásárlásból, a kisfiam körmei zöldre voltak festve. Vicces volt, de azért alaposan leszidtam a lányokat, amiért bohócot csináltak a testvérükből.
Pillantásom szerelmemre tévedt, aki szélesen vigyorogva figyelt minket, kezében máris egy kicsi szendvicset tartott a kezében. Zöld szemei játékosan csillogtak, látványától az én ajkaimra is mosoly kúszott. Benjamin a hajammal matatott, miközben mellé sétáltam, majd ölébe ültem, ezzel kicsit szétnyomva, de nem igazán érdekelte, szabad keze azonnal combomra csúszott.
- Örülök, hogy vagytok nekem - súgta fülembe, hangjának mélységétől pedig megrázkódtam.
- Én pedig annak, hogy mindig is velem voltál, akármire szükségem volt - fordultam felé, majd lassan megcsókoltam.
- Anyaaaa...Apaaaa - kúszott közénk Benjamin, ezzel elválasztva minket.
- Kincsem, van valami baj?
- Csak ne smacizzatok mindenki előtt, jó? - jelent meg kisebbik lányunk, Olivia.
- Aucs, ez fájt. Miért ne csókolhatnám meg a mamádat? - kérdezte Harry kíváncsian.
- Mert mindenki benneteket néz - tódította Doris, majd apja ölébe mászott ő is, akihez nemsokkal később csatlakozott Olivia is. Szerencsére volt elég hely a kanapén mindenkinek.
- Most pedig mosolyogjatok!! - csendült Liz hangja, majd legalább húsz képet készített.
Családunk körében remekül szórakoztunk. Az a halom kép és videó, ami rólunk készült csak töredéke volt mindannak, ami akkor és ott történt, hisz sem szavakba önteni, sem kamerával megörökíteni nem lehetett azt a temérdek szeretetet és nevetést, ami minden együttlétünket meghatározta. A kis csapat, tökéletes volt együtt. Harry és a gyerekek pedig megadtak nekem mindent, amiről valaha is álmodtam, de Preston mellett még csak megfogalmazni sem mertem, nem, hogy tenni érte valamit. Ám Harry megmutatta, milyen is a felhőtlen boldogság, minden pillanatban azon munkálkodva, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljünk a tökéletességhez.
Liza
Az egyik tálcát a kezembe vettem, majd barátnőmre néztem, aki hozzám hasonlóan cselekedett. Együttes erőkkel sétáltunk be a játszószobába, ahol mindenki ült, a játszadozó csöppségeket figyelve. Véleményem szerint az elmúlt évek során eléggé megszaporodott a társaság, hisz szép lassan mindenki babát vállalt, Naill tette oda magát a legjobban, ugyanis két közös gyermekük mellé, akik három és négy évesek voltak, örökbe fogadtak három másikat is, hogy aztán henceghessen vele, hogy ő lesz a következő Brad Pitt, csak jobb táncmozdulatokkal. Így a családjuk már egy egész focicsapatot kitett, ha Marisa, Niall felesége is beszállt játszani.
A zsivaj figyelemreméltó volt, főleg mivel az összes jelenlévő kislány ugyanazzal a játékkal szeretett volna játszani, míg a fiúk Zaynt ostromolták, hogy játsszon velük bújócskát. Az egyetlen, aki nem játszott a többiekkel, az Benjamin volt, Harry-vel közös kisfiunk, ő szorosan kapaszkodott apukája nyakába, mintha az élete múlt volna rajta. A látványtól mosolyognom kellett, mert bár a csöppség nem volt túlságosan apás, ha én nem voltam a színen, akkor hajlamosnak mutatkozott Harry nyakában csimpaszkodni, és el sem mozdulni, míg vissza nem térek. Ez jelen esetben sem történt másképp, amint megérkeztem és észrevett, azonnal a földön volt, és sietős léptekkel közelített felém. Szerencsém volt barátnőmmel, aki azonnal kikapta kezemből a tálcát, hogy fel tudjam venni sózsák kisfiam, minden vendéget szórakoztatva ezzel.
Benjamin két évvel a lányok után született, mondanom sem kell, volt féltékenykedés, de végül a csöppségeink rájöttek, hogy nincs miért, ugyanis nekik is bőven jut abból a temérdek szeretetből, amivel elhalmoztuk őket. Minden nyáron Harry szüleihez mentünk három hétre, ez alatt pedig a lányok teljesen hozzászoktak a picihez, az első születésnapján pedig már semmi gond nem volt köztük, tökéletesen összhangba jöttek, sőt, amint Benjie haja elég hosszú lett, azonnal fodrászosat játszottak vele, sőt egy nap, mikor hazaértem a bevásárlásból, a kisfiam körmei zöldre voltak festve. Vicces volt, de azért alaposan leszidtam a lányokat, amiért bohócot csináltak a testvérükből.
Pillantásom szerelmemre tévedt, aki szélesen vigyorogva figyelt minket, kezében máris egy kicsi szendvicset tartott a kezében. Zöld szemei játékosan csillogtak, látványától az én ajkaimra is mosoly kúszott. Benjamin a hajammal matatott, miközben mellé sétáltam, majd ölébe ültem, ezzel kicsit szétnyomva, de nem igazán érdekelte, szabad keze azonnal combomra csúszott.
- Örülök, hogy vagytok nekem - súgta fülembe, hangjának mélységétől pedig megrázkódtam.
- Én pedig annak, hogy mindig is velem voltál, akármire szükségem volt - fordultam felé, majd lassan megcsókoltam.
- Anyaaaa...Apaaaa - kúszott közénk Benjamin, ezzel elválasztva minket.
- Kincsem, van valami baj?
- Csak ne smacizzatok mindenki előtt, jó? - jelent meg kisebbik lányunk, Olivia.
- Aucs, ez fájt. Miért ne csókolhatnám meg a mamádat? - kérdezte Harry kíváncsian.
- Mert mindenki benneteket néz - tódította Doris, majd apja ölébe mászott ő is, akihez nemsokkal később csatlakozott Olivia is. Szerencsére volt elég hely a kanapén mindenkinek.
- Most pedig mosolyogjatok!! - csendült Liz hangja, majd legalább húsz képet készített.
Családunk körében remekül szórakoztunk. Az a halom kép és videó, ami rólunk készült csak töredéke volt mindannak, ami akkor és ott történt, hisz sem szavakba önteni, sem kamerával megörökíteni nem lehetett azt a temérdek szeretetet és nevetést, ami minden együttlétünket meghatározta. A kis csapat, tökéletes volt együtt. Harry és a gyerekek pedig megadtak nekem mindent, amiről valaha is álmodtam, de Preston mellett még csak megfogalmazni sem mertem, nem, hogy tenni érte valamit. Ám Harry megmutatta, milyen is a felhőtlen boldogság, minden pillanatban azon munkálkodva, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljünk a tökéletességhez.
Liza
Már több, mint öt év telt el Harry és Mel lányainak születése óta. Mi Liam-mel továbbra is együtt vagyunk és éljük boldog életünket a kisfiúnkkal Tobias-szal és a húgommal Miával, akit sajátunkként szeretünk. A boldogságunk sajnos nem volt töretlen. Az elmúlt években többször is elvetéltem. Nem beszéltünk róla a többikkel, de nagyon rosszul éreztem magam a sikertelenségem miatt.
Ezt leszámítva, szinte minden tökéletes volt az elmúlt öt évben. Liam abbahagyta a személyi edzősködést és helyette inkább ő is a zeneipar felé vette az irányt. Zeneszerző lett, nem is akármilyen. Grammy-díjas. Hihetetlen büszke voltam , amikor átvette a díját. Akkor mindenki legnagyobb meglepetésére a díját, a volt férjem tiszteletére ajánlotta. Marcust sosem tudtam elfelejteni, hiszen egy lényeges pont volt ő a múltamban. A nehéz időkben mind a ketten mellette voltunk. A halála után kiderült, hogy a vagyona nagy részét rám hagyta. S bár így vagyonos nő lettem, nem akartam az ő pénzével villogni. Ezért létrehoztam egy alapítványt, ami a rákos betegek gyógyulását segíti. De elég a sok rosszból, csak a jóra kell gondolnunk.
Ilyen volt az ikrek szülinapja is. Esküszöm mindenki itt volt, aki számít. Voltunk vagy 40-50 fő. De ez sem zavart imádtam a ricsajt és a tömeget, bár mostanság inkább megpróbáltam kerülni mind a kettőt. A fényképezkedés után mindenki elment és elcsitult a ház és csak mi a régiek maradtunk. A konyhából kifele menet, kezemben tálcákkal óvatosan kerültem ki a legifjabb Styles-t, aki éppen a macskájuk farkát akarta megharapni.
- Mia! - kiáltottam. Ekkor megjelent egy szőke ciklon az ajtóban. - Kérlek vedd ki Benjamin szájából a macskát. Mel szörnyet hal ha meglátja mit csinál a fia!
- Igen anya! - válaszolta és elvett egy kekszet a tálcáról. Nos igen. Mia anyának hív. Bár tudja az igazat hiszen már nagylány, de szerinte mi vagyunk a szülei Liammel. Még fél szemmel láttam, ahogy a lányom a sütemény segítségével megmenti Ben-t a fertőzéstől, a macskát pedig egy újabb Styles-féle tortúrától.
A szobában már mindenki bent volt és egyszerre beszélt. A kisfiam az ikrekkel marakodott egy építőkockán, de Niall, mint valami pszichiáter szétválasztotta őket. Leültette egymással szemben a három gyereket és kérte őket, hogy beszéljék meg a problémájukat. Erre válaszul a mindig nyugodt Olivia fejbe kólintotta egy játékkal és folytattak mindent ott ahol abbahagytak. Éppen letenni készültem a tálcát, amikor hirtelen éles fájdalom hasított a hasamba, aminek következtében elejtettem a tálcákat. A férjem gyorsan odaugrott hozzám.
- Minden rendben van? - nézett rám aggódva.
- Igen, csak begörcsölt a hasam. - néztem rá nyugodtan és leültem a legközelebbi fotelbe. A többiek némán és aggódva figyeltek minket.
- Ne menjünk be inkább a kórházba?
- Miért mennétek kórházba egy kis hasfájással? - kérdezte meg Louis, aki éppen egy sajtos szendvicset tömött magába. Liam-re néztem, aki bólintott.
- Mert félünk, hogy ezt a kisbabánkat is elveszíthetjük.
- Tessék? - kérdezte meg Zayn kikerekedett szemekkel.
- Igen, újra babát várunk.
- Mennyi idős? - kérdezte meg Harry kedvesen a sok gratuláció után.
- Már 15 hetes. Tudom, hogy későn szóltunk, de nem akartuk elkiabálni. Egyedül Mel és Mia tudta.
- Nem érdekel. - törte meg csendet. - Az a lényeg, hogy mind a ketten egészségesek legyetek. Más nem számít.
- Egy valami azért fontos. - szólalt meg a kislányom a hátam mögül aki, már az apja ölébe kéretődzött.
- Mi az hercegnőm? - nézett rá már-már áhítattal Liam.
- Mindannyian egészségesek vagyunk és itt vagyunk egymásnak jóban és rosszban bármi történjen is.
Mennyire igaza volt ennek a kislánynak. Mi mindig itt leszünk egymásnak bármi is történjen. Hiszen megjártunk a mennyet és a poklot is együtt. Ismertük egymás rossz és jó tulajdonságait. Sőt megtanultuk, hogy soha nem leszünk elegek ahhoz, hogy tökéletesek legyünk. De nem is kell annak lennünk. Aki tökéletes, az nem jó, mivel a hibáinkkal együtt vagyunk igazán egészek.
Ezt leszámítva, szinte minden tökéletes volt az elmúlt öt évben. Liam abbahagyta a személyi edzősködést és helyette inkább ő is a zeneipar felé vette az irányt. Zeneszerző lett, nem is akármilyen. Grammy-díjas. Hihetetlen büszke voltam , amikor átvette a díját. Akkor mindenki legnagyobb meglepetésére a díját, a volt férjem tiszteletére ajánlotta. Marcust sosem tudtam elfelejteni, hiszen egy lényeges pont volt ő a múltamban. A nehéz időkben mind a ketten mellette voltunk. A halála után kiderült, hogy a vagyona nagy részét rám hagyta. S bár így vagyonos nő lettem, nem akartam az ő pénzével villogni. Ezért létrehoztam egy alapítványt, ami a rákos betegek gyógyulását segíti. De elég a sok rosszból, csak a jóra kell gondolnunk.
Ilyen volt az ikrek szülinapja is. Esküszöm mindenki itt volt, aki számít. Voltunk vagy 40-50 fő. De ez sem zavart imádtam a ricsajt és a tömeget, bár mostanság inkább megpróbáltam kerülni mind a kettőt. A fényképezkedés után mindenki elment és elcsitult a ház és csak mi a régiek maradtunk. A konyhából kifele menet, kezemben tálcákkal óvatosan kerültem ki a legifjabb Styles-t, aki éppen a macskájuk farkát akarta megharapni.
- Mia! - kiáltottam. Ekkor megjelent egy szőke ciklon az ajtóban. - Kérlek vedd ki Benjamin szájából a macskát. Mel szörnyet hal ha meglátja mit csinál a fia!
- Igen anya! - válaszolta és elvett egy kekszet a tálcáról. Nos igen. Mia anyának hív. Bár tudja az igazat hiszen már nagylány, de szerinte mi vagyunk a szülei Liammel. Még fél szemmel láttam, ahogy a lányom a sütemény segítségével megmenti Ben-t a fertőzéstől, a macskát pedig egy újabb Styles-féle tortúrától.
A szobában már mindenki bent volt és egyszerre beszélt. A kisfiam az ikrekkel marakodott egy építőkockán, de Niall, mint valami pszichiáter szétválasztotta őket. Leültette egymással szemben a három gyereket és kérte őket, hogy beszéljék meg a problémájukat. Erre válaszul a mindig nyugodt Olivia fejbe kólintotta egy játékkal és folytattak mindent ott ahol abbahagytak. Éppen letenni készültem a tálcát, amikor hirtelen éles fájdalom hasított a hasamba, aminek következtében elejtettem a tálcákat. A férjem gyorsan odaugrott hozzám.
- Minden rendben van? - nézett rám aggódva.
- Igen, csak begörcsölt a hasam. - néztem rá nyugodtan és leültem a legközelebbi fotelbe. A többiek némán és aggódva figyeltek minket.
- Ne menjünk be inkább a kórházba?
- Miért mennétek kórházba egy kis hasfájással? - kérdezte meg Louis, aki éppen egy sajtos szendvicset tömött magába. Liam-re néztem, aki bólintott.
- Mert félünk, hogy ezt a kisbabánkat is elveszíthetjük.
- Tessék? - kérdezte meg Zayn kikerekedett szemekkel.
- Igen, újra babát várunk.
- Mennyi idős? - kérdezte meg Harry kedvesen a sok gratuláció után.
- Már 15 hetes. Tudom, hogy későn szóltunk, de nem akartuk elkiabálni. Egyedül Mel és Mia tudta.
- Nem érdekel. - törte meg csendet. - Az a lényeg, hogy mind a ketten egészségesek legyetek. Más nem számít.
- Egy valami azért fontos. - szólalt meg a kislányom a hátam mögül aki, már az apja ölébe kéretődzött.
- Mi az hercegnőm? - nézett rá már-már áhítattal Liam.
- Mindannyian egészségesek vagyunk és itt vagyunk egymásnak jóban és rosszban bármi történjen is.
Mennyire igaza volt ennek a kislánynak. Mi mindig itt leszünk egymásnak bármi is történjen. Hiszen megjártunk a mennyet és a poklot is együtt. Ismertük egymás rossz és jó tulajdonságait. Sőt megtanultuk, hogy soha nem leszünk elegek ahhoz, hogy tökéletesek legyünk. De nem is kell annak lennünk. Aki tökéletes, az nem jó, mivel a hibáinkkal együtt vagyunk igazán egészek.
